Október 3-án, szombaton elhunyt Callmeyer Ferenc kétszeres Ybl Miklós- és Prima-díjas építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja, a Magyar Építész Kamara első elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagja, a magyar modern építészet egyik legfontosabb akotója.
A dán, német és szlovák felmenőkkel is rendelkező férfi 1928. április 3-án, Miskolcon született tervező 1951-ben lépett ki frissdiplomáskánt a Műegyetem kapuján, majd azonnal meghívott előadóként és gyakorlatvezetőként kezdett dolgozni ugyanott.
Eközben a Mezőgazdasági Tervező Iroda (MEZŐTERV) építésze lett, amit az iroda 1955-es, az Ipari Épülettervező Vállalatba (IPARTERV) való beolvadása után sem hagyott el. 1956-ban – alig huszonnyolc évesen – szélmalmok ihlette mezőgazdasági víztorony-típustervéért, illetve a Kőbányai Gyógyszergyár irodaépületéért megkapta a szakma legfontosabb hazai kitüntetését, az Ybl-djíat. Testközelből, a Mezőgazdasági Minisztérium árkádjai alól nézte végig a forradalom harmadik napján, a véres csütörtökön folyt Kossuth téri sortűzet. Ennek a helyszínen 2001 óta egy általa tervezett, falba illesztett bronzgömbökből álló emlékmű őrzi az emlékét.
A harcok után ő állíthatta helyre a Rókus-kápolnát, pályája azonban távolról sem állt meg a víztornyoknál, irodaépületeknél és helyreállításoknál, hiszen a diákjai által csak CöFö Tanár úrként emlegetett Callmeyer a Kádár-kor egyik legfontosabb építészeti gondolkodója, illetve építésze lett. Szakmai cikkek tömegei, illetve ismeretterjesztő, nem csak a szakmának szóló könyvek fűződnek a nevéhez, de ikonikus épületekkel is teleszórta Magyarországot.
Leggyakrabban említett munkái, a badacsonyi Poharazó (1959) és a Tátika étterem (1962), illetve a magyar tenger legreprezentatívabb vendéglátóhelyeként nyílt tihanyi Rege Presszó (1961) mellett a magtárból lett Németh László Művelődési Ház (1963) mellett a merőben újszerű Újpalotai lakótelep (1974, Tenke Tiborral, Mester Árpáddal és Környe Tiborral) is az ő nevéhez fűződik, de terület- és városrendezőként, illetve ipari és középületek (köztük negyven iskola) alkotójaként is a szocializmus korának fontos alakjává vált.
1963-1965 közt, a brutalizmus egyik legfontosabb alakjaként emlegetett Goldfinger Ernő által finanszírozott ösztöndíjnak köszönhetően két évet töltött Angliában, ahol marasztalták, de ő inkább visszatért Magyarországra, ahol a Típustervező Intézet munkatársa (1965-1990) lett. A rendszerváltás után számos kollégájához hasonlóan saját irodát hozott létre: a fiával, Lászlóval közösen vezetett Callmeyer és Társa az Év Lakóháza díját is elnyerte.
Callmeyer 1990-ben az MDF színeiben Budapest főpolgármesteri székéért is indulni kívánt, a párt azonban helyette végül mást nevezett meg jelöltjeként. 1993-ban életművéért újabb Ybl-díjat kapott, kitüntetései ezzel azonban nem értek véget: 2008-ban Prima-, 2014-ben pedig az MMA Építőművészeti Tagozatának díját kapta. 1997-ben az újjászületett Magyar Építész Kamara első elnökévé választották. Posztjáról két évvel később, a Nemzeti Színház tervpályázata körüli botrányok miatt mondott le, ez azonban távolról sem jelentette a szakmából való kivonulását.
Utolsó éveiben Telkiben álló, saját maga által tervezett családi házában dolgozott a visszaemlékezésein, illetve életművének rendszerezésén, melyek az 1945 utáni hazai építészet anyagait gyűjtő Lechner Tudásközpontban hozzáférhetők.
Az Építészfórum nyomán. Kiemelt kép: Solymári / Wikimedia Commons, és Bauer Sándor/Fortepan
