Kultúra

Elegáns fotókönyv született a Fortepan legszebb képeiből

A minőségi anyagokból született kötet az oldal 333 legjobb fotóját mutatja be.

A 2010-ben született Fortepan nélkül ma sokkal kevesebbet tudnánk a XX. századi Magyarországról, hiszen gyűjteményben most már több mint 155 ezer képet találunk, amik jó részét lomtalanításokról, illetve hatszáz család archívumából mentettek meg az utókornak, de hivatásos fotósok egész sorának munkáit is megtaláljuk itt.

Tizenegy év rengeteg idő, így legfőbb ideje volt annak, hogy az eddig megjelent hét, tematikus Fortepan-könyv mellett megjelenjen egy olyan, nagy mű, ami a legjobbak legjobbjait emeli ki. Ezt az űrt tölti most ki a Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a 20. századból – Barakonyi Szabolcs válogatásában, ami a magyar sajtóban fotóriporterként, illetve képszerkesztőként huszonkét évet töltő Barakonyi Szabolcs ötletéből, az ő művészeti vezetésével, magánkiadásban valósult meg.

A Salát Zalán Péter kreatív koncepciójával megszületett, közel hétszáz oldalas album egy pillanatra sem akar könyvvé válni: olyan kísérleti munkává vált, ami

mindenféle tematikától mentesen vonultat fel képzőművészeti szempontból érdekes képeket.

A Testről és lélekről után most A feleségem történetével a filmvilág legfontosabb díjaiért bejelentkező Enyedi Ildikó, illetve Barakonyi bevezetőjével induló, helyenként a régi Index Fortepan-rovatában megjelent szövegek töredékeivel megszakított képsort a Fortepan egyik alapítójával, Tamási Miklóssal készített mélyinterjú zárja, amit a a projektben felelős kiadóként résztvevő Simó György jegyez.

Villányi Csaba / Fortepan Masters

A Szilágyi Róza Tekla szerkesztésében született könyvön Barakonyi két éven át dolgozott együtt Saláttal – ennek az időnek a harmadát, legalább nyolc-kilenc hónapot a képek sorba rendezésével töltöttek.

Szerintem a Fortepan a 20. század kollektív emlékezetének lenyomata. A kísérlet kedvéért kezeljük úgy, mintha egyetlen emberé volna, aki magyar, és átélte az egész huszadik századot

– mondta el Barakonyi, aki ezzel a címre is reflektált, hiszen az abban említett „kollektív fotográfia” kifejezés épp arra utal, hogy tekintsünk a könyvre úgy, mintha az összes képét egyetlen ember készítette volna.

Az oldalakon végigpillantva ez a történet teljesen hihetővé válik, hiszen a sokszor teljes oldalt lefedő, máskor azonban különböző méretű és képarányú fotók egy olyan történetet alkotnak, aminek hátán végigélhetjük a századfordulótól a rendszerváltásig tartó időszakot, mégpedig rendkívüli formában, hiszen

a dupla gerincű könyvtestet hármas oldalegységek alkotják, így az olvasó saját maga is kurátorrá válhat az egymástól távoli képek egymás mellé helyezésével.

Villányi Csaba / Fortepan Masters

A munkát a lapok és a borító minősége, illetve a tipográfiai megoldások is jóval a magyar átlag fölé helyezik: a keménytáblás, juhszőrt is tartalmazó kartonborítón belül

négy különböző színárnyalatú papírt találunk, mégpedig véletlenszerű sorrendben egymás mellé helyezve, így egészen biztosan nem született két, egymással teljesen megegyező példány.

Villányi Csaba / Fortepan Masters

Salát mindemellett az idén kilencven éve született, mindenki számára jól ismert betűtípus, a Times New Roman tizenkét különböző modern típusát, illetve annak első verzióját alkalmazza, így is szemléltetve a generációk egymásutániságát.

A könyv először az október 10-ig tartó Őszi Fesztivál keretében, az Andrássy úti Írók Boltjában vásárolható meg 34 990 forintos áron, ezt követően pedig a kisebb, művészeti kiadványokat is terjesztő budapesti könyvesboltokban is elérhetővé válik (ezek teljes listája rövidesen a Fortepan Masters honlapján is olvasható lesz), sőt, az ide írt levéllel is elérhetővé válik.

A képek a fesztivál időtartama alatt akár az utcán állva is végignézhetők, köszönhetően az üzlet kirakatában lévő, az AU műhely, Ghyczy Dénes és Szederkényi Lukács által tervezett, a Budapest Brand közreműködésével megvalósult installációnak, amit egy október 4-i hivatalos bemutató is kísér majd.

A 17 órakor kezdődő eseményen Enyedi Ildikó mellett az Artmagazin főszerkesztője, Topor Tünde, Barakonyi Szabolcs és Szilágyi Róza Tekla beszélgetnek majd a kiadványra jellemző gondolatiságról, a kollektív fotográfiában rejlő lehetőségekről, a XXI. századi ember és fotóarchívumok kapcsolatáról, illetve a különleges könyv formai megoldásairól.

Fortepan Masters

A Fortepan Masters kiadója és szerkesztői köszönettel tartoznak a könyv megjelenéséhez nyújtott nagyvonalú támogatásukért: a Horváth Béla Művészeti Alapítványnak, Streitmann Norbertnek, Szalai Tamásnak, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosának, Varga Zoltánnak, Karvalics Ferencnek és a KPMG Magyarországnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik