Kultúra

Ha te tudtad ezeket, akkor hogy tudtál vele tovább barátkozni? – Felkavaró lesz a Sipos-ügyről szóló doku

A Visszatérés Epipóba, Oláh Judit dokumentumfilmje már akkor felkerült a legjobban várt 2020-as produkciók listájára nálunk, amikor tavaly decemberben hírét vettük: S. tanár úr, azaz Sipos Pál ügye a 444.hu 2014-es cikke óta foglalkoztatja a hazai közvélemény egy, a témára érzékeny részét, és most, az HBO dokujával alighanem még szélesebb körben lesz téma a ’80-as évek egyik legfelkavaróbb gyerekmolesztálási botránya. Sipos Pál ugyanis az általa vezetett nyári táborokban, illetve az iskolában, ahol tanított, néhány kivételezett fiút szexuálisan zaklatott, és amikor ez, ekkor még szűk körben, kitudódott, az említett táboroztatás hirtelen véget ért, Sipos pedig elhagyta a tanári pályát – de csak, hogy felfelé bukva a közmédiánál építsen óriási karriert ifjúsági és kulturális műsorok vezetőjeként és szerkesztőjeként. A táborok, melyek egy képzeletbeli országban, Epipóban játszódtak, ugyanakkor nem csak a titkos szexuális zaklatási ügyek miatt jelentettek ambivalens élményt az egykori táborozóknak: a varázslatos, életre szóló kalandok mellett a kisebb-nagyobb nyílt színi bántalmazások és megaláztatások is részei voltak a tábori mindennapoknak. Ezekkel a traumákkal néznek szembe Oláh Judit hősei – és ő maga is, hiszen ő is táborozott Sipossal.

Kiemelt kép: HBO

Ajánlott videó

Olvasói sztorik