Belföld koronavírus

4 millió beoltott után még nem engedélyezik a lakodalmak megtartását

És a határnyitás is odébb van.

A jogszabály értelmében még 4 millió beoltott után is marad a rendezvények tilalma, az esküvők résztvevőinek korlátja és a családi rendezvények létszámkorlátja – válaszolta az ATV Híradójának megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Ezek feloldására csak az újraindítás egy következő fokozatában kerülhet sor – tették hozzá.

A mostani szabályozás szerint a családi és magán rendezvényeken legfeljebb 10 fő vehet részt, esküvőkön pedig – a házasulókon kívül – az egyházi, illetve polgári szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a házasulók szülei, nagyszülei, testvérei valamint gyermekei lehetnek ott. A temetések létszámkorlátja legfeljebb 50 fő.

Ugyancsak az ATV kérdezett rá arra is, hogy mikor várható a határzár feloldása. Erre a kérdésre Szijjártó Péter külügyminiszter válaszolt egy más ügyben megtartott sajtótájékoztatón és kijelentette:

A határátlépés, az utazásokra vonatkozó szabályok módosításán egyelőre nem gondolkodtunk.

A külügyminiszter biztos benne, hogy ezen a héten meglesz a 4 millió beoltott, ezért jöhet a nyitás egy újabb szakasza, ebben azonban még nem lesz benne a határzár feloldása. Szijjártó hozzátette: ez nem csak Magyarországon, hanem a többi ország oltási kampányain is múlni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik