Mohos Márton / 24.hu
Kultúra koronavírus

Az a valószínűbb, hogy nem lesz Sziget

Még mindig nem tudni, hogy lesz-e Sziget az idén, bár az a valószínűbb, hogy nem lesz, erről beszélt Kádár Tamás, a Sziget főszervezője szerdán egy online konferencián a 444.hu tudósítása szerint.

Kádár Tamás a Budapest Brand által szervezett, a fővárosi turizmus és vendéglátás újranyitásáról tartott beszélgetésen arról is szót ejtett, kisebb, inkább hazai közönségnek szóló fesztiválokat a nyár végén és ősszel Budapesten és az ország más városaiban is szerveznek majd.

Ahhoz viszont, hogy a nagyobb fesztiválokkal tervezni lehessen, egyértelmű és pontos szabályozásra lenne szükség, ami egyelőre hiányzik, tette hozzá.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról beszélt ősszel kezdhet igazán újra beindulni a turizmus Budapesten, de legkorábban 2022 tavaszán állhat helyre a forgalom. Hozzátette, a turizmus talpra állásának üteme nagyban függ attól is, hogy az Európai Unió mikor és hogyan engedélyezi az unión kívüli turisták beutazását. Addig is viszont fontos lenne szerinte a környező országokból Budapestre vonzani a turistákat és a belföldi turisták körében is népszerűsíteni kell a fővárost.

A vendéglátásból és turizmusból élő cégeket kihívás elé állítja a munkaerőhiány is. Flesch szerint ezt már a hétvégi terasznyitások alatt is érezni lehetett. A munkaerőhiány azt is jelenti majd, hogy nagyobb béreket kell kínálniuk a cégeknek, miközben a forgalom még jó ideig nem áll majd teljesen helyre, így egy darabig még nem lehet nagy profitokkal számolni.

Bogáts Balázs, a Budapest Airport Zrt. légitársaság fejlesztési és kereskedelmi tervezési vezetője elmondta, mivel Budapest nem vesztett nemzetközi vonzerejéből, és mert a budapesti légi forgalomban nagyon nagy a low cost légitársaságok szerepe, Ferihegy forgalma pár éven belül visszaállhat a korábbi szintre.

A konferencia résztvevői viszont abban optimisták voltak, hogy annyira nem változnak majd meg a szokások, hogy ne álljon vissza előbb-utóbb a járvány előtti kereslet.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.