Élet-Stílus

Dollármilliókat kaszált a Pez bandita, akit végül a saját fegyverével vadásztak le

Sidestilt Films
Sidestilt Films
Míg egy játékvásáron kapott különös füles meg nem változtatta az életét 1991-ben, Steven J. Glew évtizedekig gyári munkásként dolgozott Michiganben. Az ezt követő, kalandokban gazdag évtizedben dollármilliókat keresett. A kémfilmekbe illő történet másik főszereplője a cukorkagyártó védjegyévé vált Pez-adagoló: Glew ezekből kutatta fel az Egyesült Államokban nem forgalmazott, ezért a gyűjtők számára kincset érő típusokat az anyacég európai gyáraiból – például Győrből –, majd sporttáskákban csempészte haza az értékes portékát. A gyűjtők körében csak Pez bandita néven ismert különc álma két évtizeddel az események után teljesült, amikor egy dokumentumfilm készült a történetéről.

A gyűjtő szó hallatán az emberek egy része talán a műgyűjtőkre vagy az autógyűjtőkre asszociál, bár amióta léteznek az online aukciós piacterek, már tudjuk, hogy akár egy rosszul becsomagolt Star Wars-figuráért is ölre mennek a fanatikusok. Most egy olyan történetet idézünk fel, amely egy igen szenvedélyes szubkultúra, a Pez cukorkaadagolókat gyűjtők életébe enged betekintést az amerikai pezesek körében élő legendának számító Steven J. Glew sorsán keresztül, akit az adagolók szerelmesei a 30 évvel ezelőtti csempésztevékenysége miatt csak Pez Outlaw, azaz Pez bandita néven ismernek.

A michigani vidéken élő Glew gyári munkásként sokáig álmodozni sem mert arról, hogy Európába utazzon, de két dolgos évtized után talált magának egy olyan alternatív bevételforrást, mellyel dollárban számítva is milliókat kaszált, és amelynek elengedhetetlen feltétele volt, hogy átrepüljön az Atlanti-óceán felett.

Ugyan a módszer túl veszélyes volt ahhoz, hogy hosszú távon is működőképes legyen, a már három évtizeddel ezelőtt is a ZZ Top tagjait idéző hosszú szakállat és hosszú hajat viselő férfi legendája azóta is tovább él az amerikai Pez-adagoló gyűjtők körében. És egy nemrég bemutatott, egyszerűen csak The Pez Outlaw (A Pez bandita) című dokumentumfilmnek hála most nagyobb nyilvánosság is megismerheti a férfi kalandos történetét.

Gabonapelyhes dobozokon át vezetett az út a Pezig

Steven Glew nyugodt, vidéki életet élt feleségével és két gyerekével, amikor – a saját bevallása szerint – a kényszerbetegsége miatt gyűjtött gabonapelyhes dobozokban meglátta a lehetőséget. Egy idő után már minden, dobozokból kivágható kupont és nyereményjátékra regisztráló űrlapot visszaküldött a gyártónak, és elkezdett játékvásárokon kereskedni az így összegyűjtött portékával.

Egy darabig kifejezetten jó mellékes jövedelmet hozott össze ezzel a módszerrel – első alkalommal például rögtön 300 dollárt keresett a gabonapelyhekhez kapcsolódó játékokkal –, de aztán a kiskapukat bezárták, ő pedig majdnem hoppon maradt.

Azért csak majdnem, mert az utolsó játékvásárán 1991-ben felfedezett egy Pez-adagolókkal diszkréten csencselő nőt, akit követni kezdett. A nő pedig négyszemközt megsúgta neki, hogyha különleges, az Egyesült Államokban nem kapható adagolókra szeretne lecsapni, akkor Szlovéniába, a Kolinska nevű gyárba kell utaznia, és közvetlenül az ottani gyártótól beszereznie a portékát.

Az osztrák cukorkagyártó és az amerikai leányvállalata

A jellegzetes adagolóiról ismert osztrák cukorkagyártót, a Pezt 1927-ben alapították, de az első adagolót csak 1949-ben mutatták be a bécsi kereskedelmi vásáron. Az Egyesült Államokban 1952-ben jelent meg a márka, az 1955-től már fejjel is ellátott adagolókat pedig már itt védették le.

Bár a világ nagy részén az osztrák anyacég felügyelete alatt működnek a helyi leányvállalatok, a Pez USA a kezdettől fogva különálló vállalatként működött, amely a Pez termékeinek kizárólagos importőre is volt egyben az egykori marketing igazgató, Bud Damberg szerint. Így történhetett meg, hogy egy-egy típusú adagolót az Egyesült Államokban nem lehetett megszerezni, de a világ más pontjain igen.

Mint később látni fogjuk, ezt, vagyis az európai anyacég és az amerikai leányvállalat közötti szinergiák hiányát használta ki Steven J. Glew, a Pez bandita.

Helen H. Richardson / The Denver Post / Getty Images

Másodjára már Győrbe ment adagolókért

Bár Stevent kicsit győzködnie kellett az utazásról Josh nevű fiának – aki az első útlevelüket is elintézte –, a tipp nagyon is bevált. Steven és fia a ljubljanai Kolinskán kívül más gyárakat is felkeresett, az egyikben nemcsak a páros által felajánlott amerikai dollárok miatt örültek a lehetőségnek, hanem amiatt is, hogy a próbadarabok is érdekelték őket. A Pez-adagolókat tervező Marcos – akinek rengeteg, próbagyártmány formájában is prezentált ötlete volt, amelyeket nem dobtak piacra – örömében több sporttáskát is segített megtölteni nekik Pez-adagolókkal.

De ami még ennél is fontosabb, a Bubble Boy nevű ritkaság prototípusaiból is kaptak tőle pár darabot. A rágóból buborékot fújó fiú fejét ábrázoló adagolókat eredetileg a cukorkagyártó rágóival együtt akarták elkezdeni árusítani, de a Pez USA elnökének, Scott McWhinnie-nek az ötletén alapuló tervet végül elvetették.

Az amerikai vámellenőrzésnél aztán nagy volt az izgalom. Steven úgy készült, hogy majd előadja a hülyét – ezért direkt nem is aludt egy napig előtte –, de végül nem ez a taktika mentette meg, hanem a Pez USA hanyagsága. Az amerikai leányvállalat ugyanis nem jelezte az Egyesült Államok vámhivatalánál, hogy ők birtokolják a védjegyet, és hivatalosan csak ők importálhatnak Pez-termékeket – így egy jóindulatú vámtisztnek köszönhetően Glew szabadon távozhatott, és gyorsan be is indult a biznisz.A második út alkalmával már Győrbe látogattak, ahol Steven elmondása alapján a régiós terjeszkedésért felelős, és a helyi gyárakat is felügyelő Günther Leitner segítette az üzletelésben: Glew szerint még egy pezes teherautót is intézett nekik, amivel a szállítmányt eljuttathatták a reptérre. A filmben szintén szereplő Leitner egyébként csak azt erősítette meg, hogy személyesen ismeri Steven Glew-t, a közös üzleteket nem – az amerikai férfi sikeres beszerzéseit pedig a magyarok munkamoráljának tudja be.

Sidestilt Films

A különleges adagolók buktatták le

Az ezt követő években kalandos beszerző körutak sora következett, előfordult például, hogy a tíznapos háborúban a jugoszláv néphadsereg által megostromlott Ormosd Pez-adagoló gyárából szerezték be a szajrét.

Steven Glew úgy emlékszik vissza a blogján, hogy a Pez-adagolók csempészésével töltött évtizedben mintegy száz utazása volt, melyek során Ausztria, Magyarország és Szlovénia mellett Svédországba, Franciaországba, Németországba, valamint Dél-Afrikába és Ausztráliába is eljutott. 4,5 millió dollárt keresett a csempészkedéssel.

A győri Rába Hotelben összesen fél évet is eltölthetett vendégként ebben az időszakban.

A Glew utáni hajtóvadászat akkor indult be Bud Damberg visszaemlékezése szerint, amikor a Pez USA vezére meglátta egy Pez-találkozóról szóló tévériportban, hogy az általa tervezett Bubble Boy-ok prototípusai akár 1250 dollárért is gazdát cserélhetnek. Amin aztán Scott McWhinnie annyira felháborodott, hogy úgy döntött, mégis piacra dobják a korábban parkolópályára tett terméket kedvező, nagyjából 2 dolláros áron.

Persze az ekkor már általában egyedül utazó Steven Glew nem állt le a Bubble Boy-ok tömeges megjelenése után, csak akkor, amikor már a gyárakban dolgozó kontaktjai – akiket egyébként a barátainak tekintett – figyelmeztették rá, hogy ne keresse őket, mert kirúghatják őket. A Pez USA egykori marketing igazgatója még Steven azon feltételezését is megerősítette, hogy ráállítottak egy magánnyomozót.

Sidestilt Films Pár Bubble Boy Pez-adagoló a dokumentumfilm egyik képkockáján.

Steven Glew duplaoldalas újsághirdetésekkel is népszerűsítette a vállalkozását, így könnyűszerrel megleckéztethették volna a bíróságon, de a Pez USA vezetői inkább a saját fegyverével álltak rajta bosszút.

Miután Glew utazásai ellehetetlenültek, 250 ezer dolláros jelzálogkölcsönt vett fel a csempészáruk eladásával gyűjtött pénzből vett lakására (amihez hozzácsapott 250 ezer dollárnyi megtakarítást), és saját tervezésű Pez-adagolókat rendelt. Közben megállapodott a gyárak képviselőivel, hogy mások megrendelésére nem gyártják le az ő terveit, és egy kiskaput is találtak: Európából Tajvanra szállították a Pez-adagolókat, ott csomagolták be őket úgy, mintha nem Európában készültek volna – így papíron legálisan importálhatóvá váltak.

Steven a tervei szerint 5 dollárt költött egy Pez-adagolóra, amit aztán 25 dollárért értékesített, eleinte nagy sikerrel. De 1998-ban az egyik Pez-találkozón szomorúan konstatálta, hogy úgy nyúlta le az általa tervezett adagolókat a Pez USA, és dobta piacra Pez Misfits néven, ahogy korábban ő is eljárt a kísérleti termékekkel. A Pez USA ráadásul potom 2 dollárért árulta ugyanazokat az adagolókat, amiket ő 25 dollárért akart.

Bár Steven Glew a meggazdagodását és az eladósodását is a Pez-adagolóknak köszönheti, egyáltalán nem gondol erre az időszakra szomorú szívvel. A 2010-es években elkezdett blogolni a már akkor is másfél-két évtizedes történeteiről. Először azt akarta elérni, hogy a Pez USA több mint félmillió, általa kiválasztott Pez-adagolóval kompenzálja az 1998-as, szerinte jogsértően és etikátlanul megoldott ügyet, a bejegyzésekben többször is megemlítette, hogy szeretné, ha film készülne az életéről.

Ez az álma teljesült, amikor megjelent a legendás csempészt bemutató The Pez Outlaw című dokumentumfilm, melyet azóta már több fesztiválon is díjaztak – Glew színészi játéka például kiérdemelte a texasi South by Southwest fesztivál zsűrijének különdíját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik