Kultúra

A sztrájkoló írók most győztek, de ez nem hozza vissza a sorozatok aranykorát

SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
A múlt heti megegyezés óta egyre több részlet szivárog ki a hollywoodi forgatókönyvírók és a stúdiók megegyezéséről és annak körülményeiről. Tényleg az írók sikerével végződött-e a sztrájk, és milyen következményei lesznek a megállapodásnak?

148 nap után, szeptember 27-én véget ért a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja. A csaknem öt hónapos kiesés érzékeny veszteségeket okozott a teljes film- és sorozatiparnak, de végül megszületett a megegyezés a forgatókönyvírók érdekvédelmi szervezete, a Writers Guild of America (WGA) illetve a stúdiók között. Öt nap híján ez volt minden idők leghosszabb forgatókönyvíró-sztrájkja – 1988-ban 153 napig tartott a kényszerszünet. Bár az írók a megegyezés másnapján már munkába is álltak, Hollywood problémáit ez nem fogja egy csapásra megoldani, és nem csak azért nem, mert a színészek még mindig sztrájkolnak. Ugyanakkor ez az elemzések szerint kétségtelen siker a forgatókönyvírók számára, akik a legfontosabb célkitűzéseiket el tudták érni.

Az írók már régóta nem dolgoznak, beszéljünk először velük

A legutóbbi írósztrájk száz napig tartott, és akkor a WGA jóval visszafogottabban nyilatkozott a megegyezésről, mint most, amikor egyértelmű győzelemként beszélnek a szervezet vezetői. Pedig a stúdiók – köztük a Netflix, a Walt Disney és a Warner Bros Discovery – folyamatosan keresték a gyengeségre vagy megosztottságra utaló jeleket a WGA soraiban, sőt, a Deadline még egy olyan mondatot is idézett egy névtelenül nyilatkozó stúdióvezetőtől, hogy hagyni fogják, hogy a dolgok addig húzódjanak, amíg a szakszervezeti tagok el nem veszítik a lakásukat és a házukat. Ezek a fenyegetések azonban nem értek célt, és végül a stúdióknak lett sürgősebb a megegyezés.

Korábbi cikkeinkben ismertettük már többször is, hogy az írók fő követelései a fizetésemelés mellett egyrészt az volt, hogy végre igazodjon a fizetésük a streaming által felforgatott viszonyokhoz, ne pedig a megszűnőben lévő tévés modellhez, másrészt pedig a mesterséges intelligencia használatának szabályozása. A tévéipar szabályai ugyanis még évtizedekkel ezelőtt úgy alakultak ki, hogy a sikeres sorozatokat még éveken, sőt évtizedeken át ismételték, vagy eladták a forgalmazási jogait külföldre illetve kábeltévéknek, az írók pedig minden ilyen ismétlés után pénzt kaphattak. A Netflix és a többi streamer azonban alapjaiban változtatta meg ezt a modellt, hiszen bármilyen sikeres is egy sorozat, az felkerül a platformra és kész, az írója pedig csak egyszer kap díjazást.

Az írók szerettek volna továbbá több betekintést nyerni a nézettségi adatokba: ezek a tévék esetében mindig nyilvánosak voltak, a streamerek azonban legfeljebb csak annyit közölnek, mik kerültek be egy adott héten a tíz legnézettebb sorozat közé, a pontos adatokat azonban titkolják, noha az írók joggal szeretnének részesülni a sikeres sorozatok többletbevételeiből is. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmeik pedig mindennél nagyobb sajtónyilvánosságot kaptak.

SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP

A stúdiók tehát kivárásra játszottak, és lehet, hogy sikerrel is jártak volna, ha a nyár közepén nem csatlakoznak a sztrájkhoz a színészek is. Ezzel nemcsak új frontot nyitottak a stúdiók számára, de adtak egy új lökést az írósztrájknak is. Sztrájkra egyébként viszonylag gyakran volt példa az iparágban az elmúlt évtizedekben, olyanra viszont, hogy az írók és a színészek is egyszerre sztrájkolnak, nagyon régen nem: egészen 1960-ig kell visszamenni az időben. Nem véletlenül igyekeznek a stúdiók kerülni ezt a helyzetet, mert ebben az esetben egész Hollywood leáll.

Tehát, a stúdió vezetői már több irritáló szakszervezettel is szembenállnak. Minden teljesen leállt. Vagyis valakivel meg kell állapodniuk. És a stúdiók azt mondták: »Oké, tudjátok mit, az írókkal hónapok óta nem beszéltünk. Már egy ideje nem dolgoznak, ezért először hozzájuk fordulunk«

– érzékeltette a folyamatot a New York Times podcastjában a lap újságírója, John Koblin, hozzátéve, hogy ez még nem jelentett azonnali megegyezést. Pláne, hogy augusztusban a szabadságolások miatt amúgy is sok minden állni szokott, ám szeptember második hetében végül észbe kaptak az illetékesek, hogy valamit tenni kell. A leállások ugyanis addigra már érzékeny veszteségeket okoztak a stúdióknak – a Warner Bros. Discovery esetében például 300 és 500 millió dollár közöttire becsülik a kárt. De a kiesést természetesen a forgatókönyvírók is megérezték, és a legnagyobb nevek közül többen is (Ryan Murphy, Noah Hawley és Kenya Barris) a New York Times információi szerint nyomást gyakoroltak a szakszervezetre, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.

A dolog a stúdióknak legalább ennyire sürgős volt, és ezt mi sem érzékeltette jobban, mint hogy jelen volt a tárgyalásokon az összes nagyhatalmú stúdióvezető, így Bob Iger (Disney), David Zaslav (Warner Bros. Discovery) és Ted Sarandos (Netflix) is. Pár nap alatt gyakorlatilag az írók összes követelését elfogadták, még azokat is, amikről májusban hallani sem akartak:

Ha a stúdiók egyszer úgy döntenek, hogy véget akarnak vetni a sztrájknak, akkor elég gyorsan le tudják zárni. Ez az alku már hat hónappal ezelőtt is létrejöhetett volna. Csak arról volt szó, hogy bizonyos értelemben tesztelték, hogy van-e elég erőnk ahhoz, hogy hat hónapig vagy akármeddig kitartsunk a sztrájkban. Amint eljutottunk arra a pontra, hogy felismerték, hajlandóak vagyunk sokáig kitartani, már nem volt értelme tovább húzni

– mondta a Guardiannek David Scarpa, aki legutóbb Ridley Scott Napóleon c. filmjéhez írt forgatókönyvet.

Vivien Killilea / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP David Scarpa

Győzelem, melynek azonban ára lesz

A stúdióknak nem is nagyon volt más választása, minthogy félrekapják a kormányt: premiereket halasztottak a jövő évre, forgatások álltak le hónapokra, és egyre nőttek a veszteségeik. Elemzések szerint például a Warnernek 45 millió dollárjába került volna, ha májusban elfogadják a WGA feltételeit. Nem tették, és ezért végül tízszer annyit veszítettek, mire megadták az íróknak, amit hónapok óta követeltek.

Ennek azonban természetesen ára lesz, amit nem feltétlenül a stúdiók akarnak majd lenyelni. Egyrészt a cégek a produkciók számán fognak spórolni, de ez valójában észszerű lépésnek tűnik, hiszen nyilvánvalóan nem fenntartható, hogy csak Amerikában évente hatszáz fikciós sorozat készül. Most a streamerek rá lesznek kényszerítve, hogy kevesebb címet gyártsanak, mely értelemszerűen az íróknak is csökkenti a lehetőségeit. Az írók mellett pedig az előfizetők is érezni fogják a következményeket: a Netflixről épp a napokban jelentek meg az első hírek, miszerint áremelésre készül, és borítékolhatóan követni fogják a többiek is, mert nincs más választásuk. Ez további átrendeződéseket is hozhat a piacon, ám ez még csak találgatások tárgya jelenleg.

Az viszont biztosnak tűnik, hogy a 2020 előtti hőskorhoz már nem térhet vissza az iparág:

Láthattuk a Netflix csökkenő bevételeit, és ez hirtelen a nadrágszíj meghúzását eredményezte. Ez a megszorítás folytatódni fog, és a sztrájk inkább csak eszköz a cél eléréséhez, és végül az üzlet visszaváltozik valami kisebbre és fenntarthatóbbra. De ez egy nehéz folyamat lesz, és valószínűleg a sztrájk vége után is folytatódni fog

– mondta David Scarpa.

Frederic J. BROWN / AFP A Writers Guild of America (WGA) sztrájkjának negyedik napja a Netflix előtt Hollywoodban, 2023. május 5-én.

Mi lesz a színészekkel és a mesterséges intelligenciával?

Ami a mesterséges intelligencia használatát illeti, az egyezség nem zárja ki a ChatGPT használatát, mivel abban mindkét fél egyetért, hogy hasznos segédeszköz lehet. Ám az AI generálta történeteket nem tekintik irodalmi értékű anyagnak, ami azt jelenti, hogy az íróknak nem kell versenyezniük az új technológiával a képernyőre kerülésért, és ez volt számukra a lényeg:

Ezek a garanciák biztosítják, hogy mindenben megmaradjon a szerzői jogunk. A mesterséges intelligenciát eszközként használhatjuk, ha úgy döntünk, de nem kényszerülhetünk arra, hogy bármilyen okból használjuk. Az AI, mint tudjuk, nem hoz létre semmit. Szintetizál és plagizál. És ez a megállapodás ezt elismeri

– mondta ugyancsak a Guardiannek Amy Berg, aki számos sorozatban dolgozott producerként és showrunnerként.

Igaz, nem mindenki osztja ezt az optimizmust: mások szerint az AI olyan elképesztő tempóban fejlődik, hogy megérjük majd a teljes egészében mesterséges intelligencia által írott, eljátszott, sőt, akár rendezett filmeket is, ám a belátható jövőben legalább nem kell emiatt aggódniuk az íróknak.

Ebből azonban láthatjuk, nemcsak az írók, hanem a színészek követeléseinek is fontos része a mesterséges intelligencia használata, a színészek és a stúdiók között azonban egyelőre nem született megegyezés. Voltak, akik abban reménykedtek, hogy ha már egyszer az írókkal megegyeztek a stúdiók, akkor a színészekkel is gyorsan sikerül megállapodni, főleg, hogy hasonló követeléseik vannak, mint amiket az írók már el tudtak fogadtatni.

Ám az NPR cikkében megszólaló Kate Bond ezt másként látja. Bond vezeti a színész-szakszervezet, a SAG-AFTRA sztrájkját, és ő nem számít gyors megegyezésre. Szerinte a WGA-val ellentétben a színészek szakszervezete sokféle előadót képvisel – színészeket, táncosokat, kaszkadőröket –, és mindegyiküknek sajátos igényei vannak, amelyekkel foglalkozni kell. De ahogy láthattuk az írósztrájk esetében is, mindkét felet sürgeti az idő, szóval meglepő lenne, ha ez a július közepén indult sztrájk is közel öt hónapig húzódna, mint a forgatókönyvíróké.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik