Kultúra

Hollywood évtizedek után rájött, a periférián is van élet

Sokáik csak egy mellékes kategória foglalkozott az európai, ázsiai, latin-amerikai mozival, most viszont egyre több jele van annak, hogy az Oscar is globalizálódik. Vagy tényleg ennyire jó az Élősködők?

Most, hogy az Oscar-díj története során először nyerte idegen nyelvű film a legfontosabb díjat, azaz a legjobb filmért járó díjat, hirtelen még komolyabb figyelem irányult arra a tényre, hogy Hollywood évtizedeken keresztül úgy tett, mintha Amerikán kívül nem nagyon lenne számottevő filmipar (maximum a brit). A világ tulajdonképpen el is fogadta ezt a tényt, hogy az Oscar-gála az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjátadója, és az amerikai filmszakma házi ünnepsége, de az utóbbi években már egyre többen tették szóvá a nem angol nyelvű filmek kirekesztését.

Már tavaly is a mexikói Alfonso Cuarón filmjét, a Romát tartották előzetesen a legjobb film kategória egyik fő esélyesének, akkor azonban még nem sikerült lenyomnia egy olyan középutas, hollywoodi közönségfilmet, mint a Zöld könyv. Igaz, sokak szerint az a visszautasítás nem Cuarónnak, hanem inkább az egyre erőszakosabban nyomuló Netflixnek szólt, mely a filmet gyártotta. Ettől függetlenül Cuarón csak hálás lehet a streamingcégnek, egyrészt ilyen fokú támogatást és szabadságot máshol nem nagyon kapott volna, másrészt lehet a Roma akármilyen jó film, ilyen tőkeerős gyártó nélkül a díj előszobájáig sem jutott volna. Sokat elmond, hogy azok a külföldi filmek, amelyek egyáltalán a legjobb filmre való jelölésig eljutottak, azok mögött is általában egy nagy stúdió állt, mint a francia Szerelem vagy a kínai Tigris és sárkány mögött a Sony Pictures.

Fotó: Alfonso Cuarón/Netflix

Ha a The Artist – A némafilmest nem számítjuk (ebben ugye nem beszélnek), eddig a díj történetében mindössze tizenegy külföldi és nem angol nyelvű filmet jelöltek a legjobb film kategóriájában: az Élősködők és a Roma mellett A kedvenc (2018), a Szerelem (2012), a Tigris és sárkány (2000), Az élet szép (1998), a Neruda postása (1995), a Suttogások és sikolyok (1973), a Kivándorlók (1972), a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (1969) és A nagy ábránd (1938). Érdemes azt is megnézni, hogy az egyes években mely filmek versenyeztek a legjobb külföldi film díjáért úgy, hogy bele se szólhattak a fődíjba, amit közben nem feltétlenül remekműveknek osztogattak, sőt. Ha most hagyjuk is a hőskört, amikor Kuroszava, Fellini, Buñuel, Truffaut vagy Menzel nyerték a külföldi kategóriát, és csak a 21. század nálunk is népszerű, külföldi kategóriában jelölt filmjeinél maradunk, akkor is azt látjuk, hogy 2006-ban A mások élete úgy nem tudott labdába rúgni „a nagyoknál”, hogy az év filmjének A téglát választották, amiről utólag azt írtuk, „megkésett törlesztésnek tűnik az Akadémia részéről”, miután Martin Scorsese valóban fontos filmjeit nem díjazta előtte. 2013-ban A nagy szépség nyerte a kis kategóriát, a nagyot az inkább a témája miatt, semmint művészi értékeiért díjazott 12 év rabszolgaság. 2001-ben az Amélie csodálatos életét nem jelölték a legjobb film díjára, amit egy konvencionális életrajzi film, az Egy csodálatos elme nyert meg, azt pedig nyugodtan nevezhetjük szimptomatikusnak, hogy egy profi iparosmunka, A király beszéde nyerhetett abban az évben, amikor a külföldi díjat a tényleg megrázó, iráni Nader és Simin – Egy elválás története kapta. És még nem is említettük, amikor két éve A víz érintése vitt mindent, a külföldi filmek mezőnyében pedig a győztes Egy fantasztikus nő mellett Ruben Östlund A négyzete is versenyzett (a magyar filmeket most szándékosan nem említjük, pedig).

Ezekhez képest azért legalábbis vitatható, hogy az Élősködők annyira más szintet képviselne, egész másutt kell keresni a titkot. Bong Joon Ho filmje ugyanis még egy, az Oscar-díjnál is fontosabb fegyvertényt hajtott végre, még bőven a díjátadó előtt: beterelte az amerikai nézőket a moziba egy feliratos filmre. A koreai film már az Oscar előtt 35,5 millió dolláros bevételt hozott csak az észak-amerikai mozikban, és ha az Oscar meghozza az ilyenkor szokásos 25 százalékos nézettségbeli ugrást, akkor az Élősködők a hétvégére minden idők negyedik legnézettebb idegen nyelvű filmje lesz Amerikában, a Tigris és sárkány, Az élet szép és a Hős című Jet Li-film után. Ezért is írta az Atlantic a díjátadó után, hogy az Élősködőknek igazából már nem is nagyon volt szüksége az Oscarra. A Screendaily már tavaly novemberben bemutatta, hogy milyen példaértékű kampányt épített a film forgalmazója, a Neon a cannes-i Arany Pálma-díjra, és már nyártól kezdve nagy erőkkel reklámozták a filmet, mely csak októberben került az amerikai mozikba. Nyilvánvaló ezek után, hogy volt összefüggés, méghozzá nem is kevés az Élősködők rendkívüli nézettsége és a díjeső között. Éppen ezért a filmakadémia idei döntése sem jelenti feltétlenül azt, hogy a bevallottan egyre több külföldi taggal rendelkező intézmény automatikusan szélesre tárja mostantól a kapuit a külföldi filmek előtt. Fontos még az is, hogy nemcsak a mozifilmeknél lettek nyitottabbak az amerikai nézők a külföldi filmekre, hanem ezt már megelőzte egy sorozatnézési boom: elsősorban a Netflixnek köszönhetően német, spanyol, skandináv és egyéb nyelveken forgatott sorozatok ültették amerikai nézők millióit a képernyő elé, és ez a szemlélet talán már a mozikban is megmutatkozik.

Bár már a legjobb külföldi film kategóriájának átnevezése a legjobb nemzetközi filmre is mutatta, hogy Hollywood próbál kicsit nemzetközibbé válni, még úgy is, hogy továbbra is sok bírálat éri a lebonyolítást: például egy ország csak egy filmet nevezhet, és azt is vitatják, miért az adott ország kezébe adják a döntést, ami az autokratikusabb országok politizáló, társadalomkritikus filmjeit például automatikusan nehéz helyzetbe hozza. Az is nonszensz, hogy az idén egy nigériai filmet azzal az indokkal diszkvalifikáltak a versenyből, hogy angolul beszélnek benne, amikor ez az ország hivatalos nyelve.

Úgy tűnik, hogy az Akadémia egyfajta 19. századi gyarmati gondolkodásmódot örökölt, melyben van egy központ, ahová magukat képzelik, és van egy periféria, ahová a többi ország filmiparát gondolják

mondta a Vox cíkkében Shawn Shimpach, a Massachussets Egyetem professzora. Maga Bong Joon Ho pedig ennél is keményebben fogalmazott korábban a Vulture-nek: „Az Oscar nem egy nemzetközi filmfesztivál.” Most azonban neki is köszönhetően a díj tett egy lépést a nemzetköziség felé. Bong idei és Cuarón tavalyi sikere pedig azt is jelentheti, hogy megáll az a folyamat, miszerint jó rendezők faképnél hagyják a saját országuk filmiparát Hollywood kedvéért, hiszen mindketten bebizonyították, odakint is van élet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.