Mohos Márton / 24.hu
Kultúra

Pablo Escobar fia: Csak a halál és a pusztulás maradt apám birodalmából

Juan Pablo Escobar – mai nevén Sebastían Marroquín – 16 éves volt apja, a rettegett drogbáró halálakor, aki őt hívta utoljára telefonon, mielőtt lelőtték. Az ő élete is egy hajszálon múlott, ám végül anyjával és testvérével megmenekültek, és Buenos Airesben tudtak új életet kezdeni álnéven. Marroquín építész lett, és mára már megtanult együtt élni apja örökségével, olyannyira, hogy ideje jelentős részét azzal tölti, hogy róla ír és beszél. Így került Budapestre is, ahol második könyve, a magyarul frissen megjelent Mr. Escobar – Apám titkai apropóján adott interjút lapunknak. Szerinte a Netflix Narcos sorozata nemcsak pontatlan volt, de dicsfényt is vont Pablo Escobar köré, amit ő igyekszik lerombolni. De vajon különbözik-e mindettől az apja neve alatt indított pólómárka? Miért éhezett kamaszként, ha közben milliárdok álltak a széfjükben? Mivel akarja a fiatalokat elrettenteni a bűnözéstől? És hogy tudta ő maga elengedni a bosszúvágyat?

Ki adja ezt az interjút, Sebastían Marroquín vagy Juan Pablo Escobar?

Nincs különbség, ez ugyanaz a személy. Nem a név határoz meg bennünket, hanem a cselekedeteink. Ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam, függetlenül attól, hogy mi szerepel a személyi okmányaimban.

Apja halálát követően mindenesetre hosszú éveket szánt arra, hogy megszabaduljon a stigmát jelentő Escobar névtől, most mégis ez virít a könyvein. Mi változott?

Az előítéletek legyőzésének egyik módja, ha az ember szembenéz velük, és elmeséli a saját történetét. Azt szeretném, ha az alapján ítélnének meg engem, mit teszek, nem pedig mindenféle előítéletek mentén. Egy ponton úgy döntöttem, felvállalom magam, nem akartam tovább bujkálni, az már amúgy is csak tovább bonyolította volna a helyzetet. Tehát elkezdtünk családilag szembenézni a múlttal. Persze voltak nehézségeink, de szerintem nem lehet vádolni minket azzal, hogy letagadnánk a kilétünket.

Tizenhat éves volt apja halálakor, és ekkor hangzott el a rádióban egy fenyegetése, amelyben azt mondta: saját kezűleg „fogja kinyírni ezeket a szemeteket”. Mennyi időbe telt és hogyan sikerült elengedni az önben fortyogó bosszúvágyat?

Egészen pontosan apám halálának napján hangzott el ez a mondat, amit felvett egy újságíró, anélkül, hogy beleegyeztem volna, hogy idézheti. A törvény szerint az újságíróknak nem is áll jogában, hogy kiskorúakat felügyelet nélkül meginterjúvoljanak, kikérdezzenek. Ettől függetlenül én még aznap felhívtam a sajtót, tíz perccel azt követően, hogy ezt a kijelentést tettem. Megbántam ugyanis, és esküt tettem magamnak, hogy bármit, ami csak módomban áll meg fogok tenni azért, hogy a hazám a béke irányába mozduljon. Már huszonöt éve tartom magam ehhez a saját magamnak tett ígérethez.

Békét kötöttem mindenkivel, akinek köze volt az eseményekhez, sikerült kilépni az erőszak ördögi köréből. Elengedtem a bosszú gondolatát.

Az elmúlt tizenöt évben találkozott édesapja számos áldozatának hozzátartozóival is, például a megöletett igazságügy-miniszter, Rodrigo Lara, vagy a Medellín-kartell pilótája, a CIA-nak is kémkedő Barry Seal gyerekeivel. Milyen volt az ő szemükbe nézni?

Ki az, aki erre fel tud készülni? Nagy energiát adtak ezek a találkozások, de ez egy szomorú energia. Senki nem tanítja meg nekünk, hogyan kell a békét elérni, hogyan kell megbocsátani. Pont fordítva: kiskorunktól arra vagyunk kondicionálva, hogy visszaüssünk. Azt éreztem, az a helyes, ha bocsánatot kérek, azóta is ezt teszem, és nem is áll szándékomban abbahagyni. Nem nyugszom, amíg a legutolsó áldozatot is meg nem találtam, és bocsánatot nem kértem tőle.

És ön meg tud bocsátani az apjának? Már ha haragudott rá egyáltalán.

Soha nem gondoltam, hogy én vagyok apám bírája. Nem az ember feladata az, hogy ítélkezzen a saját szülei felett. A ítélkezés az Örökkévaló, az Isten dolga, nem akarok a szerepébe lépni. Legyen akárki az apád, ha valakinek a gyereke vagy, annak szükségszerűen a részévé válsz.

Mohos Márton / 24.hu

Akkor az iránta érzett gyermeki szeretetét nem rombolta le teljesen, hogy több ezer áldozat vére tapad a kezéhez?

Hogy én az apámat szeretem, nem jelenti azt, hogy ne tudnék róla most már szinte mindent. Ez két külön dolog. Egy olyan kultúrában nevelkedtem, ahol az a szabály, hogy tiszteld apádat és anyádat. Tisztelettel tartozom neki, mert ő az apám. Ráadásul jól nevelt. Pozitív értékeket adott át nekem, olyanokat, amiket ő maga sajnos sohasem gyakorolt a saját életében. Apaként mégis ezeket az értékeket közvetítette, ha nem is tudta betartani őket.

Kamaszéveiben ön mennyit látott a drogbizniszből és az ezzel járó kegyetlenkedésekből?

Nagyon fiatal voltam még, amikor apám bevallotta nekem, hogy ő egy bandita. Ez lehetővé tette számára, hogy brutálisan őszinte legyen velem.

Nem hezitált bevallani bármit, ha hírekben láttunk egy merényletet, simán elmondta, hogy annak ő volt a megrendelője. Nem nagyon titkolta a valóságot.

És ezzel mit tudott kezdeni tinédzserként?

Könyörögtem neki, hogy ne telepítsen bombákat sehova, ne öljön embereket. Folyamatosan kértem, hogy ne tegye, és nem tapsoltam meg, hogy ennek ellenére is elkövette mindezt. Mondtam neki, hogyha az eszméidet csak fegyverrel tudod megvédeni, akkor itt az ideje, hogy változtass az eszméiden. Több kolumbiai és nemzetközi szervezet is igyekezett leállítani apámat. Ha ők kudarcot vallottak, hogy bírt volna vele egy tizenéves kisfiú? De nyugodt vagyok, mert tudom, hogy amit csak gyerekként tudtam, megtettem.

Ha 1993-ban nem bukik el és hal meg az apja…

Ha nem halt volna meg, most nem beszélgetnénk.

De vajon akkor is a béke útját követte volna, vagy az ő nyomdokaiba lép a drogbirodalom trónörököseként?

Nem lenne lehetőségem a megbékélést hirdetni, mert már rég megöltek volna. Vagy ő, vagy én: valamelyikünknek meg kellett halnia. Ő döntött, melyikünk legyen az. Szándékosan hagyta, hogy megtalálják, mert tudta, hogy a családja csak így élhet túl.

RED CREEK PRODUCTIONS / SEBASTIAN / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP Pablo Escobar és fia, Juan Pablo Escobar, mai nevén Sebastían Marroquín a Fehér Ház előtt Washingtonban.

Régóta állítja, hogy Escobar lényegében öngyilkosságot követett el, de ezt a mai napig vitatják.

Pedig teljesen egyértelmű. Ez nem hiedelem a részemről, mert bizonyítékaim vannak, ahogy azt sokszor elmondtam. Egy dolgot szeretnék tisztázni: nekem nem számítanak apám halálának körülményei, ellentétben a hatóságokkal, akiknek viszont nagyon is. Mert ha elmondják az igazságot, úgy nézne ki, mintha Pablo Escobar győzött volna, ők pedig ezt mindenképp el akarták kerülni és úgy beállítani a történteket, hogy a rendőrség aratott diadalt. Nekem ez teljesen mindegy; az apám halott, ez az egyetlen tény, ami számít. Hogy ráesett egy zongora, vagy egy teherautó ütötte el, lényegtelen. A „rendőrségi leszámolás vagy öngyilkosság?” kérdés tehát hidegen hagy. Én tudom, hogyan halt meg az apám, a hatóságok meg mondanak, amit akarnak.

Értem, mit mond a hatóságok lehetséges motivációjáról, de ez fordítva is felmerülhet. A fiaként tényleg mindegy volna az ön számára, hogy a végsőkig menekülő apját agyonlőtték, vagy egy utolsó, önfeláldozó gesztussal még megmentette a családját a saját élete árán?

Teljesen így gondolom. Ez volt irántuk érzett szeretete legnagyobb megnyilvánulása. Eldöntötte, hogy meghal, hogy a szerettei élni tudjanak.

Egy spanyol lapnak adott interjújában viszont azt mondta, hogy apja úgy intézte, mindig bekötött szemmel utazzanak, hogyha elfogják és megkínozzák önöket, akkor se tudják feladni őt. Ez ellentmondani látszik az önfeláldozó családapa képének, aki a gyerekei túlélését a sajátja elé helyezi.

Ez igaz, de ha mindenki tudja, hogy nem tudsz semmit, akkor nem fognak kínozni, mert nyilvánvaló, hogy nem tudod elárulni, amire kíváncsiak. A maffia köreiben az volt a mondás, hogy minél kevesebbet tudsz, annál hosszabban élsz. Ez köztudott tétel volt, apám is ezért intézte úgy, hogy minél kevesebbet tudjunk.

Önök eleget tudhattak Pablo Escobar ügyeiről, végül mégis megmenekültek.

Nem azért kellett menekülnünk, mert sokat tudtunk, egyszerűen életben akartunk maradni. Amit tudtunk, az most már olvasható a könyveinkben. De korábban képtelenség lett volna mindezt elmondani. Ha ezt a könyvet korábban, mondjuk 1995-ben írom meg, akkor nekem végem, garantáltan megölnek.

Ki ölte volna meg?

A kérdés inkább az, hogy ki nem.

Mohos Márton / 24.hu

Ha ennyi ember holtan akarta látni, miért hagyták mégis életben?

Az utolsó pillanatban másképp döntöttek. Talán megértették, hogyha képes voltam elmenni egy tárgyalásra annak pontos tudatában, hogy végezhetnek velem, akkor akár meg is kegyelmezhetnek. Talán példát akarnak mutatni a saját gyerekeiknek.

Ma már jóban vagyok apám ellenségeinek gyerekeivel, pedig elvben utálnunk kellene egymást. De úgy döntöttünk, hogy más utat járunk, és barátok lettünk.

A kolumbiai társadalom hogy áll a megbékélés ügyével?

Szerintem az ország belefáradt már az erőszakba. Én voltam az első őrült, aki bocsánatot kért, és aki elhatározta, hogy megpróbálja az embereket megbékíteni. Korábban bárkinek bármi baja volt, az égvilágon mindent fegyverrel és öldökléssel akartak megoldani. Én azt mondtam, hogy meg kell próbálnunk beszélni egymással. Hagyjuk abba a lövöldözést, egymás üldözését.

Azt mondja, az apja teljes vagyonát elvette az állam és a rivális kartellek. Miből éltek ezután?

Nem volt könnyű. Anyám családja kezdetben támogatott bennünket, hogy ki tudjuk fizetni a lakbért és az én egyetemi képzésemet, aztán később már én is elkezdtem pénzt keresni, mert diplomás szakember lettem. A „mindenünk megvan” állapot után nehéz volt hozzászokni ahhoz, hogy semmink nincs. Félreértés ne essék, nem zokogtuk végig ezt az időszakot, és nem éltük meg tragédiaként, hiszen ez bárkivel megtörténhet. A Titanic is elsüllyedt egyszer, akkor miért pont velünk ne eshetne meg ugyanez.

Nem akármilyen luxusban éltek, amikor apja még a csúcson volt. Említette például, hogy harminc motorkerékpárja volt gyerekként.

Igen, de ez egy nagyon felszínes életmód volt. Mindenünk megvolt, de nem voltunk szabadok. A szorongatott időszakokban megesett, hogy éheznem kellett, miközben milliárdok álltak a széfben. A pénz nem garancia a boldogságra, pláne nem a nyugalomra.

AFP Juan Pablo Escobart, Pablo Escobar fiát testőrök kísérik a Medellinben található kolumbiai főügyészségről 1993. november 27-én.

Közismert, hogy nem nagy rajongója az apja felemelkedését és bukását bemutató Narcosnak. 2016-ban egy listát is közzétett, amiben a pontatlanságokat, csúsztatásokat és hibákat taglalta. A részleteken túl mi volt az, ami a legjobban zavarta a Netflix sorozatában?

A 28 pontos listában ráadásul csak a második évad hibáit vettem végig. A célom az volt ezzel, hogy megmutassam a világnak: amit a Netflix mesél, az távolról sem az igazság. Ezen még túl is tudnék lépni, azon viszont már nem, hogy egy dicső imidzset kreáltak apám köré. Elárasztották a világot az arcképével, Los Angelestől, Barcelonáig óriásplakátokon virított az arca. Ezzel elérték, hogy a mostani nemzedékek szemében egyfajta alvilági szuperhősként tűnjön föl. Rendkívüli emberként, akinek érdemes a nyomdokaiba lépni. Persze az is igaz, hogy a Netflixnek köszönhetően rengeteg munkám lett. Nem mintha egy fityinget is kaptam volna tőlük, több állam viszont fizet azért, hogy lebeszéljem a sorozaton felbuzdult fiatalokat a bűnözésről, és elmondjam nekik, hogy nem érdemes ezt az utat követni.

Tehát szó sincs róla, hogy utálnám a Netflixet, tulajdonképpen már hálás vagyok nekik. Azért tudom jól végezni a dolgom, mert ők rosszul végzik a magukét.

Azt tapasztalja, hogy kedvet csinál a drogkereskedéshez egy olyan sorozat, amelyben a rémtettei és a csúfos bukása is szerepel Pablo Escobarnak?

El sem tudja képzelni, hogy mennyire. Nagyon egyszerű a helyzet. Ha ezer fiatallal megnézetjük a Narcost, a nagy részük olyan akar majd lenni, mint Pablo Escobar. Ellenben, ha a kezükbe adjuk az én könyveimet, akkor senki nem akar majd Pablo Escobar lenni. Szerintem ez a nagy különbség. A Netflix abból húz hasznot, hogy dicsfénybe borítja apámat, én pedig abból próbálok megélni, hogy megállás nélkül tagadom mindezt, leleplezem és rombolom a felépített nimbuszát.

Azért megnézném egy ilyen kísérlet eredményét, hogy tényleg ennyire más hatást gyakorol-e a sorozat, illetve a könyvek.

Sokszor elvégeztem már ezt a kísérletet, mert a világot járom, és folyamatosan előadásokat tartok. A fiatalok zöme azért jön el meghallgatni, mert végre láthatnak testközelből valakit a Narcos világából. Ám mire az előadás végére érek, megváltozik a hozzáállásuk. Volt, hogy csináltunk közvélemény-kutatást, és a jelen lévők a 97 százaléka azt mondta, hogy a hallottak alapján megváltozott a véleményük. Ott értik meg igazából, mit is jelent drogkereskedőnek lenni. A kormányok pont ezért kérnek fel engem, hogy visszarángassam a fiatalokat a valóság talajára.

A szomorú persze az, hogy vesztésre állok. Pár ezer fiatalt fel tudok világosítani, a Netflix viszont közben milliókat ér el. Ön szerint ki fog győzni?

De mi mással tud elrettenteni fiatalokat, ha nem azzal, ami a Narcosban is szerepel, hogy Escobar szomorú és magányos halált halt?

A Narcosban Pablo Escobar úgy él, mint az élet császára. A tengerek megnyílnak a lába előtt, mindenki fél tőle, még a rendőrség is megfutamodik előle. Óriási palotákban bujkál, a legszebb nők veszik körül, az országban senki nem vetekedhet a hatalmával. Sok fiatalnak ez vonzó, és hajlandóak lennének ölni is, hogy ezt elérjék. Én viszont azt mondom nekik, hogy ha valakinek, nekem aztán tényleg megvolt a lehetőségem arra, hogy Pablo Escobarrá váljak. És garantálom nekik, hogyha én láttam volna akár csak egy fikarcnyi pozitívumot is a dologban, azt az utat választottam volna. Vajon mi lehet az, ami miatt én ekkora hatalomról és ilyen elképesztő méretű vagyonról lemondtam? Mert egyértelmű, hogy egy ilyen döntésnek nyomós oka van. Nézzék csak meg, mi maradt az apám hatalmából, birodalmából! Csak halál és pusztulás, az égvilágon nem teremtődött belőle semmi jó. A mérhetetlen vagyona végül arra volt jó, hogy a saját halálát megfinanszírozza, mert utólag a vele folytatott háború költségeire hivatkozva kárpótolták magukat az ellenfelei.

Most azt mondja, önszántából mondott le az apja birodalmáról, de korábban épp arról beszéltünk, hogy kényszerhelyzet volt, és mindent át kellett adniuk a túlélésért cserébe.

A döntés előttem állt. A hatalmat ugyanis az ember sosem kapja, hanem elveszi másoktól.

Mohos Márton / 24.hu

Bő tíz évvel ezelőtt indított egy divatmárkát Escobar Henao néven, és pólókat kezdett árulni apja arcképével…

Igen, ez a vállalkozás már nem létezik.

Csődbe ment?

Tévedés volt, nem volt sikere. A sajtó persze felkapta, de a politikusok kihasználták és bírálni kezdték azzal, hogy ez apám dicsőítése.

És nem az volt? Mi  a lényegi különbség az Escobar-pólók árusítása és a Netflix óriásplakátjai között?

Egész más a kettő. A politikusok sosem vették a fáradtságot, hogy elolvassák, mi van a pólókra nyomtatva. Volt például egy olyan, amelyen szerepelt apám első takarékkönyvének a képe, és oda volt írva: „Minden befektetése nullszaldós lett. A te befektetésed vajon milyen lesz?”. Ez ön szerint dicsőítés? Pont arról szólt, hogy az ő példáján keresztül demonstráljuk, hogy jó pénzügyi döntéseket kell hozni, mert az apámnak végül egyetlen vállalkozása sem lett nyereséges. A szándék tehát pontosan az ellenkezője volt, de a politikusok nekimentek, és elkezdtek duruzsolni az emberek fülébe.

Komolyan gondolja, hogy valaki azért kezd el hordani egy escobaros pólót, hogy elrettentsen másokat a rossz pénzügyi befektetésektől? Nem pedig azért, mert menőnek tartja?

Akik megvették, értették az üzenetet. Sokan megköszönték, hogy ilyen módon is próbálom a gyerekeket elérni, és lebeszélni őket arról, hogy sztárolják az apámat. Mexikói anyák írtak nekünk hálálkodó levelet, mert úgy érezték, ezek a pólók segítettek megvívni az otthoni csatáikat a gyerekeikkel.

Kapcsolódó
„Nagyon fájt Pablo halála, és tudtam, hogy mi következünk”
Pablo Escobar özvegyével beszélgettünk Budapesten, aki huszonöt évvel férje halála után írta meg, milyen volt a kokainkirállyal élni. Keresi a reflektorfényt? És miért hagyták futni a kartellvezérek annak idején? Interjú.

A ruhamárka és az előadások mellett két bestsellert is írt az apjáról, és pár éve az anyja is megírta a maga memoárját, akivel szintén interjúztunk akkor. Mondhatjuk, hogy Pablo Escobar emlékére egész jó egzisztenciát tudott a család felépíteni?

A könyvektől az ember nem lesz milliomos, ráadásul a könyvipar fordítva működik, mint kellene: a könyvesboltok és a forgalmazók keresik a legtöbbet a könyvön, míg a szerzők, akik dolgoztak a szöveggel, sokkal kevesebbet. A könyvek segítettek abban, hogy az életszínvonalunkat kicsit feljebb tornázzuk. De egy könyv megírásából még senki nem gazdagodott meg úgy igazán.

J.K. Rowlingot vagy Dan Brownt azért nem mondanám szegénynek.

A legfőbb vágyam, hogy betiltsák a könyveimet. Akkor ugyanis pult alól adnák-vennék őket, és millióért kelnének el. Mindenki meg akarná szerezni, kerül, amibe kerül. Legyen szó bármilyen termékről, a betiltásnál nem létezik jobb reklámkampány, ahogy azt megfigyelhetjük a kábítószerek esetében.

Többször felszólalt a drogok legalizálása mellett. Van kormány, amelyik nyitottan fogadta ezt a felvetését?

Ideje lenne, hogy a világ békét kössön a drogokkal. Bizonyos kormányok elkezdték már ezt megérteni. Sokkal jobb, ha az állam szabályozza és forgalmazza a kábítószert a maga ellenőrzött módján. A tiltással ugyanis a bűnözőket juttatja hatalmas előnyhöz, akik a mérhetetlen vagyonukkal aztán bármilyen kormányt képesek megvenni maguknak. Meggyőződésem, hogy az a politikus, aki továbbra is tiltáspárti, a narkókereskedőket segíti és partnerükké válik.

Tervez újabb könyveket írni az apjáról, vagy most már elmondott mindent, amit tudott a témával kapcsolatban?

Tervezek újabb könyveket, de ez már fikció lesz, nem tényirodalom. A Netflix nyomdokaiba lépek, és odaírom majd a könyvem elejére: „A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.