Karikó Katalin és Zorán volt Kadarkai Endre Világtalálkozó című rádióműsorának szombati vendégpárosa, és ez mindkettejük számára különleges alkalom volt. A világhírűvé vált biokémikus felidézte, hogy Zorán Gyémánt és arany című száma már gyerekkora óta nagy kedvence. Az iskolai évek alatt, mikor el volt keseredve valamiért, mindig ezt a dalt hallgatta, hogy erőt merítsen belőle, a számot tartalmazó Ezek a fiatalok című lemezt pedig Amerikába is magával vitte 1985-ben, és ott is elővette, amikor segítségre volt szüksége. És bizony voltak ilyen helyzetek a pályája során.
A kísérletek jól mentek, csak néhányszor megszűnt az állásom, nem is olyan kellemes körülmények között. Amerikában egyszer kitoloncolás tárgyává is váltam, amikor megtudta a főnököm, hogy egy más egyetemről kaptam ajánlatot és oda akarok menni
– mondta Karikó, hozzátéve hogy az ilyen csalódásokkor nagy segítség volt számára a Zorán-dal. Az adásban láthatóan el is érzékenyült, amikor a dalszöveg sorait felelevenítette. Ezeket idézte a nehéz pillanatokban sportoló lányának is, aki később olimpiai bajnok lett:
Vagy tán épp a cél előtt
Tűnik úgy, most fogytán van erőd
S te mégis továbbmész
A Zorán-dalhoz fűződő viszonyáról Karikó a New York-i székhelyű Lifestyle magazinban mesélt először, ahol természetesen nem a zenei ízlése, hanem a vakcinafejlesztésben játszott szerepe miatt készítettek vele interjút. A cikket Zoránnak is átküldte egy ismerőse, jól is esett neki. Pályája elején ő is dédelgetett álmokat a külföldi befutásról, de már rég letett erről.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy teljesen más irányból mégiscsak megjelenik a nevem egy ilyen rangos amerikai újságban
– mondta a Klubrádió műsorában. Karikó és Zorán már beszéltek egymással, de most találkoztak először személyesen.
A műsor során Karikó elmondta, hogy meglepő volt számára a rázúduló figyelem, és hogy mennyien kérnek interjút. Próbálja ezt a figyelmet a többi kutatóra irányítani, akinek a munkájára épített az élete során, illetve a kollégákra, akikkel együtt dolgozott, és akik támogatták. Mesélt arról is, hogy már gyerekkora óta nagyon tudatosan osztja be az idejét, és a mai napig megszállottan végzi a hivatását. Épp ezért nem szereti az üresjáratokat és az eredmény nélküli csevegéseket, mert a gyorsan fejlődő tudományban nagyon könnyű lemaradni. Csak arra koncentrál, amin tud is változtatni.
Hiába mondta valaki, hogy hülye vagyok, én tudtam, hogy amit csinálok, az fontos. Ugyanúgy van most is, ha azt mondják, hogy én egy hős vagyok. Nem vagyok hős. Számomra azok az egészségügyi dolgozók, orvosok ápolók és takarítók a hősök, akik bementek a koronás betegek szobáiba, amikor még nem voltak beoltva, és ezzel az életüket kockáztatták. Én csak szórakoztam a laboratóriumban
– mondta, aki arról is beszélt, hogy nem ünneplős típus. „Nálunk sosem volt a laborban a hűtőben egy pezsgő, hogy majd valamikor kibontjuk.” A mostani felhajtás közepette sokszor úgy érzi, mintha kívülről látná, és valaki mással történne mindez, de a hirtelen jött hírnév semmit sem változtat a tudományos munkáján, amit negyven évig jól elvégzett enélkül is.
Zorán elárulta, hogy miért játszották kevesebbet a Gyémánt és aranyt a koncerteken – mert nem tudták volna reprodukálni a nagyzenekari hangszerelést –, de aztán személyesebb témák is szóba kerültek. Kadarkai kérdésére mesélt apja és második felesége haláláról, valamint arról, hogyan működtek a fellépések terápiaként a gyászidőszakban, mennyit segítettek a barátok, milyen szimbiózisban élnek azóta a lányával, és hogy végül talpraesettebben helyt állt egyedülálló apaként, mint ahogy gondolta volna.
A feladat, ami rám nehezedett a lánygyermek továbbnevelésével kapcsolatosan, az mindent meghatározott. Ott nem volt mese, ahogy mondani szokták
– mondta.
A teljes beszélgetés itt nézhető/hallgatható meg:
