Kultúra

A kínai cenzúra továbbra sem kíméli Micimackót, most épp a horrorváltozatát kaszálhatták el

Vertigo Media
Vertigo Media
A kínai elnök mémesedett fotója óta Micimackó tabu.

A tervekkel ellentétben mégsem mutatták be a héten Hongkongban a Micimackó: Vér és méz című filmet. A hivatalos indoklás szerint technikai okok állnak a döntés hátterében, azonban a Reuters arról ír, hogy valószínűleg a cenzúragépezet lendült működésbe.

Micimackó Kínában évek óta nemkívánatos figura, egészen pontosan azóta, amióta  2013-ban Hszi Csin-ping kínai elnök és Barack Obama közös fotója mémesedett, az internet népe pedig Micimackót és Tigrist látta bele a két vezetőbe. Az ügy egészen addig gyűrűzött, hogy a sárga mackó rövid időn belül az elnök avatarjává vált, gyakorlatilag minden fotójára megtalálták a mackós változatot, sőt, az ellenállás egyik szimbólumává vált, a kínai cenzúra pedig nem győzte korlátozni a Micimackós tartalmakat. 2015-ben a legtöbbet cenzúrázott fotó is ilyen volt: ezen az elnök látható egy állami parádén, ahogy egy nyitott tetejű kocsiban ül, az internet pedig természetesen tette a dolgát, és megkereste az ehhez passzoló Micimackót, amely ugyancsak egy autóban ül.

A filmből kedden tartottak volna egy vetítést, ám a meghirdetett eseményre egy idő után nem lehetett jegyet venni, a szervezők a közösségi oldalukon pedig bejelentették, hogy mégsem fog megvalósulni a bemutató. A honlap szerint technikai okokból hiúsult meg a filmvetítés, ám bővebben nem részletezték, miféle nehézségek miatt nem mutatják be végül a brit slashert.

Hongkongban sokáig jóval megengedőbb módon álltak hozzá a Kína számára érzékeny témákhoz, ám 2020-ban kínai nyomásra olyan nemzetbiztonsági törvényt fogadtak el, amelynek köszönhetően a cenzúrázás gyakorlata is felerősödött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik