Csak akkor érthetnek meg engem, ha észben tartják, hogy a szívem mélyén mind a mai napig egy skót-ír tahó vagyok
– írja J. D. Vance a memoárja, a Hillbilly Elegy (magyarul Vidéki ballada az amerikai álomról) első oldalain, három évvel azután, hogy végzett a világ egyik legjobb jogi karán, a Yale-en, 2016-ban az Egyesült Államokban.
Az akkor 33 éves jogász még itt tisztázza azt is:
Pontosan tudom, hogy semmi különöset nem értem el az életemben. Főleg nem olyasmit, ami megérné egy vadidegennek, hogy pénzt adjon ki egy rólam szóló könyvért. (…) Nem lett belőlem szenátor, kormányzó, sem visszavonult államtitkár.
Hat évvel később republikánus szenátor lett, és pár hét választja el attól, hogy 40 évesen ő válhasson az Egyesült Államok történetének harmadik legfiatalabb alelnökévé, már ha Donald Trumpot választják elnökké.
A Vidéki ballada az amerikai álomról történelmi pillanatban jelent meg, 2016-ban, mikor Trump először megnyerte az amerikai elnökválasztást. A könyvért odavolt a sajtó,
- a New York Timesnál például felkerült a „Hat könyv, ami segít megérteni Trump győzelmét” listára, két évig volt a lap bestseller listáján,
- a Washington Post „a rozsdaövezet hangjának” nevezte Vance-t,
- az Economistnál még az év legjobb könyveinek listájára is felkerült.
De jobboldalinak aligha nevezhető politikusok is pozitívan nyilatkoztak róla, Olaf Scholz szociáldemokrata német kancellár például könnyekig hatódott a könyv elolvasásakor, vallotta be egy korábbi interjújában.
A legtöbben amiatt szerették a Vidéki balladát, mert Vance a saját példáján keresztül bemutatta, hogy gyerekkorának helyszínein – legyen az Ohio vagy Kentucky – élők milyen emberek, és miért váltak Trump-hívővé. A Trumppal szemben idegenkedők azt olvashatták bele a könyvbe, miért okolhatók a rozsdaövezetekben élő fehérek Trump felemelkedésért, ráadásul úgy tehették ezt, hogy ehhez nem kellett leszakadtságuk miatt elítéltniük ezt a társadalmi réteget. Nevezhetjük őket liberálisoknak vagy egyszerűen elitnek is, már csak azért is, mivel több mostani cikk a könyv kapcsán megjegyzi, hogy a Vidéki ballada
egyszerre volt üzenet az establishmentnek és felvételi kérelem a soraiba
– fogalmaz a New York Times újságírója.
Trump neve egyszer sem szerepel egyébként a könyvben, hiszen annak története 2014-2015 táján végződik, Trump indulásáról pedig akkor még keveset lehetett tudni.
Az elragadtatott dicséretek mellett azért megjelentek kritikai hangok is,
- a New Republic arról írt, hogy a szerző „a kék Amerika hamis prófétája”, „a liberális média kedvenc fehér proli-magyarázója” (white trash-splainer), a könyv pedig „alig több, mint a segélykirálynőkről (welfare queens) szóló mítoszok felsorolása”, utal a cikk a segélyekből élőkkel szembeni előítéletekre.
- a Daily Yonder szerint pedig „a könyvben elég sztereotípia van ahhoz, hogy elsüllyesszen egy repülőgép-hordozót”.
