Kultúra filmkritika

A szürke ötven árnyalata lengyel változata sokkal jobban működne pornóként

Mindig nehéz olyan filmről írni, aminek egy kis szeletével sem tudok azonosulni. Barbara Bialowas és Tomasz Mandes 365 nap című filmje rendesen feladta a leckét, ugyanis mind morálisan, mind művészeti alkotásként eléggé nagy problémák vannak vele. A film június 7. óta érhető el a Netflix hazai kínálatában, és alig négy nap alatt a legkeresettebb cím lett a streamingszolgáltató választékában. Ezért talán még félelmetesebb és nagyobb probléma, hogy az emberek zabálják ezt a filmet.

Nem csoda, mondjuk, mivel a 365 nap, nagyon ügyes pr-ral, a lengyel A szürke ötven árnyalataként lett beharangozva. A Blanka Lipinska azonos című könyvéből készült filmért rajonganak is rendesen Lengyelországban, mely februári bemutatója óta kilencmillió dollár bevételt hozott csak ott. Az biztos, hogy nem a történet miatt, melynek már a mondvacsinált alapsztorija is nevetséges. Adva van a szicíliai maffia egyik tagja, Massimo (Michele Morrone), aki nem tudja kiverni a fejéből az ismeretlen Laurát (Anna Maria Sieklucka). A nőt pillanatokkal azelőtt látja meg, hogy apját meggyilkolják. Öt évvel később sikerül elrabolnia a nőt, akit egy évre foglyul ejt. Ennyi időt ad Laurának arra, hogy beleszeressen, ha ez nem történik meg, a nő visszatérhet addigi életébe.

Ha megpróbálunk elvonatkoztatni attól, hogy egy viszonylag értelmetlen, abszurd és zagyva sztoriról van szó, érdemes például arról beszélni, milyen mentális állapot kell ahhoz, hogy valaki öt éven át üldözzön, majd foglyul ejtsen valakit, azért, hogy az beleszeressen, illetve, hogy a fogoly miként reagál erre. Massimo a szerepe szerint kemény, jóképű férfi (ízlés kérdése), aki valószínűleg minden nőt megkaphat – pláne, ha ilyen módszerrel próbálja magához láncolni őket –, neki mégsem kell senki, csakis Laura. Vágya még inkább felfokozódik attól, hogy a nő eleinte nem kívánja, ettől pedig még nagyobb lesz a kísértés, hiszen akit nehezebb megszerezni, általában még jobban kell.

Ha feminista szempontok szerint néznénk a 365 napot, csúnyán elbukna, hiszen a férfi dominanciától kezdve, a nő szexuális objektummá tételén át, a lelki és fizikai agresszióig elég sok dolgot kritizálni lehet benne. A dialógusok amellett, hogy papírízű klisék, morálisan is megkérdőjelezhetők.

– Valahol mélyen biztosan éreztem, hogy egy nap előttem állsz majd és az enyém leszel.

– Senki sem birtokol. Nem vagyok tárgy. Nem szerezhetsz meg így. Elrabolsz, és azt hiszed, hogy a tied vagyok.

– Tudom. Ezért adok neked esélyt arra, hogy belém szeress. Nem kényszerből, hanem mert akarod.

Maga a film egy rosszul sikeredett, buta sztorin alapuló, béna színészi alakítással előadott szoftpornó, amiből ma már vannak jóval igényesebbek. Mondjuk, miért is csodálkozunk, ha A szürke ötven árnyalatára akart hajazni. Ez színészi játékában és minőségtelenségben viszonylag sikerült is, bár azt aláírom, hogy a 365 nap jóval bevállalósabb hollywoodi társánál. Valószínűleg a karantén is a film malmára hajtotta a vizet, az elmúlt hónapok nagy ingerszegénységében sokaknál betalálhatott egy ilyen film, melyben a főszereplő hasonlóan be van zárva – vele mondjuk izgalmasabb dolgok történnek, mint velünk.

Nem azzal van a baj, ha egy filmnek nincs komolyabb mondanivalója, ahogy azzal sem, ha (konszenzuálisan elfogadott) szado-mazo szexet látunk benne. Azzal viszont már kell foglalkozni, hogy rendben van-e, ha egy olyan pár szerelmének a beteljesedéséért izgulunk és szorítunk, ahol az egyik elrabolja a másikat, és ha még azt is állítja, hogy csak akkor ér hozzá, ha az akarja, mégiscsak kényszeríti őt. A pszichológia Stockholm-szindrómaként írja le azt a jelenséget, amikor a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogoly szimpatizálni kezd fogvatartójával vagy támadójával, és empatikus lesz vele, ha attól már egy kis fokú törődést is kap, valamint megpróbálja még maga előtt is tagadni támadója felelősségét. Az ilyen helyzeteknél például kiemelten fontos a szerető (családi) légkör és a pszichoterápiás segítség a kiszabadulás után, hogy az áldozat minél hamarabb vissza tudjon illeszkedni a mindennapi életébe és a társadalomba.

Hogy a 365 napnál egyáltalán felmerült-e annak a kérdése, foglalkozzanak-e ezzel a problémával, sejthető, az viszont már annál problémásabb, hogy egy cseppet sem bírálták felül a készítők azon döntésüket, legitim-e ilyen filmet csinálni. Egy filmnek nem kell mindig népművelő hatással lennie a nézőkre, nem is ez a probléma. Viszont ha eleve rosszul nyúl hozzá egy érzékeny témához, és halvány jelét sem mutatja annak, hogy tudatában lenne ennek, az már bajosabb.

Az is szomorú, pláne egy női rendezővel az élen, hogy 2020-ban még mindig megszületik egy olyan film, amiben meg sem próbálják azt a látszatot kelteni, hogy a nő egyenjogú férfi társával szemben, hanem még ellene is dolgoznak. Pedig a karakán, egy luxushotel értékesítési igazgatójaként dolgozó Laura nem tűnik elveszettnek és gyengének, végül mégis Massimo „szexbabája” lesz. A férfi, ezt nyomatékosítva, baby girl-nek hívja a nőt, hogyha nem esett volna le mindenkinek, ki az úr. A készítők valamiért úgy érezték, ez sem elég, ezért Laurával is elmondatták, amikor barátnőjének ecseteli, milyen tökéletes férfiről is van szó.

Nem hétköznapi férfi. Képzelj el egy erős alfahímet, aki mindig tudja, mit akar. Gondoskodik rólad és védelmez. Amikor vele vagy, kislánynak érzed magad. Minden szexuális fantáziádat valóra váltja. Ráadásul 190 centiméter magas, egyáltalán nincs testzsírja és maga Isten formálta

– mondja Massimóról, arról a férfiről, aki elrabolja és testi-lelki agressziót alkalmaz rajta.

A 365 nap sokkal nézhetőbb lett volna valószínűleg, ha (szoft)pornóként vállalja fel magát, és nem kerítenek köré a rendezők egy végtelenül bugyuta, kicsit sem kidolgozott sztorit, amiről messziről ordít, hogy addig kellett, amíg el nem jutunk a főszereplők összeborulásáig. Merthogy ez a film tényleg nem sok mindenről szól, szexualitás viszont van benne bőven. Ágyon, jachton, nagyvárosra néző üvegablak előtt, ilyen-olyan pózokban. Ez pedig sokkal jobban működne akkor, ha pornóként néznénk a filmet, apa meggyilkolása és különböző drámai fordulatok helyett. Mert abból van benne bőven.

365 nap (365 dni), 114 perc, Netflix. 24.hu értékelés: 3,5/10

Kiemelt kép:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.