A Blaha Lujza téren is állhatna ma a Keleti pályaudvar

A jövőre száznegyvenedik születésnapját ünneplő Keleti – eredetileg szimplán csak Központi – pályaudvar a főváros egyik legismertebb épülete, a Rochlitz Gyula tervei szerint, Feketeházy János acélszerkezetes csarnokával megszületett óriás múltja pedig számtalan érdekes történetet rejt.

A Lotz-terem az ötvenes évek elfeledett restaurátor-festőművészeire emlékeztető részletét, illetve a díszes kilincseket korábban már bemutattuk, sőt, a tőle néhány lépésnyire álló Baross-szoborcsoport titkairól is meséltünk, mindezek azonban nem ebben a formában valósultak volna meg, ha

a pályaudvar nem a jelenlegi helyén, hanem a Blaha Lujza téren valósul meg.

Ez volt ugyanis az eredeti terv – derül ki Kubinszky Mihály A Keleti pályaudvar története című írásából (Közlekedéstudományi Szemle, 1955/7-8.), ami feleleveníti a legfontosabb tényeket.

A rövid tanulmány szerint a képviselőház 1868. december 5-én bízta meg a Közmunka és Közlekedési Minisztériumot egy témába vágó jelentés megírására, ami azonnal neki is látott a feladatnak, és két lehetőséget ajánlva az Államvasutak szerelvényeit befogadó új pályaudvar leendő helyére:

ezek egyike volt a Sertéskereskedő (1874-től Népszínház) utca és a Kerepesi út sarkán lévő – 1875-től a később a Nemzeti Színházként is működő Népszínháznak otthont adó – telek, ahová egy kétszintes épület építését javasolták.

A sínpárokat az utcavonal fölé emelni akaró projekthez a bizottság 1870-ben egy építészeti tervet is kidolgozott, aminek alaprajza meglepő módon hasonlított a később ténylegesen megvalósult Keletiére.

A helyet a bizottság nem tartotta tökéletesnek, hiszen a vasutat

viaduktokkal kellett volna eljuttatni a leendő Nagykörút vonaláig, ez pedig elképesztően drága vállalkozásnak látszott,

így ajánlottak egy második opciót: a kerepesi vám környékét, ahol az 1870-as évek teljes hosszán végignyúló nagy gazdasági válságot legyűrve végül 1881-ben indultak el a munkálatok, amiket a hulladékkal feltöltött, vizes talaj is nehezített.