Romantikus komédiában tulajdonképpen könnyű lenne újat mondani, csak nem szokás. Amióta a műfaj megszületett, nagyjából ugyanaz a képlet érvényesül, mint egy óriási félkarú rablóban, ugyanazok az elemek pörögnek ki más és más kombinációban, és az ettől való legkisebb eltérés is olyan, mint egy hűsítő fuvallat hőségriadó idején. Így aztán Varsics Péternek, aki a Magyar Mozgókép Fesztivál nyitófilmjeként vetített Így vagy tökéletes című filmje előtt arról beszélt, hogy azzal a feltétellel vállalta el ennek a romkomnak a megrendezését, ha beleviheti kicsit saját magát, és eltérhet a megszokásoktól, végeredményben nem volt olyan nehéz dolga: nézzük meg a kötelező elemeket, és vegyünk ki közülük párat, majd tegyünk be a helyükre mást. Húszas éveik végén járó, a szépnél is szebb főhősök helyett inkább a negyven felé húzó, „csak” átlagosan szép embereket. Akiket ráadásul nem látunk évi négy magyar közönségfilmben! Vázlatos, legjobb esetben is egy-két „különleges” tulajdonságra felfűzött tucatszereplők helyett komplikált – és nem is feltétlen a jó értelemben véve komplikált – szereplőket, helyzeteket és emberi viszonyokat, briliáns, három vonásból tökéletesen érthetően felrajzolt mellékszereplőket. Cuki montázsok helyett (mellett) drogos rémlátomásokat. És lám, máris megvan a rendezői szándék, hogy egy romantikus komédia járatlan utakra lépjen.
Az Így vagy tökéletesnek valójában nem kettő, hanem három főhőse van: András, az elhagyott férj, egyedülálló apa, kiégett reklámguru és wannabe-író, Kata, az önsegítő bestsellerével szupersikeres szerző és a film címében megnevezett kötete, amely tulajdonképpen a történet alakulásának egyik kulcsa. A könyv ugyanis, amit visznek, mint a cukrot, teljes erőből nyomogatja András gombjait, akit sért, hogy ezt az általa olvasatlanul is rettenet rossznak tartott könyvet veszik, az ő – ismét csak szerinte – szépirodalmi igényességű regénye, a Kitöltési útmutató halotti bizonyítványhoz pedig annyira nem fogy, hogy a leértékelt szekcióban is tornyokban áll, az író lakásában pedig éppenséggel eltorlaszolja az átjárást. A két író nem sokkal azelőtt ismerkedik meg, hogy az Így vagy tökéletes megnyer egy fontos könyves díjat, eddigre egymás iránti ellenszenvük komoly és kölcsönös, ám úgy alakul, hogy aznap este mégis együtt lógnak némi füves ciki, torta és egy vitriolos hangú könyvkritikus társaságában, amiről András tiltakozása ellenére készül is egy közös fotó az Instára. A közös fotó pedig saját életre kel, a nyomában elkezd fogyni András bukott könyve is, így felmerül az ötlet, hogy vajon nem lehetne-e még néhány vásárlót, majd egy újabb könyvre szóló szerződést összeszedni azzal, ha Katával mutatkozik – miközben az érdek mellett némi valódi vonzalom is éledezik kettejük között.
Varsics Péter vágya arra, hogy letérjen a kitaposott útról akkor is nyilvánvaló a film láttán, ha az ember esetleg nem hallotta az erről szóló mondatát: az Így vagy tökéletesben ugyanis felvonul egy sor olyan elem, ami afféle rendezői – de azért öncélúnak nem nevezhető – önszórakoztatásként értelmezhető. Időről időre megjelennek például András készülő második könyvének szereplői, egy heroinista szerelmespár, akiknek a dialógusaiból egyre egyértelműbbé válik, hogy hősünk, sajnos, nem meg nem értett zseni, hanem tényleg fájdalmasan tehetségtelen író, és a gyakori könnyűdrogfogyasztás is szül néhány szórakoztatóan tálalt, látványos jelenetet valóság és képzelet határán. És ezekhez az elemekhez jönnek még pluszban azok a tényezők, amelyek szintén az elcsépeltség ellen hatnak szereplőválasztásban, dramaturgiában, rendezői döntésekben. Gondolok itt például arra, hogy a két főszerepet Fekete Ernő és Béres Márta alakítja, egyikük sem a jelenleg rommá filmezett színész, SŐT Béres Mártának pedig konkrétan ez az első ekkora filmszerepe. Egyébként abszolút el is bírt vele, néhány kevésbé sikerült jelenete inkább a szövegkönyvön vagy a rendezőn, mint rajta múlt: némely mondata egyszerűen életszerűtlen, és pár kockával kevesebb merengő mosolygás is elég lett volna.
Cserébe viszont remek rendezői döntés, hogy a film nem akart mindent megmagyarázni sem az eseményekről, sem a szereplők személyiségéről, a sejtetés, amit Varsics csinál, bőségesen elég: hogy például ez a lány láthatóan kedveli a bódítószereket, abból azért érzi a néző, hogy vélhetően valamit fájdalomcsillapít vele. Ugyanígy a férfi főszereplő kapcsán sejthető régről maradt rettegések, hipochondria, fehérköpeny-fóbia is épp eleget mond a karakter előtörténetéről, jót tesz, hogy nincsen kényszeresen szájbarágva semmi. Ugyancsak üdítő élmény egy más típusú nőalakot látni: Kata nem hercege érkezésére vár, és a férfitől lesz értelmezhető, autonóm és kezdeményező, miközben azért mégis csak formálódik egy finom vélemény az önsegítő könyvek íróiról: valójában fogalmuk sincs, mit csinálnak, saját bizonytalanságaikat is gyógyítják ezekkel a bölcselkedésekkel. Az pedig, hogy nem kell bevonni pátosszal a felismeréseket, és hogy tornyosuló, pátoszos zene és körbeforgó kamerával felvett csókjelenet nélkül is ki lehet fejezni a beteljesülést, olyan szabálytalanságok, amelyekre nagy szüksége van ennek a zsánernek. A néző ugyanis, ha látja, hogy lám, úgy is drukkolok a szerelmeseknek, ha nem ázik nyálban a cipőnk, és nemcsak a káromkodás-altesti poénok tengelyen elhelyezkedő poénokon tudunk nevetni, akkor talán később is kicsit többet vár majd el egy hasonló műfajú filmtől. Jót tenne ez műfajnak és nézőjének egyaránt.
Az Így vagy tökéletes is egy a covid-járvány miatt halasztott magyar bemutatóknak, jelenlegi tudásunk szerint a Magyar Mozgókép Fesztivál premiervetítése után előreláthatólag augusztusban kerülhet mozikba. 24.hu: 8/10
