A gyász fáj, de miért ne nevethetnénk rajta? A Direkt terápia alkotói ezzel persze nem találták fel a spanyolviaszt, főleg, hogy az utóbbi években kifejezetten nagy divat lett fekete komédiát készíteni gyászoló emberek kálváriájából. Ráadásuk ezek elég sikeresek is ahhoz, hogy több évadnyi folytatást indokoljanak a nézőszámok – elég csak a Halott vagy (Dead to Me) és a Mögöttem az élet (After Life) sírvaröhögős diadalmenetére gondolni. A Direkt terápia nagyon hasonló nyomvonalat követ: a szeretett társ elvesztésének tragédiája helyenként szomorú, de sokkal inkább szerethető humorral átszőtt köntösben.
A pszichológusokról jogosan feltételezi az ember, hogy sikeresebben oldják meg a gondjaikat, mint egy átlagos földi halandó, aki nincs birtokában annak a mentális kódexnek, amelynek segítségével a terapeuta megnyugtató hangon segíti ki páciensét a legmélyebb gödörből is. Jimmy (Jason Segel) nem ilyen pszichológus:
De úgy érzi, megteheti: egy éve autóbalesetben halt meg a felesége, a világa úgy hever romokban, hogy ha valaki, ő aztán szakavatottként pontosan tudja mi és miért játszódik le benne, csak ha épp nyakig ül benne az ember, nehezebb meglátni a kiutat. Az még talán egy közeli baráttól is sértő lenne, ha folyamatosan játszaná a nekem sokkal rosszabb-féle tragédialicitet, de egy pszichológustól pláne nem akarjuk azt hallani, hogy szörnyű lehet állandóan kudarcot vallani a csajozásban, de nekem bezzeg meghalt a nejem, márpedig Jimmy ezzel a megdönthetetlen érvvel fojtja bele a szót a számára bagatell problémákon rágódó pácienseibe. Az, hogy képtelen kezelni a gyászát, szakmai- és magánéletére egyaránt rányomja a bélyegét. Tinédzser lányától (Lukita Maxwell) elhidegült, pácienseinek pedig a szakmai korlátokat páros lábbal felrúgva kiabálja az arcukba, hogy hagyják már ott a suttyó férjüket, sőt, belopózik a randijukra tanácsot adni, vagy épp sajátos feszültséglevezetésként elviszi egyiküket verekedni.
A Direkt terápiáról akkor is a Ted Lasso ugrik be, ha történetesen nem tudjuk, hogy ugyanaz a Brett Goldstein és Bill Lawrence csinálja, mint az agyondíjazott sorozatot. Az Apple TV+ dramedyje a súlyos téma ellenére szintén egy bájos, életigenlő sorozat akar lenni csupa vidám zenével, csipkelődő, de egyúttal aranyoskodó humorával, mégis akkor működik a legjobban, amikor nem akar mindenáron a jófej újdonság lenni, hanem csak hagyja létezni a szereplőit. A karakterek leginkább emlékezetes egysorosokban kommunikálnak, mindenki állandóan vicces próbál lenni, de hamarosan a humor mögött felsejlenek a sorsok is, ekkor válik szerethetővé a sorozat. Emiatt az első rész kicsit felszínes, ráérősen kezdik csak megmutatni a szereplők az igazi arcukat a szarkazmus álcája mögött.
Érdekes módon – és ez nem feltétlenül válik a Direkt terápia előnyére – épp a főhőse, Jimmy az egyik legkevésbé érdekes karakter. Jason Segel – aki a sorozat társírója és producere is – egy az egyben átmenti az Így jártam anyátokkal Marshall Eriksenjét, és szokás szerint hozza a szerethető mamlaszt, aki karikatúraszerűen bénázik szinte minden helyzetben. Nála sokkal izgalmasabbak azok, akik asszisztálnak a férfi mélyrepüléséhez, és akikről részről részre derül ki, hogy nem csak azért vannak ott, hogy legyen kinek a szájába adni az egysorosokat, hanem legbelül ők is mély veszteségekkel küzdenek. Ott van Jimmy lánya, akinek magányos szenvedését tovább nehezíti, hogy pszichológus apja előbb segít a páciensein, és dagonyázik a lehető legnagyobb beleéléssel saját kínlódásában, minthogy észrevegye a gyereke gyászát. Vagy ott a szomszéd nő, aki láthatóan túlságos buzgalommal anyáskodik a lány felett, de említhetjük a PTSD-vel küzdő veteránt, a saját válása miatt bulit rendező, majd végül csak csendben zokogó kollégát vagy a sorozat legnagyobb telitalálatát – természetesen a szintén pszichológust játszó Harrison Fordról van szó. Az amerikai színész 80 éves koráig várt, hogy sorozatszerepet vállaljon – egyből kettőben is feltűnik, tavaly decemberben az 1923 című Yellowstone-előzménysorozatban debütált Helen Mirren oldalán. Csuklóból hozza a tőle elvártat, mintha maga Han Solo rendelne, a morcos, de láthatóan mély érzelmű kolléga szerepében mindenkit háttérbe is szorít. Ráadásul úgy, hogy összességében nem sokat szerepel az első három részben, de érezhetően az ő sorsában is több van a szokásos mogorva, de vicces öregember karakterén túl.
Az alapvetően humoros hangulatú sorozat éppen a legcsendesebb pillanataiban, apró momentumokon keresztül mesél a legpontosabban a veszteségekről: például akkor, amikor Jimmy lánya önfeledten mosolyog egy fotón, néhány másodpercre felszakadozik benne a gyász, majd azonnal el is komorodik, és bűntudata lesz. A többé-kevésbé eltalált poénok miatt lesz vicces, az ilyen mozzanatok miatt viszont szerethető és átérezhető a Direkt terápia.
A sorozat kiszélesíti a gyász spektrumát: annak ellenére, hogy a szó elsődleges jelentéséhez köthető értelemben vett gyász áll a középpontban, ugyanúgy bemutatja azokat a helyzeteket, amelyek során az ember szintén elveszít valamit: kirepülnek a gyerekek, véget ér egy házasság, egy addigi hivatás, vagy épp az egészséget kell elgyászolni. Ez utóbbi lehet az egyik legérdekesebb szempont, és bár az első három epizód még csak felületesen érintette, a Ford által alakított másik pszichológus Parkinson-kórja, ezzel együtt a gyógyíthatatlan betegség és a biztos leépülés elfogadása kifejezetten izgalmas szála lehet még a történetnek.
A Direkt terápiából nem lesz az eddig bemutatott három rész alapján sem az új Ted Lasso, sem az új Mögöttem az élet, ennek ellenére látszik benne az a potenciál, ami miatt érdemes tovább nézni. A tízrészesre tervezett sorozat még csak most kezd beindulni, a kezdeti túlzott jópofáskodás után mégis behúzza a nézőt, ráadásul a könnyen darálható félórás részek kifejezetten nézőkompatibilisek. Igazán emlékezetes főhős híján az emlékezetes mellékszereplőkre érdemes hagyatkozni, ők elviszik a néhol kissé erőltetetten döcögő sorozatot a hátukon, és bár a pszichológusi kanapén morgó Harrison Fordot órákig elnéznénk, remélhetőleg a sorozat nem elégszik meg a későbbiekben ennyivel.
Direkt terápia (Shrinking), 2023. Az új epizódok péntekente kerülnek fel az Apple+ kínálatába. 24.hu: 6,5/10
