Kultúra

Tüntetés az SZFE-ért: az egyetem épületétől a Parlamentig ért a gigantikus élőlánc, ami az egész Kossuth teret beterítette

Több egyetemet is érintve, a Belváros nagy részét érintő élőláncot alkotnak tüntetők a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Parlament között. A demonstrálók ezzel állnak ki az SZFE mellett, ami a hallgatók és tanárok szerint elvesztette az autonómiáját Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöknek való kinevezése óta.

A Vas utca nagyjából megtelt az SZFE épülete előtt, ahol vastapssal fogadták az egyetem balkonjára kiálló hallgatókat és tanárokat. Beszédek nem voltak, a tüntetők nem sokkal 3 óra után elkezdték megformálni az élőláncot. Az élőláncot alkotók nem fogtak kezet egymással, a lánc folytonosságát az egyetem barikádjához is használt piros-fehér szalagokkal biztosítják.

A folyamatosan épülő és fejlődő élőlánc negyed 4 körül elérte az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszát, majd haladt tovább a Szabó Ervin Könyvtár központi épülete felé, fél 4-kor pedig elért a Kálvin térre.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

A tüntetésen tartózkodó tudósítónk szerint az élőlánc elején elindult az a papírtekercs is, rajta azokkal az alapelvekkel, amelyek alapján az SZFE el tudja képzelni az együttműködést. A tüntetők a staféta végén ezt az egyetemi chartát juttatják el a Parlamentbe. A charta szövege itt olvasható. 

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Annyi a résztvevő, hogy a szervezők dupla soros élőlánc kialakítására kérik a tüntetőket.

Négy óra körül már a Magyar Tudományos Akadémiánál tartottak a tüntetők, fél ötre pedig megtelt az egész Kossuth tér a kanyargó-kígyózó élőlánccal. A tüntetők a szabad ország, szabad egyetem rigmust skandálva várták, hogy megérdekezzen a charta a térre. Nem sokkal 6 óra előtt egy dal eléneklésével jelezték, hogy ez megtörtént. A dal szövege ez volt:

Hej, a Titkos Egyetem
Titkosan kezdődik,
Hej, a Titkos Egyetem
Titkosan kezdődik,
Mégis utoljára kivilágosodik,
Mégis utoljára kivilágosodik.

Az élőláncot alkotók stafétaként adták kézről kézre a chartát, amit aztán a SZFE Hallgatói Önkormányzatának elnöke olvasott fel, majd helyezett el a Parlament előtti oroszlános szobor talapzatára.

A demonstráció háromnegyed 7-kor ért véget hivatalosan, a szervezők arra kérték a tüntetőket, hogy menjenek haza.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

„Amíg nem teljesülnek a követelések, a tanév nem indulhat el”

A Színművészeti Vas utcai épülete előtt Upor László rektorhelyettes bejelentette, hogy  a tanév rendje megváltozik: a beiratkozás határidejét szeptember 13-ig meghosszabbítja, a tanítás kezdeti időpontját pedig egy héttel eltolja. (Erről a Színház- és Filmművészetért Alapítvány később az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a döntéssel nem értenek egyet, és arra kérik a rektorhelyettest, hogy indokolja a döntését.)

A diákok pedig bejelentették, hogy folytatják a tiltakozásukat mindaddig, amíg a kuratórium és Vidnyánszky Attila nem mondanak le.

Amíg nem teljesülnek a követelések a tanév nem indulhat el

– hangoztatták.

Az autonómia felszámolása

Az SZFE körül kialakult helyzetről számos alkalommal írtunk, az egyetem vezetői, jelenlegi és egykori hallgatói számos alkalommal és változatos formában tiltakoztak a feszített tempóban levezényelt alapítványi átalakítás ellen. Az aggodalmakat csak tovább fokozta, mikor kiderült, hogy kormány az intézmény iránti ellenszenvét nem titkoló Vidnyánszky Attilát jelöli ki a szeptembertől felálló új kuratórium elnökének. Ezt követően az SZFE több meghatározó tanára is lemondott.

Kiderült, hogy a Vidnyánszky vezette kuratórium felszámolja a SZFE autonómiájának minden lényeges elemét, vagyis az egyetem legfőbb döntéshozó szerve

  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,
  • nem szólhat bele a költségvetésbe,
  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét,
  • nem választhatja meg az egyetem rektorát,
  • nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani

Az SZFE vezetése augusztus 31-én mondott le, azóta gyakorlatilag minden nap tüntetést szerveznek az intézmény Vas utcai épülete elé. Az épületben az egyetem hallgatói közel egy hete elbarikádozták magukat. Szombat este a néhány nappal ezelőtt felmondott Máté Gábornak adtak szerenádot.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik