Mi indította arra, hogy pályázzon a Budapest Tuning projektnél?
Török Tamara: Régóta szerettem volna hajnalban színházat csinálni, mert a napfelkelte maga is nagyon látványos színház. Gondolkoztam, hogy milyen anyagból, hol és egyáltalán hogyan lehetne ezt kivitelezni. Közben 2021-ben a Katona József Színház és az Orlai Produkció közös előadásaként létrejött a Dante: Pokol, amely egy tétova próbálkozásból született: készítettem egy szövegváltozatot Nádasdy Ádám csodálatos Pokol-fordításából, és megmutattam Gyabronka Józsefnek, akinek – legnagyobb örömömre – tetszett, és megtanulta. Persze, hogy a Purgatórium és a Paradicsom színházi megvalósíthatósága is foglalkoztatott, és egyszer csak összeért a két dolog: rájöttem, hogy ez az az anyag, amit a hajnali színházhoz keresek. Ráadásul pont akkor értesültem a Budapest Brand „Budapest Tuning” pályázatáról, amelyet a főváros közterületein megvalósuló, újfajta, különleges városélményt nyújtó programok létrehozására írtak ki. Nagyon megörültem neki, és pillanatok alatt kitaláltam a koncepciót: a Pokol napnyugtakor, a Purgatórium és a Paradicsom pedig, amelyekben sok szó esik a hajnalról, a fényről és a világosságról, napkeltekor hangozzon el a Gellért-hegyen úgy, hogy az előadás „díszlete” a besötétedő és a kivilágosodó ég – és alatta a város. Az esélytelenek nyugalmával adtam be a pályázatot, aztán egyszer csak kiderült, hogy nyertünk. Boldogok vagyunk, hogy megvalósul az előadás: terveink szerint a Pokol augusztus 26-án este, a Purgatórium-Paradicsom 27-én hajnalban.
Hogyan építik be az előadásba a természeti jelenségeket? Este és hajnalban is próbálnak, hogy lássák, milyen hatás várható?
Gyabronka József: A bemutató előtti héten tartunk egy helyszíni próbát este és hajnalban, akkor derül majd ki, hogy mi hogyan hat.
Latinovits Zoltán azt vallotta, hogy úgy kell verset mondani, mintha az akkor, ott születne meg, a színész a költő bőrébe bújva, őt megszemélyesítve teszi plasztikussá az esszenciális gondolatokat. Jól sejtem, hogy ön is így közelít Dante, illetve fordítója, Nádasdy Ádám szövegéhez?
Gyabronka József: Sokáig kérdéses volt: vajon egy múltbeli élményt idézzek-e fel, vagy legyen jelen idejű, tehát most élem át, amit a néző elé tárok? Rájöttem, hogy a történetmesélésben mindkettő jogos vagy lehetséges. Dantét személyesítem meg, az ő látomását, az Isteni színjátékot mondom el, de a néző másra is kíváncsi, mert közben nem mellékes, hogy mindezt ki mondja és hogyan. Remélem, a közönséget nemcsak Dante írása, Nádasdy fordítása, hanem az előadó személyisége, véleménye is érdekli. Igen, ez egy személyes vallomás is, és ebben ott vannak a gyötrődéseim, a mindennapi életemről, a világról alkotott kérdéseim és állításaim is. Az sem mellékes, hogy Nádasdy fordítását mondom el, nem Babitsét, sőt Tamarát ez az élő, érthetőbb, hozzánk közel álló nyelv, közvetlen hang inspirálta egy előadás szövegének létrehozására. Latinovitsnak felrótták, hogy túlmegy a mű tartalmának közvetítésén, a személyessége túlburjánzik. Pont ezért kattintok ma is egy-egy felvételére, mert nem csak a vers érdekel, hanem, hogy akkor vajon hol tartott, és azt hogyan mondta el más szövegébe bújva.
Dante hétszáz éve írta az Isteni színjátékot. A tekintetben mit sem változott a világ, hogy egyes emberek, érdekcsoportok újra meg újra pokollá teszik mások életét. Még a XX. század tragédiáit sem hevertük ki, és most tőlünk karnyújtásnyira orosz–ukrán háború zajlik. A szó szoros értelmében vett véres valóság, a közvetlen fenyegetettség beszűrődik az előadásba?
Gyabronka József: Nádasdy friss szövege eleve megváltoztatta az Isteni színjátékhoz fűződő viszonyunkat. A Pokolból elhangzó részleteket sem egy távoli, letűnt kor idegen, archaikus szövegének, hanem mai világunk, mindennapjaink részének érezzük. Éppen ettől megrendítőek. Viszonylagossá vált körülöttünk minden, folyamatosan újraértelmezzük a poklot. Nem lehet nem gondolni a háborúra, naponta kapunk hírt, látunk képeket róla. Nem szabadulhatunk attól a szorongató érzéstől, hogy ez most történik a közvetlen közelünkben. „Elvétettük a helyes utat”, a dantei Pokol a mi poklunk is, itt van, magunkban is, bármelyik pillanatban a mélyén találhatjuk magunkat.
Veretes, nehéz szöveggel dolgozik, a történet komor, megrázó. Mindez nem viseli meg?
Gyabronka József: De, szerencsére megvisel. A szakmánknak akkor van értelme, ha az, amit a színpadon művelek, megindít bennem, de főleg a nézőben valamit. Szokták mondani, a színészlét azért jó, mert egyik nap királyok lehetünk, másik nap koldusok, de nyilván nem puszta önmutogatásról van szó. Ajándék, ha új érzéseket, gondolatokat fedezek fel, élhetek át, amiktől – ha nem is leszek hirtelen jobb ember, de – máshogy fogok viszonyulni a világhoz. Ugyanez megtörténhet a nézőkkel is, ha az előadás hiteles, ha a színész „játéka” valódi. A Gellért-hegyen a Purgatórium-Paradicsom újdonság lesz. Izgatottan várom, hogy megmutassam, hogyan hat Dantéra az éppen erkölcsi megtisztulásukon átmenő lelkekkel való érintkezés, vagy az élete nagy szerelmének, Beatricének az árnyával való drámai találkozása. Az sem mellékes, hogyan nyerünk Dantéval bepillantást az Első Mozgató birodalmába, és vajon mit ad a hallgató lelkéhez az, ha felkel mögöttem a Nap.
Pogány Judit szavai jutnak eszembe, aki azt mondta egy interjúban: a színházban átélt katarzisoktól jobb emberré válunk. Hisz abban, hogy a színház képes társadalmi méretekben is formálni a gondolkodást?
Gyabronka József: Nem biztos, hogy miután a néző átélte a katarzist, otthon nem fogja fölpofozni a gyerekét – jó esetben persze addig sem pofozta fel –, de reméljük, hogy legalább elgondolkodik. Abban bízunk, hogy érthetőbben és átélhetőbben foglalkozik azzal, ami körülötte és a lelkében zajlik.
Nem tartanak attól, hogy a dantei szembesítés önmagunkkal túlságosan nagy teher lehet a nézőknek?
Török Tamara: A „szembesítés” és a „teher” valahogy túl nagy szavak, ha az előadásunkra gondolok. Ha a nézők bensőségesebb viszonyba tudnak kerülni a Dante-szöveggel, amit eddig esetleg megközelíthetetlen klasszikusnak tartottak, ha elgondolkoznak az Isteni színjáték néhány elhangzó mondatán, ha egy-egy pillanatra megérinti őket az előadás személyessége, és ha emlékezetes színházi élményük marad a Gellért-hegyi előadás, nagyon boldog leszek.
A produkció abból a szempontból is rendhagyó, hogy más technikai feltételeket kíván, mint általában egy monodráma előadása. Ezzel hogy boldogulnak?
Török Tamara: A helyszín, a Filozófusok kertje tulajdonképpen alkalmatlan arra, hogy ott színházi előadás készüljön, és rengeteg ezzel kapcsolatos problémát kell közösen megoldanunk. Hogyan legyen áram ott, ahol nincs áram? Vagy ha nincs áram, hogyan működtessük a technikai eszközöket? Hogyan lesz majd fény és hangosítás? Honnan szerezzünk székeket? Hogyan lesz területhasználati engedélyünk vagy regisztrációs felületünk? Csupa olyan kérdés, amellyel kőszínházi dramaturgként még sosem kellett foglalkoznom. Nagyon sokat segítenek a műszaki és sajtós munkatársaim, illetve a Budapest Tuning dinamikus, profi, fiatal csapata.
Gyabronka József: Fokozottan gondolunk a környéken lakókra. Csendes, de a nézőtéren mégis jól hallható előadást csinálunk. A technikai csapat lelkes és kreatív, a hangosító berendezés pedig külön meglepetés lesz a nézőknek.
