Csóti Rebeka / 24.hu
Kultúra

A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

Hetvenötödik születésnapját ünnepli Bródy János, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. Noha előadóként és zeneszerzőként is sok mindent letett az asztalra, életművét elsősorban szövegírói teljesítménye teszi megkerülhetetlenné, amit cikkünkben hetvenöt példával bizonyítunk.  

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem sok van.

Bródy ráadásul nemcsak a dühöngő ifjúság érzéseit tolmácsolta, hanem idővel bölcs, szemlélődő szerző lett, aki bárkinek bele tudott bújni a bőrébe, legyen az az első szerelmét felelevenítő nagymama, vagy a szabad magyarok vezére, Koppány. Hogy az Illés- vagy a Fonográf-dalok népszerűbbek-e, vagy az István, a királyért szeretik, esetleg a Koncz Zsuzsának írt szövegei vagy a Halász Juditnak szánt gyerekdalai miatt, az mindegy is, mindenesetre Bródy szövegírói nagyságát politikai oldaltól függetlenül is el szokás ismerni, még akkor is, ha sokaknál az elmúlt három évtizedbeli munkássága (ahogy Szörényi panaszkodott: „partizánkodó szerepvállalása”) már kiütötte a biztosítékot. Bródynak olyan elképesztő életműve van, amelynek egy részét már most el lehet különíteni a személyétől, és nyugodtan meg lehet előlegezni, hogy ez a jövőben még inkább így lesz. 

A számunkra legemlékezetesebb idézeteket nem állítottuk rangsorba, nem is nagyon lehetne, de igyekeztünk törekedni rá, hogy Bródy János pályájának minden fontosabb korszaka képviseltesse magát rajta. És újra csak hangsúlyozzuk: ez a hetvenöt sor (vagy ha úgy jön ki, sorpár) csak az egésznek egy töredéke. 

Ki mondta, hogy rám várj?

(Oh, mondd)

A magyar pop-rockzene történetének első sora. Kell még indoklás? Már persze azon kívül, hogy első sornak ennél nem is kell jobb. A legelején egyébként még együtt írta a zenét és a szöveget is Szörényi és Bródy: „Ki mondta, hogy rám várj? – Bródy előállt ezzel. A Ne várj tovább, jöjj el! viszont már az én sorom” – emlékezett Rohan az idő című életrajzi könyvében Szörényi. Aztán hamar kiderült, kinek mihez van inkább tehetsége.

A fejükre is állhatnának, érdekelni nem tudnának ők

(Az utcán)

Az Oh, monddhoz hasonlóan Az utcán is abban a bizonyos sokat emlegetett, a magyar rockzene Sinai-hegyének tekinthető nógrádverőcei KISZ-táborban született 1965-ben. Ez lett az a dal, ami istenigazából berobbantotta a beatkorszakot az országban, szövegében pedig máris megjelenik az Illést meghatározó generációs szembenállás, meg hát mindaddig nem is volt szokás arról énekelgetni, hogy valaki csak úgy céltalanul lődörög az utcán, miközben, mint a reakciókból kitűnik, a fizimiskája sem feltétlenül felel meg a hatvanas évek szocialista elvárásainak. Nem csoda, hogy a Táncdal- és Sanzonbizottság (vagy ahogy Bródy nevezte: sáncdalbizottság) sem volt maradéktalanul elégedett, Bródynak az állami cenzorok utasítására kellett hozzátoldania a szöveghez az optimista végkicsengést, de, bár még tinédzser volt, ezt is mesterien megoldotta.  

Egész más most ez a világ, jobb lesz, ha végre már megérted, az idő lassan, lassan eljár feletted

(Ne gondold)

A dal, amelyről mindenki tudni véli, Vitray Tamásnak szól, akivel a kamerák nyilvánossága előtt volt az Illésnek némi nézeteltérése. Bródy ugyan maga cáfolta a legendát, de a lényeg nem is ez, hanem hogy a szöveg tényleg a hatvanas évek fiatalságának szellemében született: nem beszélt ilyen pimaszul és nagyképűen az előző nemzedékkel még senki nyilvánosan, főleg nem egy táncdalban. 

Felesleges harcot nem vív elvekért, bedolgozott jó modorral jól megél

(Ez az a ház)

Megint csak egy tökéletes példa Bródy szubverzív szövegeire: teljesen ártalmatlannak tűnő dalocska az egy házban lakó, mindenki által ismert embertípusokról, köztük a fiatalokra panaszkodó zsémbes házmester asszonyról. De már bocsánat, ki is ez az őszes úr a harmadikon? Csak nem a kádári hétköznapokba belefásult, a saját jóléte érdekében az elveit is beáldozó nemzedék maga? Hát elvtársak, figyelnek maguk egyáltalán?

És majd egy szép napon, ha mind összegyűltünk, a sok régi dallamot életre keltjük

(Ta-tarada-dam)

Ma már nincs abban semmi szokatlan, ha egykor volt legendás zenekarok újra összeállnak egy-egy koncertre, annak idején azonban ez korántsem volt ilyen hétköznapi jelenség. A nosztalgiakoncertek hagyományát Magyarországon az Illés teremtette meg, először tulajdonképpen 1981-ben, amikor a Nemzeti Sportcsarnokban újra összejött az egyébként Bródy által kitalált KITT-egylet, majd 1990-ben a Népstadionban valóságos népünnepéllyé vált a 80 ezer ember előtt megrendezett „búcsú”, amit aztán az évek során még újabb alkalmak követtek. Bródy tehát valóságos vátesznek bizonyult 1967-ben, amikor megírta az évtizedek múlva eljövő múltidéző bulik tökéletes mottóját.

Lásd, hogy csak bemázolt deszka az imádott bálvány

(Láss, ne csak nézz)

Amikor annak idején a jogosítványszerzés küszöbén meghúztak a forgalmi vizsgán, az indoklásban a következő mondat is szerepelt: „Néz, de nem lát.” A bukás miatti szomorú frusztrációm közben is eszembe jutott: lehetséges, hogy Bródy hatása olyan széleskörű, hogy még az autóvezetés-oktatás cseppet sem lírai világára is kiterjed? Akárhogy is, ez a pimaszul fiatalon írt dal a világ mozgatórugóit állhatatosan megérteni igyekvő Bródy ars poeticájának is beillik, egyben intő jel lehetett azoknak, akik a beatzenét csupán nyugatimádó suhancok nyegleségének próbálták beállítani. Addig legalábbis meglehetősen szokatlan volt egy táncdaltól, hogy azt sulykolja közönségének: „gondolkozz, gondolkozz, gondolkozz!”

Nézd: milyen az ég estefelé, ibolyakék

(Színes ceruzák)

A Színes ceruzák előadása az 1968-as Táncdalfesztiválon körülbelül olyan lehetett, mintha Moh elszavalta volna a Külvárosi éjt a Való Világ legutóbbi évadában: néhány percnyi váratlan csoda a szórakoztatóipar mákonyában. A József Attila-párhuzam azért jutott eszünkbe, mert a Színes ceruzákban van valami a kőbányai borongó határtalan szeretetvágyából, gyermeki attitűdjéből – Bródy nem véletlenül írta altatóformában a dalt –, miközben a „nem vihetlek el most sehova sem” brutális vallomása a legálmosabb lurkót is azonnal kiszolgáltatja a kierkegaardi értelemben vett egzisztencialista rettegésnek.

Fekete kezek és fekete arc, Richard Wayne Penniman

(Little Richard)

1964-ben, az első Illés-kislemezen a jóvágású zsúrfiúkból álló zenekar elénekli a fekete (!) popsztár (!!), Little Richard Long Tall Sally című dalát, négy évvel később pedig már sikerük és úttörő jelentőségük teljes tudatában állítanak szobrot példaképüknek. Mai szemmel a dalban és különösen az idézett sorban van valami enyhén, kedveskedően rasszista – Little Richard különlegességének, csodaszerű voltának és a feketeség testtapasztalatának összekötése miatt –, de tévedés lenne figyelmen kívül hagyni, milyen emancipatorikus ereje volt annak idején a dalnak. Csak a legsavanyúbb pártkáderek voltak képtelenek elfogadni, hogy a hatvanas évek Magyarországon is a „rock nagy évtizedeként” fog bevonulni a popkultúra történetébe, a fiatal magyar zenészek pedig nem Bulat Okudzsavához, hanem Little Richardhoz fordulnak inspirációért.

Szegény fiú, szegény leány, nem tudja még, mi vár reá

(Régi dal)

Ki ne nézegette volna a szülei, nagyszülei gyerekkori fényképeit a jól értesült utókor tudásával felvértezve? Bródy ehhez az élményhez a melankólia és a nosztalgia hangulatait társítja, és persze a történelem viharainak tapasztalatát is beépíti a dal világába. Ártatlanság és bölcsesség, életközépi lemondás és a magyar 20. század keserű emlékei – ez mind összesűrűsödik Bródy egyik legérzelmesebb, megrendítő dalában.

Elvisznek engemet rossz arcú emberek

(Amikor én még kissrác voltam)

Alig tizenöt évvel azután, hogy Magyarországon még ezreket vittek el otthonról a rossz arcú emberek, az Illés dalában ez egy gyerek szemszögéből valamiért nem tűnhetett olyan veszélyes utalásnak az illetékesek számára. Pedig ha mi ülünk akkor a Sanzonbizottságban, ez bizony nem csúszott volna át.

Társalgásunk eredményes, jó a mákosrétes

(Mákosrétes)

Talán az első szám, amit Bródy énekelt el az Illésben, megelőlegezve a későbbi, Halász Juditnak írt számos gyerekdalt. Bár a mákosrétes szerepét nem biztos, hogy el tudnánk magyarázni, azóta se nagyon hallottunk ennél kedvesebbet.

Happy end nincs? De van!

(Sárika)

A Sárika című dal pont olyan, mint a hősnője: egy kicsikét butácska, ráadásul a mából hallgatva szexizmussal kapcsolatos problémák is vannak vele, a két szakaszon át bonyolított önakasztás-fantázia pedig egyszerűen csak nem vicces. A dalt az idézett sor szabadítja meg a rárakódott terhektől. Ezután a lírai alany nyugodtan bevallhatja, hogy csak azért énekelte össze azt a sok hülyeséget, hogy megkaphassa az áhított Sárikát – és ez szerencsére össze is jött.

Kapcsolódó
A nők buták, ribancok és zsarnokok
Így alázzák a nőket a magyar popzenében.

Akármilyen ruhát felvehetsz, de tiszta szívvel piszkos nem lehetsz

(Az ész a fontos, nem a haj)

A hatvanas évek végén egyre több probléma lett a hosszú hajú fiatalsággal, akik sehogyan sem akartak megfelelni a szocialista erkölcsnek, a pártvezetés és a rendfenntartó szervek pedig azokban az években úgy érezték, jogukban áll beleszólni a fiatalok haj- és ruhaviseletébe. Erre válaszul született ez a dal, melynek a címéből szállóige lett, de a legviccesebb sor benne kétségkívül ez.

Nem szól ránk a házmester

(Kéglidal)

A Kádár-rendszerben persze a hippikultúra is más volt egy kicsit, hiszen a korszak emblematikus dalában a szexuális szabadság vagy a pszichedelikus szerek élvezete helyett a zavartalan együttlétre vágyó fiatalok már azzal is beérték volna, ha nem szól rájuk a házmester. De legalább a szexizmus vádjával nem kellett még megküzdeniük, hiszen akkoriban senki sem akadt fenn azon, hogy a konyhában mindent a lányokra hagynak.

Én nem tudtam azt, kérem, hogy nagy az a zsömle, csak kicsinek látszik a szájunkhoz mérve

(Én nem tudtam azt, kérem)

Elsőre egy butuska lány önvallomásának tűnhet, pedig ez a Koncz Zsuzsának írt szöveg is tele van telitalálatokkal és ügyes utalásokkal, de mind közül ez a Marosán Györgynek tulajdonított örökzöld mondás (Nem a zsemle a kicsi, hanem a pofátok nagy) dalszövegbe való átültetése a legbravúrosabb.

Miért hagytuk, hogy így legyen

(Miért hagytuk, hogy így legyen)

Noha az Illés egyik – ha nem a – legnagyobb slágere már egy évvel a prágai tavasz eltiprása után is egyfajta politikai kiáltvány volt, később a rendszerváltást követő kiábrándultság himnuszává vált. Hogy a dal mennyire túlmutat önmagán, azt jól jelzi, hogy Szörényi Levente még 2014-ben is emiatt mondta le fellépését Koncz Zsuzsa nagykoncertjén. „Karácsony körül vettem észre a plakátokat, (…) akkortájt esett le a tantusz. Te jó ég, beteszik a választások elé a koncertet! Akkor eltöprengtem, jó-e az nekem, ha a teltházas Arénában, egy sor ex-SZDSZ-es prominens előtt énekelem a Miért hagytuk, hogy így legyen?-t, éppen a választási kampány hajrájában. Gyorsan felkapcsolódott a villany a fejemben, és vakító fénnyel világította be a választ: Nem jó!” – írta önéletrajzi könyvében. Persze a „miért hagytuk, hogy így legyen” rendszerektől függetlenül örökérvényű mondat, hiszen – mint arra Bródy is rámutatott –, ha nem hagytuk volna, akkor nem lenne így.  

Hódító, rabló katonának én nem állok, testvéreim gyilkosává én nem válok

(Március 1848)

Nehéz elhinni, hogy nem sokkal a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulása után egy ügyesen választott cím ilyen könnyen elaltathatott mindenkit, de mégis így történt. 

Készülj a hosszú télre, kedvesem

(Ne várd a májust)

Ha pedig feltámadnak az ijesztő szelek, fejünkre hullanak a csillagok, rémülten ébrednek az álmodók, és olyan végeláthatatlan tűnik a szocializmus tele, mint Bill Murray-nek a mormotanap a pennsylvaniai kisvárosban, nincs más hátra, mint ágyba bújni a kedvesünkkel, és ott a vágyakat lassan égetve kibekkelni a nehéz időket. Ebben az eredetileg Zoránnak írt dalban gyönyörűen fonódik össze Bródy két legfontosabb témája, a szabadság és a szerelem egy meghitt melankóliává: az előbbi távolsága miatti rezignáltságot utóbbi oltalma ellensúlyozza. 

És a fiú a völgyben maradt, eltemetve, örökre

(A lány és a csavargó)

Ha akarom, egy gyilkos ballada, ha meg úgy akarom, történet a megállapodni képtelen férfiakról és családra vágyó nőkről. Az utolsó sort, a slusszpoént pedig mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.

Egy-két-há-négy gyerekem lesz

(Családi rocky)

Bródy mesterségbeli tudását mutatja, hogy tulajdonképpen ugyanazt a témát fel tudja dolgozni egy tragikus balladában éppúgy, mint egy bohókás rockyban. Az egykor nagy nőcsábász szerzőt mindig is élénken foglalkoztatta a szabadság-szerelem-elköteleződés problematikája, így amikor a műfaj nagyágyúi összefogtak, hogy a másfél évtizedig kallódó Komár Lászlónak írjanak végre egy tehetségéhez méltó szólólemezt, Bródy az előadó stílusához alkalmazkodva frivol módon megfogalmazhatta: „Ha gyereke lesz, az persze már egy más dolog, de még amíg lehet, kicsit ficánkolok.” A dal kezdősora pedig egyenes zseniális. Egyébként Bródynak végül tényleg négy gyereke lett. 

Tegnapelőtt délután, mikor utoljára láttam, a Mester utca sarkán a villamosra vártam

(Nem vagyunk egyformák)

Egy őrült szerelmi háromszög sejlik fel ebben a Koncz Zsuzsa-dalban, mely azért még igencsak korai zsenge Bródytól, viszont ezzel az eszközzel, ahogy behoz egy budapesti helyszínt a semmiből, az addig papírízű dalszöveg hirtelen életre kel a szereplőivel együtt.              

A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma

(Virágok tengere)

Bródy világlátását alapvetően meghatározta, amikor kezébe került az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Olyannyira, hogy az Illés 1971-ben egy egész oratóriummal tisztelgett a dokumentum előtt, a lemez kulcsmondata pedig talán az egész Bródy-életmű legmagvasabb szentenciája. Ha valaki pólóra nyomtatna egy idézetet tőle, ezt javasoljuk. 

Szemétládák védett élete

(Szemétdomb)

Noha Bródy mindig is mestere volt az igazi jelentés álruhába öltöztetésének, a Szemétdomb allegóriáját azért elég könnyű megfejteni. Nem is értjük, hogy jelenhetett 1972-ben ez a dal, amely – bármekkora közhely is ez – tényleg semmit nem veszített az aktualitásából. A szemétdomb azóta is csak egyre nő, mindinkább elterpeszkedik, élvezi a napfényt, és már eszébe sem jut szégyenkezni.

Engem már más nem ért, csak az, ki jól megfigyel

(Jelbeszéd)

Sokszor emlegetjük a sorok között üzenés művészetét, amit Bródy űzött a legmagasabb szinten – ez itt gyakorlatilag a szövegírói programbeszéde. Noha a dal már egy évvel korábban megjelent egy Illés-lemezen, 1973-ban betiltották Koncz Zsuzsa azonos című albumát (igaz, addigra már ötvenezer példányt eladtak belőle), hogy pontosan melyik számért, azt nem tudjuk. Mindenesetre innentől Bródyék is biztosak lehettek benne, hogy az elvtársak már nagyon is figyelnek a jelbeszédre. 

A királyé nem leszek

(Valahol egy lány)

Hogy maradjunk még egy kicsit a témánál, aligha tudjuk elképzelni, hogy pont a Kádár-korszak cenzorai ne értették volna, hogy Bródy meséje valójában nem egy királyról és a kényszerházasságot elutasító lányról, hanem az elnyomásról, a forradalomról és a kivándorlásról szól. Mindenesetre a Valahol egy lányt átengedték a szűrőn, és Koncz Zsuzsa egyik legnagyobb slágere lett, amelynek refrénjét tömegek énekelték teli torokból, így adva hangot virágnyelven a hatalomról alkotott nem épp pozitív véleményüknek. A mesébe csomagolt, végletekig lecsupaszított rendszerkritika nagy előnye pedig az, hogy örökké megőrzi érvényességét.

Ártalmassá válhat az ugrálás

(Nem akarok állni)

Amikor Bródy évtizedekkel később a levéltárban betekintett a vonatkozó állambiztonsági iratokba, rálelt egy belügyminisztériumi határozatra, amely arról rendelkezett, hogy az Illés zenekar működését valamilyen módon meg kell szüntetni. Persze a fiúk már annak is idején is érezhették a bőrükön, hogy a hatalomnak kezd a bögyében lenni az Illés erőteljes társadalompolitikai hatása, minek következményeként egy idő után sorra jöttek a botrányok a zenekar körül. Szörényi Szabolcs kukarugdosásos ügye, mely kapcsán az ott sem volt együttesre próbálták ráhúzni garázdaság vádját, majd Londonban a magyar nyelvű BBC-nek adott interjú, ami után egy évre kitiltották az Illést a tévéből, a rádióból, valamint a fővárosból, sokáig nem kaptak útlevelet, de még az ország legnépszerűbb zenészei között sem lehet szavazni rájuk az Ifjúsági Magazinban. A hatóságok számára nyilvánvaló lehetett, hogy a szövegeket író és a koncerteken is legtöbbet beszélő Bródy „a probléma” méregfoga, alighanem ennek tudható be, hogy egy diósgyőri koncert után államellenes izgatással vádolták meg, pedig elmondása szerint minden irónia nélkül köszönte meg a rendőröknek, hogy szállást biztosítottak a városba érkező fiataloknak, hiszen tényleg ez történt. Mivel az eljárás alatt lakhelyelhagyási tilalom alá helyezték, hónapokra kiesett a zenekarból, ami nagyban hozzájárult az Illés 1973-as felbomlásához. Noha Bródy szövegei – természetesen a zenétől elválaszthatatlan módon – nagy népszerűséget hoztak az Illésnek, egy idő után az együttesben is mindinkább felerősödtek azok a hangok, hogy vissza kellene fognia magát a szövegeiben és egyéb megnyilatkozásaiban, különösen Illés Lajos nehezményezte, hogy miatta kell tartania hátát. Pedig Bródy már a nagy balhék előtt, 1969-ben megírta egy dalban, hogy ő erre alkatilag képtelen, a refrénben pedig magyarázatot is adott izgágaságára: „Nem akarok állni, ha futnak a percek, nem akarok állni, ha fordul a Föld.”

Hull a hó és hózik, Micimackó fázik

(Micimackó)

Nemzeti kultúránk már Karinthy Frigyes Milne-fordításával kisajátította a csekély értelmű medvebocs figuráját, majd Bródy, Koncz Zsuzsa és Halász Judit tettek arról, hogy Micimackó Weöres Sándor Bóbitájával vagy Kormos István Vackorjával egyenrangú mesehőse legyen a magyar gyerekeknek. A cikk összeállításához gyorsan körbekérdeztük ismerőseinket: volt, aki afféle modern népdalnak, más a 20. század elejéről származó angol vers fordításának vélte Bródy Micimackóját. Nem véletlenül. Sorai rég leváltak a dalról, és bármely élethelyzetre jól használhatók, akár a tél beköszöntét jelző idézetről, akár az „eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat” munkahelyi bölcsességéről van szó.

Azt mondta, míg megfordul a szél, köztünk marad

(Csudálatos Mary)

Micimackóval ellentétben Mary Poppinsból nem vált tiszteletbeli magyar mesehős, de ez nem Bródy Jánoson múlt. Ő a Halász Juditnak írt dallal hozzájárult, hogy az angol dadát is a sajátunkénak érezzük. Gyerekdalként, koncerten hallva fel sem tűnik, hogy itt azért a Bródyra jellemző politikai áthallások is beszivárognak az ifjúsági irodalmi kontextusba: Mary Poppins eltávozott, mikor nyugatról fújt a szél, de most ismét keletről fúj, szóval már nagyon várjuk vissza. Talán a dal kisebbfajta kultuszáról árulkodik, hogy nemrég Grecsó Krisztiánt is Mary Poppins ihlette meg, mikor szöveget írt a Dalfutárban.

Egy tisztességes sráchoz feleségül ment és nem tartotta meg a lánynevét, főzött, mosott, vasalt és csak néha-néha sírt

(Csillag Hajnalka)

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Bródy néhány dalszövege felért egy-egy novellával, hasonlóan a Kinks-vezér Ray Davies védjegyszerű társadalmi karikatúráihoz. A Szőke Anni balladája vagy a Csillag Hajnalka a legjobb példák ezekre, utóbbi egy munkáslány életének története, melyben talán a legszomorúbb, hogy érdemben le is zárul ezen a ponton, ahol a dal véget ért, noha Csillag Hajnalka vélhetően még harmincéves sincs. Mégis sejthetjük, hogy innen már csak lefelé visz az út.

Mindent jól bezár, csak épp a gázt nem zárja el

(Felföldiné estéje)

A Csillag Hajnalka évtizedekkel később született folytatása könyörtelenül beváltja az eredeti dalban még csak finoman rejlő tragédia ígéretét. Míg az eredetit még Koncz Zsuzsa énekelte, a folytatást már maga Bródy, aki szerint naivitás lenne happy endet képzelni egy 20. századi magyar női sors végén: „Úgy éreztem, az egykori szövőnőre ez a sors vár, magányosan nincs helye a mai világban” — mondta 2016-ban. Felföldiné fiának sorsa – akit lelőttek Amerikában, ki tudja, miért – Barta Tamás életére rímel. Azóta megismertük Barta édesanyja történetét is, amely másképp volt ugyan tragikus, mint Felföldiné sztorija, de a kettő több ponton is találkozik.

És ha egyszer rajtam lánckerék taposna

(Ha én rózsa volnék)

A dal, amelyből nagyon nehezen emeltünk ki egyetlen sort, mert az összes sora klasszikus, ennek megfelelően a szöveget rengetegen kívülről fújják. Olyannyira beépült a magyar kultúrába, hogy Zsanikocska a gyakorikerdesek.hu-n teljesen érthető módon tette fel a kérdést: „A Ha én rózsa volnék című dal magyar népdal?” Majd így folytatta: „Ezt szeretné a kislányom elénekelni a népdalversenyen, de a tanárnője nem akarja engedni, mert szerinte nem népdal, de más meg azt mondja, hogy igen. SEGÍTSETEK!” A 20. század második felében nem született még egy magyar vers, amely ilyen erővel fejezte volna ki a csöndes lázadást mindenfajta önkényuralommal szemben. Emiatt teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a száz év múlva rendezendő tüntetéseken is a – Koncz Zsuzsa előadásában klasszikussá vált – Ha én rózsa volnék fog szólni. Benne van 56, benne van 68, és benne van minden, ami azóta történt, meg ami történni fog – ezt nemrég a „Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék / Akárhonnan jönne bárkit beengednék” rész átértelmezése példázta a 2015-ös menekültválság után. A dalra rakódott jelentésrétegek miatt már bele sem gondolunk, mennyire ravaszul kétértelmű Bródy szövege: hiszen ha rózsa, kapu vagy ablak volnék, valóban könnyű lenne a helyes döntéseket meghozni, nem kényszerülnék állandó kompromisszumokra, nem lennék kiszolgáltatva bűnös lelkemnek, mint így, emberként. Ha én rózsa volnék, szabad volnék? Talán ezt kellene megkérdezni a gyakorikerdesek-hu-n. Mellesleg Zsanikocska kérdésére „igen” a válasz.

Legalább néha-néha lazíts egy félórát

(Ne vágj ki minden fát)

A Szörényi Levente nagy hatású és hányatott sorsú Utazás lemezére írt dal utóbb Fonográf-sláger lett (gyakorlatilag már eleve a Fonográf vette fel), és ha egyetlen dalt kell megneveznünk, ahol Szörényi énekesként a leginkább elemében van, emellett tennénk le a garast. Az Illés egykori frontembere egy csapásra a leghitelesebb magyar countrysztárnak mutatja magát, ehhez a hitelességhez viszont kellettek a mindenféle szerepbe beleérző Bródy szövegei is. A Ne vágj ki minden fát lírai alanya tapasztalt, sokat látott, erős férfi (vagy nő, hiszen Koncz Zsuzsa repertoárján is szerepel a dal, sőt egy lemezének is címadója volt), aki sztoikus derűvel és bölcs megnyugvással szemléli gyarló felebarátait. Ne teperjünk annyira, ne áskálódjunk, ne hajtsunk, lazítsunk egy fél órát: a Bródy-Szörényi páros a countrylegendárium felidézésén túl még arra is képes volt, hogy Bob Marley szellemiségét csempéssze a hetvenes évek magyar popzenéjébe, ami nem lehetett könnyű mutatvány.

Kapcsolódó
A 75 éves Szörényi Levente 10 fontos dala
Vasárnap ünnepli születésnapját a magyar zene kiemelkedő alakja, ennek alkalmából válogattunk a gazdag életműből.

Dülöngél egy nagykabát, álmosan néz rá a lány

(Az első villamos)

A Fonográf bemutatkozó lemezének legsikeresebb dala, és máig a zenekar egyik legismertebb slágere Az első villamos. Zenéjét Tolcsvay László szerezte, aki arra számított, hogy Bródy majd valami szerelmes szöveget ír rá, ő azonban, mint sok más esetben is, meglepetést okozott zenésztársának, aki nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig fennmarad majd ez a hajnali életképeket lefestő szám. „Ez egy olyan dal, mint a Beatlesnek a Yesterday. Örökké élni fog” – mondta róla egy másik Fonográf-tag, Móricz Mihály.

Bár rövid az élet, én vizet már nem iszom

(Lökd ide a sört)

Még egy anekdota egy Fonográf-dal születéséről. Az első lemez előtt a nyári turné idején a zenekar közel másfél hónapra egy siófoki házba költözött. Egyik este elmaradt a koncert Földváron, az eső is zuhogott, a zenészek vettek hát egy láda sört, elkezdtek inni, kapatos hangulatban, hülyéskedve zenélgettek, mígnem kialakult egy dallam. Innentől átadjuk a szót Németh Oszkárnak: „A Bródy Jancsi, aki kívülről szokta ezeket a dolgokat szemlélni, aztán eltűnt, ő mindig eltűnik különben, egy ilyen típusú pali. És akkor reggel, amikor felébredtünk, lejött a Tinédzser és mondta, hogy nesztek, itt van a dal szövege” – mesélte a Privát rocktörténet című műsorban.

Akár Szu-Csong herceg, úgy vágyom egy nő után

(Rám vár az élet)

A dal, ami rögtön két rejtvényt is feladott gyerekkorunkban. Ki az a Szu-Csong-herceg, és mi az a sumaduma, ami sohase jó? Utóbbit azóta sem tudjuk, előbbi ismeretre viszont szert tettünk idő közben, sőt arra is rájöttünk, milyen cseles is a szerző, aki miközben a könyv meg a színház hiábavalóságát állítja szembe az igazi élettel, mégiscsak egy operettből veszi a hasonlatot felhorgadó vágyainak kifejezéséhez.

Eljött az ősz és Helén oly pocsékul főz

(Kornél és Elvira)

Egy újabb remek „A megállapodni nem tudó férfi” ciklusból. Főhőse, Kornél, látszólag céltalanul sodródik Elvira, Helén és Adél között, és egészen az utolsó sorokig azt is hihetnénk, Kornélnak tulajdonképpen tökmindegy, melyikükkel osztja meg az otthonát. Persze nem így van, hiszen Elvira az igazi, szemben a hisztérikus Adéllal és a pocsékul főző Helénnel. A szűkszavú Kornél rossz tulajdonságairól már nem szól a fáma, noha Elvira bizonyára nem véletlenül menekül Szekszárdig a dal elején.

Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki, nem érti senki, nem érti senki és nem is akarja megtanulni

(Edison Magyarországon)

Bródynál néha teljesen egyértelmű volt, mit is akart mondani a sorok között, és ma már nem is értjük, hogyan nem esett le a tantusz a szövegek engedélyezőinél. Máskor viszont jóval tágabb értelmezési lehetőségeket hagyott meg a közönségnek, de az Edison Magyarországon a példa rá, hogy néha ezek a szövegei mutatták a legjobb formában. Mert hogy miről is szól ez a dal? Az 1911-ben Magyarországra látogató feltaláló, Thomas Edison élményeiről, meglátásairól, és szerepel benne olyan, nem éppen slágerszövegbe illő kifejezés is, mint a Budapest Villamossági Rt. Jobban megnézve viszont sajnálkozás egy jobb sorsra érdemes nemzet állapota miatt, melyből mégis kilóg ez a vidáman énekelt refrén, amivel nem lehet vitatkozni, és amely az egyik legemlékezetesebb mondat Bródy János szövegírói pályájáról.

Köszönöm, doktor úr, hogy majdnem kigyógyított a velem született káros hajlamokból

(Köszönöm, Doktor Úr)                    

Egy rövid dalszövegben egy teljes élet, és ebbe belefér még egy úttörő igény az akkor még hírből se nagyon ismert eutanázia iránt is, no meg egy most igazán aktuális gondolat a védőoltásokról. De azért egy utalás enged következtetni arra is, hogy a Doktor Úr sem mindenható.              

Bordódi Kristóf búcsúzik már, felfelé száguld, hol nincsen határ

(Bordódi Kristóf)

A Bordódi Kristóf a legszebb Arany-ballada, amit nem Arany János írt. Koncz Zsuzsa himnikus előadása a legfodoristább SZDSZ-szavazókból is kihozza a mélymagyar romantikust, és mire a szöveg végigéneklése után bekapcsolódik a gregorián szerzeteskórus, már nincs az a honfiúi kebel, amelyet ne áztatna könny. Ezt az egészet csak egyvalaki nem veszi annyira véresen komolyan: B(o)r(d)ódi János Kristóf, a jó humorú szerepköltő.

Mindenhol jó, de a legjobb útközben

(Útközben)

De hisz ez badarság! Mindenki tudja, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon. Vagy talán mégsem? Az út és a cél viszonyáról nyilván nem Bródy az első, aki nyilvánosan értekezett, de hogy ő oldja meg a legfrappánsabban, dalszövegbe illően, az nem lehet kérdés.   

Nincs más út, vagy kerülöd, vagy követed sorsod

(Elvesztett illúziók)

A hetvenes évek második felében vagyunk, már jól tudjuk, hogy a hatvanas évek ígéreteiből nem sok minden valósult meg, még nyugaton sem, hát még itt a vasfüggöny mögött. A dal azonban történelmi távlatból szemléli az illúzióvesztést, a történelem pedig ismétli önmagát: a nagy ígéreteket mindig nagy kiábrándulás követi, ahogy a személyes szférában, a zene vagy a szerelem nyújtotta mámor után is ugyanúgy jön a keserves kijózanodás. Jobb, ha ennek tudatában éljük az életünket.     

Menjünk, gyerekek, ne álljunk, legalább valamit csináljunk

(Menjünk gyerekek)

Ha egyetlen sorban kellene összefoglalnunk az érett Kádár-kor lényegét, talán ez lenne az. Itt már nem azért nem akarunk állni, mert futnak a percek, hanem azért, mert legalább úgy érezzük, hogy csinálunk valamit. A szakaszokat záró „csak ne legyen túl jó a kedvetek, mert abból lesz a baj” intelem pedig azt is bemutatja, milyen keretben érdemes értelmezni, hogy a vasfüggöny mögött Magyarország volt a legvidámabb barakk. 

Mondd el, ami bánt, vesd le a ruhád

(Hunyd le a szemed)

Ha kategorizálnánk Bródy szövegeit, alighanem az olyan dalokból találnák a legtöbbet, amelyek közvetlenül a lírai én szerelmét szólítják meg – vallanak neki, korholják, vagy éppen a lelkére beszélnek. E bőséges dalcsokornak legcélratörőbb darabja a Hunyd le a szemed, amely meglehetősen egyenes úton próbál a lényegre térni, hiszen, mint azt meg is jegyzi a szöveg, ez ma (1978-ban) már nem számít bűnnek. Noha ez volt az egyik legnagyobb Fonográf-sláger, a dalt éneklő Szörényinek – ahogy könyvében fogalmaz – mindig is herótja volt tőle. „Elég primitív, nem? Bonts ki az öved? Vesd le a ruhád? Jó, hogy nem mindjárt „Kapd be a …!” – méltatlankodik. 

Léna eltűnt egy hajnalon

(Léna)

Bródy sokáig úgy érezte, van köztük egy hallgatólagos megállapodás Szörényi Leventével arról, hogy nem dolgoznak együtt másokkal, aztán amikor szerzőtársa mégis Adamis Annával készített lemezt Kovács Katinak, azt gondolta, megszűnt az elkötelezettség, és kalandozni kezdett. Így elvállalta azt is, hogy a nagy rivális Omegának írjon szövegeket, igaz, akkor még csak stikában, a dalok Várszegi Gábor nevén jelentek meg, azóta is ő kapja a jogdíjakat értük. Csak az ezredforduló után derült fény a titokra, még az exomegás Presser Gábornak is leesett az álla, amikor egy tévéműsorban elmondták neki. 

Kapcsolódó
A hetvenéves Presser Gábor hetven legjobb száma
Beférnek új számok is, vagy csak a régi Omega- és LGT-slágerek? Mi van a musicalekkel és a színdarabokba írt dalokkal, vagy éppen a reklámzenéivel? Presser top 70.

Azóta a legtöbben talán a Lénáról tudják, hogy valójában Bródy a szerző. A hetvenes évek talán legnagyobb Omega-slágerének eredetileg Szovjet tél lett volna a címe, erről azonban Erdős Péter hallani sem akart. Ma már azt is tudni lehet, hogy Bródyt valós személy ihlette meg, mint Sebők János írta: „A bennfentesek körében nem volt titok, hogy Léna Vas Zoltán »moszkovita« pártpolitikus unokája, Somló Tamás első felesége, számos magyar zenész múzsája, aki a hatvanas-hetvenes években a budapesti aranyifjúság egyik közismert és attraktív alakja volt.” Vámos Miklós Ha én Bródy volnék című könyvében egyébként annak a meggyőződésének ad hangot, hogy ha az Omega annak idején feltünteti Bródy szerzőségét, a dalt betiltották volna. Az Omegáról azonban nem feltételezték, hogy Léna esetleg azért tűnt el egy hajnalon, mert elvitte a KGB.   

Gammapolis vár reám

(Gammapolis)

Nem a Léna volt ugyanakkor az egyetlen besegítés az Omegának, a Csillagok útján több dala után minden idők legnagyobb példányszámában eladott magyar zenekari lemezének, a Gammapolisnak is Bródy írta az összes szövegét. „Körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani, mintha Albert Flórián álszakállban az Újpesti Dózsában focizott volna néhány meccset, Kovács János álnéven” – írta  Mihály Tamás a Basszus! Omega! című könyvében. „A kellemetlen csak az volt, amikor vissza-visszatérő újságírói kérdésekre hosszasan kellett ecseteljük, mennyire félreismerte a szakma Várszegit, hiszen lám-lám, milyen remek dalszövegeket ír!”

„Nagyon izgalmas kihívás volt, hogy tudok-e úgy írni szövegeket, hogy mindenki teljes természetességgel Omega-szövegnek gondolja. Úgy tűnik, hogy sikerült” – mondta később Bródy. Pedig ha jobban szemügyre vesszük, Bródy világa valósággal ordít már a címadó sláger szövegéről is, hiszen nagyon hasonló sorok szerepelnek benne, mint a három évvel korábbi, szintén sci-fis beütésű FG-4en, amit Bródy a jól átgondolt koncepciója miatt a legjobb Fonográf-lemeznek tart.

Az edzőm nekem nem parancsol, akár el is mehet, a győzelem után kezet fognak velem a nagy emberek

(Amatőr sportolók dala)

Ez a dobozban (vagy legalábbis kislemezen) maradt Fonográf-dal kevésbé ismert, de a Kádár-rendszer egyik legátlátszóbb jelenségét figurázza ki. És így, jó négy évtized távlatából pedig már azt is láthatjuk, ennek a szövegnek is vannak részei, amik legalább olyan aktuálisak ma is. Ez a dal ugyanis minden olyan rendszernek szól, amely a saját létjogosultságát kiemelkedő sporteredményekkel igyekszik megerősíteni. Aki pedig nemcsak olvassa, de érti is a szöveget, az láthatja, hogy bár elsőre a sportolókból űz gúnyt, valójában a rendszert teszi nevetségessé. Nem véletlenül rontott neki a szövegnek néhány éve Szöllősi György, a kormány kedvenc sportújságírója.

Oly megnyugtató érzés pecséten látni, hogy egy ideig még érvényes vagyok

(Személyi igazolvány)

„Tizenhat éves még alig-alig múltam, mikor először megkaptam őt. Éreztem, ahogy megtapogattam…” – a kezdő sorok alapján akár azt is várhatnánk, hogy Bródy egy nemi betegségről fog énekelni első szólólemezének nyitódalában, amely már csak ezen az alapon is kitüntetett helyet foglal el az életműben. A dal azonban Bródy személyi igazolványhoz fűződő szoros viszonyáról szól, ami bár furcsának tűnhet, a köteléket egy olyan korszak alapozta meg, amikor a rendőrök még sokkal gyakrabban kérték el az állampolgároktól az igazolványukat, és a tétje is nagyobb volt egy-egy igazoltatásnak. A személyiséget meghatározó adatok sorolása persze inkább a kedélyes irónia felől közelít, a dal egyik furcsa folyománya pedig az lett, hogy a világon – magunkat is beleértve – egyetlen ember személyi számát tudjuk kívülről: Bródy Jánosét (AU-IV 385 223).

Filléres emlékeim oly drágák nekem, ők tudják, mennyit ér az életem

(Filléres emlékeim)

Az első szólólemez egyik leghíresebb dala rögtön ironikusan átértelmezte az addigi életművet. Bródy egyszerre távolodott el 1980-ban már bőven korszakos jelentőségűnek tartott zenekari pályafutásától, és helyezte magas polcra az ott szerzett tapasztalatokat. Alkotói módszeréről is sokat elmond, hogy nem magasztos eszmékről, hanem „sok kacatról, ócskaságról” ír dalokat, felismerve, hogy ezzel is kapcsolódni tud a közönségéhez: ha magasztos eszméi nincsenek is, filléres emlékei mindenkinek vannak.

Mint királynő a birodalmán, úgy álltál az utca sarkán

(K. Kata balladája)

A kamaszkori reménytelen szerelmeknél csak egy nagyobb ihletforrás létezik: a kamaszkori reménytelen szerelmek édes-bús emlékezete. Bródy is egy ilyenhez nyúlhatott vissza a dal megírásakor, amiben mesterien elnyújtva építi fel a lírai én kitartó epekedését a címszereplő után, hogy aztán a viszontlátás fordulatával új keretbe rendezze a be nem teljesült szerelem balladáját. A kiemelt sor klasszikusan annak a példája, amikor a művészi mellébeszélés és finomkodó körülírás nem gyengíti, hanem erősíti a felismerés hatásfokát. Az igazi csattanó pedig még csak nem is K. Kata utcasarki karrierje, inkább az, hogy ennek tudása fikarcnyit sem változtat az iránta érzett gyengéd csodálaton.  

Otthagytam őt, és mást is, jól tudom, Földvár felé félúton

(Földvár felé félúton)

Az egyik legképszerűbb Bródy-vers, plasztikus helyzetleírással, jól beazonosítható szereplőkkel, a poshadt kádárista valóságot frappánsan érzékeltető környezetbe helyezve (szegény földváriak, róluk már mindig a kultúrház ócska színpada fog a magyar zenekedvelők eszébe jutni). A dal ugyanakkor a Bródy által kedvelt balladaformát is feleleveníti, és melankolikus önidézetekkel kapcsolódik a szerző egyik nagy témájához: a múlttal való szembenézés keserű tapasztalatához, az elégtelen, gyáva számvetéshez.

Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul

(Nem kell olyan isten István, a király)

Az István, a király népszerűségét és magyar popkultúrában betöltött szerepét aligha ha kell külön ecsetelni, a rockoperát pedig a Szörényi-Bródy szerzőpáros is közös életművük csúcsának tartja. A nagyszerű zene mellett a siker egyik fő összetevője valószínűleg az, hogy míg a konfliktus a történelmünkön végighúzódó európai integráció és nemzeti önrendelkezés szembenállását jeleníti meg, Bródy tökéletesen azonosulni tudott mind István, mind Koppány szellemiségével, mindkét oldal nézőpontját hitelesen és a maga logikája szerint igazolhatóan tudja kifejezni. A pogány virtus megértéséhez a kulcsot Laborc dala adja meg, amelyben az eredetileg Nagy Feró által megformált karakter meggyőző erővel sorolja, miért utasítják el a „szabad magyarok” a római kereszténységet.

Kapcsolódó
A 75 éves Nagy Feró 7,5 fontos száma
75 éves lett a nemzet csótánya, az eseménydús karrierrel rendelkező Nagy Feró. Születésnapja alkalmából számunkra kedves szerzeményeiből válogatottunk.

Volt is, lesz is, ez itt a praxis

(Gyarló az ember István, a király)

Bár távolról sem Sur, Solt és Bese, a három köpönyegforgató főúr a rockopera legfontosabb szereplői, annyira jól eltalált figurák, hogy talán még egy önálló spinoffban is megnéztük volna őket, ha már Rosencrantznak és Guildensternnek is kijárt valami hasonló. Ez a három számító talpnyaló ráadásul különösen illeszkedett a Kádár-korhoz, és azóta is láthatjuk, hogy mennyire igazuk volt. Bár a mű nem részletezi a sorsukat, és csak annyit látunk, hogy a győztes István elhajtja őket, azért mi arra tennénk, hogy a végén mégis csak megtalálták a számításukat.

Kárpátok gyűrűjéből szállj fel szabad madár

(Szállj fel szabad madár István, a király)

Végletesen polarizált társadalmunkban a liberális Bródy egyik mintapéldánya annak az egyébként igencsak népes tábornak, amelyet a magukat valamiért „igazi magyaroknak” tartók előszeretettel bélyegeznek nemzetellenesnek, és próbálnak kirekeszteni a hazából. Pedig – többek között az István, a királyban – Bródy olyan „mélymagyar” sorokat is alkotott, amitől még az ópusztaszeri Turul-szoborhoz kéthetente elzarándokoló, tarsolylemezes honfitársainknak is nagyot dobbanhat a szíve.

Még a testvér is ellenség

(Gyászba öltözött csillagom István, a király)

Persze, hogy ez a mi megosztottságunk nem valami újkeletű dolog, az többek között éppen az István, a királyból is elég jól kiderül. A csata utáni gyászdalt az eredeti szereposztásban maga Bródy adta elő, a fent idézett öt szónál pedig aligha lehetne fájdalmasabban összefoglalni, mit művelünk időről időre saját magunkkal.

S még mielőtt még egyszer meghalok, még tudnom kell, miért vagyok

(Mama kérlek)

Talán megalapozatlan állításnak tűnik, hogy a Mama kérlek és az István, a király mögött hasonló dalszerzői témafelvetés munkál, pedig ez a sejtésünk. Mindkét darab – és megannyi másik Bródy életművében – a múltról szerzett tudás értékéről szól, arról, hogy létfontosságú tisztában lennünk azzal, honnan jövünk, milyen ősrégi konfliktusok, mintázatok bénítanak meg bennünket a jelenben. Ehhez a gondolathoz ezúttal az anyához intézett gyöngéd monológ örvén kanyarodik vissza a szerző, de az idézett sor egyértelművé teszi a magánbeszélgetés valódi tétjét.

Megsértődött egy szó miatt, s talált egy régi ismerőst

(Egy hétig tart)

Bródy akkor van igazán elemében, amikor egy-egy dalban kis történeteket mesél el, ennek egyik pompás példája a kérészéletű, ám annál tartalmasabb szerelmi kapcsolatot megörökítő Egy hétig tart. Szeretjük nagyon a keddi mozizás kedves kétértelműségét („a film egy szerelemről szólt”), ahogy a fent idézett sorban metsző pontossággal és lenyűgöző sűrítő erővel mutatja be azt is, hogyan tud egy pillanat alatt elromlani minden.    

A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába’

(A Kárpáthyék lánya)

Az igazán erős történelmi dalok ritkán születnek jubileumkényszerből. Ezt maga Bródy is szépen demonstrálta, amikor az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára teljesen feledhető emlékdalt írt, amelyet aztán ingyen ajánlgatott az emlékévet felügyelő Schmidt Máriának. A himnuszi magasságokba törő Újra ősz van már ásító jellegtelenségét csak még jobban kiemeli a tény, ha mellé tesszük az 1983-ban írt A Kárpáthyék lánya szövegét, amely közhelyes évszakmetaforák halmozása helyett egy szerelmi balladán keresztül villantotta fel, micsoda sorstöréseket hozott a forradalom. A felrobbant cukrászda emléke és az egy életen át dúdolt, a balladai hőst világ másik végén is kísértő dallam motívuma sokkal erősebben ragadja meg a történelmi kataklizmák és a személyes életutak kibogozhatatlan összegabalyodását, mint bármilyen nagy ívű politikai kiszólás. Persze minden jó dalhoz kell egy rejtély. Például az, hogy Kárpáthyék lánya miért pont 33 stefániát rendel, mikor évtizedek után hazalátogat Magyarországra. Vajon Bródy tényleg látnoki képességeiről tett tanúbizonyságot, megjósolva, hogy épp ennyi év telik el 56 és a rendszerváltás között? Ennek megfejtését a számmisztikusokra és az internetes fórumokra bízzuk, de lehet, hogy jobb, ha örökre megmarad a balladai homály. 

A völgyet feldúlta, s mélyére acélmagot vetett

(A Bengázer)

A Fonográf utolsó stúdiólemeze, az 1984-es  Jelenkor sokak szerint a nem sokkal később el is búcsúzó zenekar legjobb munkája, melyben a countrys vonalat maguk mögött hagyva újra a – helyenként folkos elemekkel megtűzdelt – rock dominál, egy-egy szövegben pedig Bródy is visszakanyarodott az inkább az Illésre jellemző közéleti irányhoz. Az album meghatározó darabja A Bengázer, ez az álomvölgy idilljét feldúló harci szörnyeteg, amely – mint utóbb Bródy is megerősítette – a Szovjetunióra utal, egyes kommentekben pedig olyan megfejtés is szerepel, hogy a név a buldózer és a benga szavak összevonásából született, utóbbi ugyanis a nálunk állomásozó szovjet katonák gúnyneve is volt. „Ezt kellett volna a Fonográfnak az első pillanattól végig csinálni, és akkor nem érezném úgy, hogy mi az Illésből gyakorlatilag átmentünk egy tánczenekarba” – mondta a számról és az egész lemezről Szörényi Levente.

Álmaimban megtalálom az elveszett időt, az út szélére hullott éveket

(Álmodom)

Tömegeket felvillanyozó álmai nemcsak Martin Luther Kingnek lehettek, de a rockzenészeknek is. Ne feledjük, hogy John Lennon sem csak a képzelődésre szólította fel követőit, az álmairól is énekelt, és még sokan tekintettek az álmokra menekülési útvonalként az Aerostmithtől (Dream on) Ozzy Osbourne-on (Dreamer) át egészen az Eddáig (Álmodtam egy világot). Bródy Álmodom című dala szépen illik ebbe a sorba, csak épp sokkal jobb a többinél. Ugyan ez is a menthetetlenül elillanó évekről és az emlékekről szól, mégis van benne némi vigasz: az álom segítségével akár még Proust elveszett idejét is megtalálhatjuk. Ezúttal ébredésről már szó sem esik, mint a tíz évvel korábbi Fonográf-dalban (Álmodunk és ébredünk), noha az álmot és a valóságot nem is könnyű megkülönböztetni. A dalba 2011-ben Bérczesi Róbert lehelt új életet.

A színfalak mögött kegyetlen harc folyik, mindenkinek szűk a tér

(Művészbejáró)

A rendszerváltás után, de még 2010 előtt kissé erejüket vesztették az aktuális politikai és közéleti történésekre reflektáló Bródy-dalok. Valljuk be, a nyolcvanas évek derekán, még Szörényi Leventének írt Művészbejáró sem tartozik a legemlékezetesebbek közé, pedig semmi baj nincs vele. Sőt, a maga módján pikáns darab, mert ami 1986-ban a későkádári helyezkedésre utalhatott, az a kilencvenes évek elején (mikor Bródy saját repertoárjára is felvette a dalt) már a szabadpiaci viszonyok között lezajlott popszakmai átalakulásokra is vonatkozott, az élen Bródy és Szörényi sokat elemzett szakításával.

Kapcsolódó
Nagyon távol vagy már, azt hiszem – így hasította szét a Szörényi-Bródy párost a rendszerváltás
Bródy János és Szörényi Levente kilencvenes évek elején kialakult viszálya emblematikus példája annak, hogy a demokrácia szabad levegője adott esetben milyen mérgezően tudott hatni az emberi kapcsolatokra.

Persze a szöveg áthallások nélkül is ugyanolyan jól működik, hiszen Bródynak különös érzéke van hozzá, hogy bármilyen témában bemutassa az érem másik oldalát. „Mindig kíváncsi voltam, mi van a színfalak mögött, mi van a másik oldalon, mi az, amit nem mutatnak meg az embereknek, mi van ott, ahol kevesen járnak, mi van az árnyékos oldalon” – mondta egy interjúban harminc évvel a dal keletkezése után. 

A halottakon nem segít a relativitás

(Próbálkozunk Dr. Herz)

Bár színpadi munkáit tekintve Bródy inkább a történelmi darabokkal aratott babérokat, amikor a Madách Színház egy álmokat és a múlt alakjait életre keltő tudósról szóló musical dalszövegeinek megírására kérte fel, az sem okozott számára problémát. Az 1988-ban bemutatott Dr. Herz talán legjobb dala – a többek között Winnetou, Hamlet, Gandhi és Szent Péter társaságában megjelenő – Albert Einstein zongorával és hegedűvel kísért elmélkedése, amely azzal együtt is üdítően szellemes, hogy dramaturgiailag kevésbé indokolt éppen akkor szórakoztatni vele a darabbeli társaságot, amikor már csak 15 percük maradt kikeveredni a halálos veszedelemből. Persze nyilván semmilyen helyzetben nem árt elmorfondírozni: „a feltevés, hogy létezik egy másik feltevés, mely szerint az előbbi fatális tévedés”.

Ha találkoznánk, meg sem ismernélek, de néha még álmodom veled

(Hová tűntek)

Az időben felszívódott nagy érzések és a rájuk való keserédes visszaemlékezés alapvető emberi dolog, mégis kevés olyan erős lenyomata van a magyar popzenében, mint Bródynak ez a gyerekszerelemről szóló dala. Hogy szélsőségesen szentimentális? Hát persze, hogy az. De akit nem érint meg, annak nincs is szíve.

Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok

(Mit tehetnék érted)

Ars poeticának is beillő kezdősor. Más neves magyar dalszerzőkkel ellentétben Bródy soha nem a szövegeibe kódolt bonyolult metaforákról, virtuóz áthajlásokról és elitkulturális utalásokról volt híres, hanem az egyszerű (vagy annak tűnő), könnyen megjegyezhető sorokról, ami a klasszikus beatzene örökségének is tekinthető. A dal egyúttal üdvösen visszafogott és józan abban a tekintetben, Bródy szerint mire és meddig jó a popzene: ha eltűnne az arcunkról a sötét szomorúság, már nyert ügye van.

Ne tarts a hiénákkal

(Új világ)

Az Új világ az 1990-es Népstadion-koncertre született két Illés-dal egyike, így nem csoda, ha még ott visszhangzik benne a rendszerváltás eufóriája, de azért már kihallatszik belőle némi veszélyérzet is a készülő új világgal kapcsolatban. A belső feszültséget jól leképezi a szövegben megjelenő két szimbolikus állat is. Egyfelől ott van az István, a királyból kölcsönvett szabadon szálló madár képe, másrészt a figyelmeztetés, hogy bármilyen kecsegtető is, mégse kéne a hiénákkal tartani. Az intelem jogosságát mutatja, hogy azóta sem tudjuk levenni a szemünket a közéletnek nevezett, soha véget nem érő hiéna-szafariról.

Van pár arc is, akitől majdnem hányok

(Sose mondtam)

Somló Tamás hiába volt az egyik legjobb magyar énekes, az LGT után sajnos nem jött össze neki a sikeres szólókarrier. Pedig volt néhány próbálkozása, az első, 1992-ben (sajnos Som-ló címen) megjelent lemez nyitószámának éppen Bródy írta a szövegét.

Azóta volt már sok tavasz, és ez itt már egy más világ

(Huszonhét éve már)

Melyik régi nyár ért véget huszonhét éve? Bródy 1994-ben adta ki a dalt, emiatt talán még éppen nem 1968 nyarára kell gondolnunk, pedig a prágai tavaszt követő kiábrándulás („Mikor még azt mondtad nekem, hogy itt már nem lesz semmi sem”) időszaka a szerző más szövegeit ismerve sem volna rossz tipp. Vagy egyszerűen csak egy régi szerelemről van szó? Valójában mindegy is: az idézett sorból egyértelmű, hogy Bródy a rendszerváltás után mind gyakrabban eljátszott szerepét, a letűnt múlt illúziótlan krónikásának karakterét adja elő a dalban.

Az motoszkált bennem, hogy miért is lett vége, hát igen, nem is tudom

(Véletlen találkozás)

A Földvár felé félúton párdarabja, szomorú merengés egy újabb kihagyott életlehetőségen, egy soha be nem teljesedett kapcsolaton. Miért is lett vége a szerelemnek a lánnyal, akinek „a mosolya még mindig a régi”? Erre nincs válasz, egyszerűen az életünk vett más irányt. A melankólia abból adódik, hogy amit az elvirágzani hagyott szerelem helyett kaptunk, egy fikarcnyit sem tűnik jobbnak, legalábbis a kertes ház Lőrincen, meg a férjjel közös üzlet – „hálistennek akad még vevő” – nyomasztóan hangzik. Az angyalszerűvé változó régi kedves azonban arra tanít, hogy a boldogság természetéből adódóan beteljesíthetetlen, „csak egy álom a remény és a csalódás között”, tehát értelmetlen többet kívánnunk, mint amink van. Mire vége a dalnak, garantáltan bepárásodik a tekintetünk.

Há’ mé’ nem húzol elfele, és mé’ nem hagysz má’ békibe

(Haggyá’ má’ békibe’)

Kiről szól ez a dal, a rendszerváltás után viszálykodó politikusokról, netán Szörényi Leventéről, akivel akkoriban kibékíthetetlennek tűnt az ellentét, és újságokban folyt az üzengetés? Akárhogyan is, a rontott nyelvhasználat iróniája miatt arra lehet következtetni, Bródy olyasmiről énekel, amiből már neki is roppantul elege van. A mű annak idején a Kurír szerkesztőjét is megihlette: 

Arcanum

Hogy legyen, ki csak veled törődik, a nagymama arra való

(Hívd a nagymamát)

Ha valaki nevelt már kisgyereket, és olyan szerencsés, hogy még élnek a nagyszülők, akik törődnek is az unokával, annak nem kell bizonygatni, milyen pontosan ismeri Bródy a gyerekek lelkivilágát, és benne ezt a különleges viszonyt. A nagymama (nagypapa) ugyanis szerencsés esetben valóban a legerősebb érzelmi bástya, amelynek feltétel nélküli kényeztetésében bármikor menedéket lehet találni, ha a szülők idegei olykor felmondják a szolgálatot. Hogy messzire ne menjünk, például egy világjárvány idején home office-ba szorulva, miközben zárva vannak az oktatási intézmények. Szóval tulajdonképpen ez a dal is aktuálisabb, mint valaha, pláne, hogy immár több mint egy éve valóban leginkább csak hívni lehet a nagymamát.  

Romokban minden, ami fontos volt nekünk

(Édes életünk)

Az eltűnt időn való búsongás központi eleme az életműnek, már fiatalon sem állt távolt Bródytól, idősödve pedig a fiatalságot és a régi eszményeket sirató dalokban jött elő mind gyakrabban. Ennek esszenciája az Édes életünk.

S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók

(Ezek ugyanazok)

Bródy több dalának témája a család  (Régi dal, Családi rocky, Mama kérlek, A fiam meg a lányom, Hívd a nagymamát), 2011-ben pedig egy évvel korábban elhunyt édesapját idézte meg, hogy immár „rezignált nyuggerként” belássa igazát a világ jelenségeinek folyamatos ismétlődésével kapcsolatban. A dalba még a Kondratyev-féle ciklusok is belekerültek, mely elmélettel a  Széchenyi-díjas matematikus közgazdász Bródy András rengeteget foglalkozott, de a szöveg persze inkább a társadalmi déja vu élményére koncentrál, keserűen sorolva annak tüneteit, hogy negyven évet zuhantunk vissza az időben. 

Hát nézd a táltos törpét, megint új álarcot visel

(Tündérország)

Vajon mire gondolt a költő?

A szív, ha nyitva áll, már az érzés megtalál

(Ha megnyitod a szíved)

A nyugati slágerek erőltetett magyarításai általában a provincialitás levegőjét árasztják, de persze egész más a helyzet, ha eleve egy magyar rock and roll zenekar angolul írt dalát ültetik vissza magyarra, ahogy azt Bródy tette az Ivan and the Parazol Love is like című számával. A Ha megnyitod a szíved ráadásul szerencsére nem is fordítás, inkább egy teljesen új dalszöveg a Love is like zenéjére, ami akkortájt ihlethette meg Bródyt, mikor együtt lépett fel Vitáris Ivánékkal. Ha lehet, a magyar verzió még egy fokkal egyszerűbb, mint az angol volt, áthatja az ifjonti lelkesedés a szív megnyitásának fontosságáról, és a mindennel felérő pillanatokról. 

S te jöttél még és csókoltál, és azt hitted, hogy jó voltál

(Nem voltál jó)

Örökre hálásak leszünk Bródy Jánosnak azért, hogy ma már magyarul szólnak a Margaret Island dalai – mondta egy interjúban a zenekar énekese, Lábas Viki. Mert nem az Ivan and the Parazol volt az egyetlen angolul éneklő hazai zenekar, akiket magyar szöveggel ajándékozott meg Bródy az utóbbi tíz évben. A Margaret Island tagjai sokáig nem tudták elképzelni, hogy az általuk játszott trendi, popos folkzenét magyarul is lehet énekelni, de Bródy egy kávézás alkalmával győzködte őket erről, majd másnap elküldött nekik egy dalszöveget bizonyításul. A bántalmazó kapcsolatból való szabadulást megéneklő Nem voltál jóból igazi sláger lett, és a zenekar tagjai később úgy emlékeztek, hogy „elképesztő volt az első vidéki koncertünkön látni és hallani, ahogy a közönség végig énekli velünk szóról szóra a dalt. Akkor megtapasztaltuk, mekkora ereje van a magyar dalszövegnek.”

Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod

(Boldog születésnapot)

1986-ban, túl az Illésen, a Fonográfon és az István, a királyon Bródy János megírta minden kétséget kizáróan legtöbbet elhangzó sorait. A Halász Judit számára készített köszöntőt alighanem azok is jó párszor elénekelték már, vagy hallgattak széles mosollyal a tortájuk mögött, akik azt hiszik, hogy nem szeretik Bródyt. A Happy Birthday ugyan a suta magyar változat ellenére még mindig tartja magát, az utóbbi évtizedben pedig az Alma együttes látszik megrengetni az uralmát, ez a frappánsabb és a könnyebben idézhetőbb, ezért hosszú távon a Bródy-dal győzelmére tennénk.

Mi mást is mondhatnánk így a végén: boldog születésnapot, Bródy János!

Kapcsolódó
Melyik a legjobb Kispál-szám? Melyik a legrosszabb? És mi van a kettő között?
Tíz évvel ezelőtt ezen a napon tartotta búcsúkoncertjét a Kispál és a Borz. Ebből az alkalomból egy irreálisan hosszú cikkel emlékezünk fiatalságunk kedvenc zenekarára. Sorrendbe állítottunk az összes számukat a legrosszabbtól a legjobb felé haladva, és mindegyikről írtunk is valamit. Na idő, ezt add vissza!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.