Kultúra

Akkor most „betiltották” az SZFE-filmet, vagy a Partizán járt el gondatlanul?

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Egy dokumentumfilm miatt alakult ki nyilvános konfliktus a Partizán és a FreeSZFE Egyesület között. Az érintetteket kérdeztük az ügyről.

Péntek este debütált volna a Partizán Hülye fiatalság című dokumentumfilmje, amely az ígéretek szerint eddig nem látott felvételekkel mutatta volna be az SZFE-blokád előkészületeit, létrejöttét és következményeit. A premier előtt egy nappal azonban a Partizán kitett egy közleményt a Facebookra, amelyben azt írják, hogy a filmjük „betiltásra került”. Állításuk szerint a Freeszfe közösség csütörtökön azt a döntést hozta, hogy a Hatala Noémi rendezésében készült film közléséhez nem járul hozzá, és bár ennek a kérésnek szerintük nincs semmiféle jogi megalapozottsága, a Partizán mégis úgy döntött, hogy ideiglenesen eláll a film bemutatásától, mert nem akar konfliktusba kerülni a Freeszfe tagságával.

A Freeszfe erre úgy reagált, hogy természetesen nem áll jogukban betiltani semmiféle művészeti alkotást. Mint írják, nem a közösség hozzájárulása szükséges a film közléséhez, hanem a szereplők személyes hozzájárulása a róluk készült felvételek felhasználásához, és ez az, amit szerintük sok esetben nem sikerült megszereznie az alkotóknak. A konfliktus miatt nemcsak a két szervezet adott hangot kölcsönös csalódottságának, de a kommentekből az is kiolvasható volt, hogy a feltehetően elég nagy átfedést mutató támogatói körükben is értetlenséget okozott, hogy nyilvános összefeszülés lett egy olyan közösség filmjéből, amely deklaráltan kiáll az egyetemfoglaló hallgatók ügye mellett. A szűkszavú, és egymásnak több helyen ellentmondó közlemények után a 24.hu mindkét félt megkereste, hogy tisztább képet kapjon a történtekről. A hallgatók részéről Szurdi Panni, a Freeszfe Egyesület szóvivője és Kádár Hanna, a HÖK kommunikációs és tanulmányi bizottságának elnöke, a Partizán részéről pedig Gulyás Márton, a népszerű közéleti Youtube-csatorna vezetője válaszolt kérdéseinkre.

Nem mindig tudták, melyik stábé a kamera

„A Partizán még hetekkel az egyetemfoglalás előtt kezdett el forgatni, amikor nagyjából ötven hallgató fórumozott egész nyáron, szervezték a tüntetéseket. Ám onnantól, hogy beindult a blokád, nagyjából ötszörösére duzzadt a hallgatói ellenállás tagjainak száma” – mondja Szurdi Panni, a Freeszfe Egyesület szóvivője. A helyzetet bonyolította, hogy az SZFE-nek, filmes iskola lévén, voltak saját dokumenfumfilmesei, és ők is elkezdtek forgatni, folyamatosan rögzítve a fórumokat és a blokád egyéb eseményeit. A probléma Szurdi és Kádár szerint abból adódott, hogy a jelenlévő hallgatók közül sokan nem tudták, hogy melyik kamera épp kihez tartozik.

Nem volt transzparens mindenki számára, hogy ez nem a belsős stáb, amely egy közös részvételű dokumentumfilmet készítenek, hanem egy másik csapat

– mondja Szurdi, aki szerint ezt a problémát sajnos elég későn, csak a blokád első hetének végén sikerült tematizálni, így addigra már egy hetet forgathattak a Partizánosok odabent. Ebből akkor keletkezett is egy elég feszült helyzet, aminek eredményeként úgy döntött a Partizán stábja, hogy nem forgatnak tovább odabent, hanem az egyetemen kívül folytatják a felvételeket. Egyrészt a nyilvános megmozdulásokon, másrészt az előzetesben is látható 8-10 kiemeltebb szereplővel, akiknek a tevékenységét közelebbről követik a filmben.

Mohos Márton / 24.hu A Színház-és Filmművészeti Egyetemet 49 napja blokád alá vevő hallgatók demonstrációt szerveztek az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete elé, ahol támogató levelekből olvastak fel ismert színészek.

A kiemeltebb szereplők egyike Szurdi Panni is, aki elmondta, hogy velük a Partizán-stáb nagyon körültekintően bánt, és ők természetesen végig tisztában is voltak vele, kinek nyilatkoznak, legtöbben alá is írták közülük az ilyenkor szükséges joglemondó nyilatkozatot. Ám a többi, a filmben feltűnő hallgató és egyetemi dolgozó számára szerinte ez közel sem volt mindig egyértelmű, és az ő hozzájárulásukat nem is kérte a stáb. „A pár kiemelt szereplőnek mutatta meg a Partizán a filmet néhány héttel ezelőtt, és elsőként rajtuk keresztül jutott el a közösséghez, a fórumhoz, az egyesülethez, a HÖK-höz az az információ, hogy ez a film egyáltalán létezik, és hamarosan be is mutatják” – mondja Szurdi, hozzátéve, hogy benne egész addig fel sem merült, hogy az érintett szervezetek tájékoztatását és a személyiségi jogi ügyek tisztázását nem tervezik elvégezni az alkotók a premier előtt. Elmondása szerint a trailer kihozatala előtt néhány nappal küldött az egyesületnek egy levelet a Partizán, amit már nem éltek meg annyira partneri helyzetnek. Ezt követően feszült párbeszéd indult a stáb és a hallgatói szervezetek között, aminek az lett a vége, hogy a HÖK megnézhette a filmet, és összeírta annak a nagyságrendileg száz szereplőnek a nevét, akik láthatóak benne. Kádár Hanna szerint van köztük olyan is, aki ugyan nem volt kiemelt szereplőként kezelve, de 15 mondata van a filmben, így messze nem tekinthető egy tömegjelenet mellékszereplőjének.

Bíznak a kompromisszumban

A legérzékenyebb vitapontot azonban nem is a hallgatók, hanem a dolgozók hozzájárulás nélküli szerepeltetése jelentette a számukra. Kádárék elmondása szerint ugyanis a film felvonultat olyan dolgozókat, akik még mindig az iskola munkatársai, és egzisztenciális fenyegetést jelenthet számukra, ha a film ebben a formában kijön.

Történt már itt kirúgás, történtek mindenféle belső fenyegetések, vannak tanárok, akiknek leállították projektjeit, miután nyilvánosan kiálltak mellettünk

– mondják, hozzátéve, hogy nagyrészt nem oktatókról, hanem üzemeltetési dolgozókról van szó az érintett jelenetekben.

Mikor a dolgozók tudomásukra jutott, hogy szerepelnek a filmben, jelezték az alkotók felé, hogy ez számukra problematikus. Kádárék szerint a Partizán azonban elzárkózott az érintett jelenetek kivágásától, és „ekkor durrant el a közösség agya”. Mint mondja, akkor sem tiltottak le semmit, erre lehetőségük sem lett volna, hiszen nem kell az egyesület hozzájárulása ahhoz, hogy a film kijöjjön. Egyszerűen hallgatók egyénileg kezdtek el írni a Partizánnak, hogy ők sem szeretnének benne lenni a filmben, ha ezeket a dolgozókat nem vágják ki belőle.

Szurdi és Kádár bíznak az ügy kompromisszumos megoldásában. „Eddig sem azt akartuk, hogy ne jöjjön ki a film, csak azt, hogy jogtiszta legyen, és ne érezze fenyegetve magát senki. Ezt próbáltuk elérni. Két hete vitatkozunk erről az egészről, de összesen két napja sikerült elérni azt, hogy az a száz ember, aki benne van meg tudja nézni azt, hogy miként vannak van reprezentálva a filmben. Még a tervezett bemutató előtti estén is arról volt szó, hogyan lehetne ezeket a dolgozókat kivágni a filmből, de a Partizán erre nem mutatott hajlandóságot. Mi azt kértük tőlük, hogy oldjuk meg ezeket a kérdéseket a bemutatóig, vagy, ha ez túl rövid idő, akkor halasszák el a bemutatót addig, amíg sikerül mindent tisztázni” – mondja Kádár Hanna, hozzátéve, hogy a konfliktus kivitele a nyilvánosság elé nem könnyíti meg a kompromisszum megtalálását.

Ne éljék meg negatívan

Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a filmet bemutassuk, hogy a Freeszfe közösség ne élje meg ezt negatívan, és ahogy eddig is, a továbbiakban is fogjuk velük gyakorolni az együttműködést. De azon állításuk, hogy ez a film nem rendelkezik joglemondó nyilatkozatokkal, tényszerűen nem igaz

– mondja Gulyás Márton, akit telefonon értünk el röviden. Arra a kérdésünkre, hogy még mindig helytálló kifejezésnek tartja-e a történtekre, hogy a filmjüket „betiltották”, azt feleli: a csütörtök esti tudásuk alapján ez a helytálló kifejezés, de a Freeszfe közleményéből azóta úgy látják, módosult a közösség álláspontja, amit örömmel vettek tudomásul.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Gulyás Márton

A Partizán csatorna vezetője hosszabban nem kívánt szóban nyilatkozni, lapunkhoz azóta eljuttatott újabb közleményükben azonban négy pontban fejtik ki álláspontjukat a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ezt teljes terjedelmében közöljük.

“A Partizán és az SZFE EHÖK által aláírt együttműködési nyilatkozat alapján az SZFE EHÖK kötelezte magát, hogy a hallgatók képviseleti szerveként a fórumokon résztvevő hallgatókat a Partizán forgatásáról előzetesen tájékoztatja és beszerzi hozzájárulásukat a kép- és hangfelvételek elkészítéséhez, valamint nyilvánosságra hozatalához.

A Partizán a főszereplők mindegyikétől rendelkezik hozzájáruló nyilatkozattal képmás, hang, előadás rögzítéséről és felhasználásáról.

Az az elvárás, miszerint tömegrendezvények szereplőitől hozzájáruló nyilatkozatot szerezzünk be, jogilag nem helytálló, nem életszerű, nem is elvárható és kizárólag a mi munkánk utólagos ellehetetlenítését célozza. Így rendelkezik a Polgári Törvénykönyv 2:48. § (2) bekezdése: Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.

Örülünk annak, hogy változott a freeSzFE közösség álláspontja, és a tiltástól, ha jól értelmezzük, elálltak, így rövid úton megnyílt a film publikálása előtt a lehetőség, amiről hamarosan döntést hozunk.”

Semmisnek tekintik

A Partizán állításaival kapcsolatban ismét megkerestük a HÖK-öt, akik azt írták, hogy a Hallgatói Önkormányzattal való együttműködési megállapodás mindössze annyit tartalmazott, hogy a HÖK „a fórumon résztvevő hallgatók” hozzájárulását „szerzi be”, ami szerintük egyrészt önmagában egyértelmű áthárítása a filmkészítői kötelezettségek egy részének, másrészt semmit nem szól az egyetemi polgárság többi részéről: tanárokról, doktori diákokról, illetve a dolgozókról.

Mindannyiuk hozzájárulásának beszerzésére a Partizán köteles. Az említett szerződés ugyanakkor rögzíti, hogy a stáb a nyilvánosság felé nem közli a filmet, vagy annak részletét mindaddig, amíg a HÖK-kel nem egyeztet. A Partizán mindennek tudatában azonban nem kereste meg a Hallgatói Önkormányzatot. Mikor megtudtuk a kiemelt szereplőktől, hogy a film ki van tűzve bemutatásra, akkor kerestük meg őket és jutott tudomásunkra, hogy a jelenlegi anyag nem jogtiszta, és a nyilvános demonstrációs tömegjeleneteken kívül a film számos jelenete belső, nem nyilvános jelenet, így értelmezhetetlen számunkra az erre történő hivatkozás.

A Partizán figyelmét felhívták arra, hogy a személyiségi jogokat nem hagyhatják figyelmen kívül. Ezt követően, állításuk szerint, egy szóbeli egyeztetésen a Partizán képviselője jelezte, hogy semmisnek tekinti a szerződést.

Ha nem semmis a szerződés, akkor a HÖK halaszthatna (és morális, jogi kötelessége felhívni továbbra is a személyiségi jogokra a figyelmet, amíg nem lesz jogtiszta az anyag), ha viszont semmis, akkor az összes joglemondó beszerzése a Partizánt terheli

– zárja a HÖK válaszát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik