Kultúra

Molnár Áron: „Nem Attila, senki nem akarja elpusztítani a Nemzeti Színházat”

Fotó: Marjai János
Fotó: Marjai János
Instagram-bejegyzésben reagált Vidnyánszky Attila legfrissebb interjújára.

Ez után az interjú után hogyhogy nem áll fel a Nemzeti Színház társulata és kéri Vidnyánszky lemondását?

– kezdte keddi bejegyzését Molnár Áron, Vidnyánszky Attila hétfő esti, Egyenes Beszédben adott interjújára reagálva.

„Van itt minden a Nemzeti Színház igazgatója részéről: áldozathibáztatás, összeesküvés elméletek, felelősséghárítás… Miből gondolja a társulat bármely tagja, hogy velük nem pont ugyanez történne meg? Miből gondolják, hogy őket nem szúrná hátba, nem árulná el abban a pillanatban Vidnyánszky, amint veszélyeztetve érezné a pozícióját? Döbbenetes, ahogy Horváth Lajos Ottóról beszél, ahogy egy szemernyi felelősségvállalás nincs benne úgy, hogy a színészek többször jelezték, hogy veszélyes a díszlet” – írja, arra utalva, hogy az igazgató a tegnapi interjúban arról beszélt, a színház vitában áll Horváth Lajos Ottóval, aki szerintük a balesetkor nem arra ment, amerre a korábbi előadások során, és emiatt esett le.

Vidnyánszky arról is beszélt, hogy a baleset másik áldozata, Szász Júlia azért nem akar megállapodni, mert „valakik” befolyásolják őt. „Ugyanazok az erők, akik 1965-ben felrobbantották a Nemzeti Színházat”, akik most el akarják söpörni a jelenlegi Nemzetit is – fogalmazott. Erre Molnár így reagált:

A »mi« és »ők« narratívát már oly sokszor hallottuk, visszatér a »gyilkos erők« kifejezés, az »erő« ami azon munkálkodik, hogy »elpusztítsa« a Nemzeti Színházat… Nem Attila, senki nem akarja elpusztítani a Nemzeti Színházat, pont, hogy meg kell menteni. Tőled. Ahogy a társulatot is és az egész magyar kulturális közösséget

A színész arra is utalt, hogy a Vígszínház társulata anno sikeresen kiállt Eszenyi Enikő ellen, az ilyen változásokhoz azonban a közösségre van szüksgég:

„2021-ben a Vígszínházban már felmondott 14 színész, köztük én is, állt ki azért nyilvánosan, hogy Eszenyi Enikő ne folytatása abúzív, félelemkeltő és kártékony ámokfutását. Majd 63-ra nőtt a számunk és végül több, mint 100 társulati tag és vígszínházi dolgozó követelte a vizsgálatot és Eszenyi lemondását. Sikerrel jártunk. Ezt a munkát nem végezhetjük el a Nemzeti Színház dolgozói és társulati tagjai helyett. Most az ő kezükben van a változás lehetősége. Viszont, ha nem történik ilyen, akkor az azt jelenti, hogy legitim a hazugságra, csöndre és vakhűségre épülő rendszere Attilának.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Áron (@molnar_aron_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik