Rosszat sejtettem. Mi szükség van még egy Toy Story-filmre? A 2010-ben lezárult trilógia a kortárs fősodorbeli animáció csúcsa, okos, gazdag, komplex és szép filmsorozat. Ami nem mellesleg tökéletes ívet írt le: Andy játékai eljutottak odáig, hogy el tudják engedni a fiút, és Andy is le tudott válni róluk. A harmadik rész befejezésében Woody, Buzz és a többiek egy kislányhoz, Bonnie-hoz kerülnek, és újrakezdődhet a játékélet körforgása. Biztos, hogy ezt nekünk, nézőknek is látnunk kell?
A múltbeli Andy-korszakba helyezett, akciódús felütés után – meg kell menteni egy bajba került játékot, a szokásos ügymenet – a főcím egyetlen hosszúbeállításnak tűnő montázsban meséli el a trilógia legfontosabb történéseit, miközben szól Randy Newman dala, amellyel minden rész kezdődik. Ha láttuk és szerettük a korábbi Toy Story-filmeket – különben mit keresnénk a moziban? –, akkor ezen a ponton sírjuk el magunkat először. (Én nagy kedvvel sírok a filmeken, de az utóbbi időben egyre ritkábban sikerül, a Pixar-filmekkel viszont biztosra megyek. Nem is merem felidézni a Coco végét, el ne ázzon a billentyűzetem.)
A folytatásban a Toy Story 4 az első három epizód motívumait, történetváltozatait variálja, de lényeges pontokon képes hozzátenni az előzményekhez. Woodynak ismét egy új játékot kell integrálnia a közösségbe, mint annak idején Buzz Lightyeart, és ez a jövevény, Villi sem egyszerű eset: Bonnie szemétből tákolta össze, ezért nem érti a játéklét szabályait. Pont olyan, mint egy speciális nevelési igényű gyerek, ezzel a Pixar-filmek megint tanítják egy kicsit a gyerekeket, igazán nemes elvek szerint. Ráadásul Villi életre keltésével az átlelkesítés, vagyis maga az animáció válik a történet fontos mozzanatává, felerősítve a Toy Storyban mindig is ott rejlő formai öntudatosságot (az életre kelt gyerekjátékok koncepciója eleve az animációs film evolúciójára, a forma és a gyerekközönség viszonyára utalt).
Ám a folyton kalamajkába kerülő Villi pesztrálása mellett Woodynak azt is fel kell dolgoznia, hogy Bonnie gyerekszobájában egyáltalán nincs olyan kivételezett pozíciója, mint régen Andy életében. Amikor a kislány családjának lakókocsis túrája során újra találkozik Bóval, a pásztorlány-babával, új világ tárul fel előtte: Bo példáján látja, hogy gazda nélkül, önállóan is lehet élni játékként.
Amíg az első és a második részben egyértelmű volt, hogy a játékok kis csapatának Andy gyerekszobájában van a helye, addig a harmadikban már a játékoknak és Andynek kölcsönösen le kellett válniuk egymásról. A negyedik rész – amely tehát az előzetes félelmeimre rácáfolva egyáltalán nem fölösleges bőrlehúzás – logikusan gondolja tovább ezt az ívet, feltéve a kérdést, hogy minden körülmények között szüksége van-e gazdára a játékoknak.
Mindazonáltal a Toy Story 4 mégsem éri el a makulátlan trilógia színvonalát, de éppen csak egy kicsivel gyengébb az előzményeinél. A Villi megmentése köré szerveződő cselekményt más változatban nagyon sokszor láttuk már a korábbi részekben, és a most megismert játékok között sincsenek olyan erős karakterek, mint a Toy Story 2 westerntársasága vagy a harmadik rész eperillatú, de megfeketedett szívű plüssmedvéje. A főgonosz, Gabby ezúttal is egy gazdátlansága miatt frusztrált és önbizalomhiányos játék, de a medvével ellentétben számára talán még van visszaút a játéktársadalomba. Inasai, a néma és könyörtelen Bensonok ugyanakkor bábuhorrorba illő figurák, akik visszacsempészik a filmbe az 1995-ös első rész óta nem látott rémfilmes atmoszférát.
Apróságnak tűnhet, de ezúttal Buzznak sem jutott igazán komoly szerep a történetben, és az írók sajnos egy fokkal butábbra vették a figuráját, mint korábban – különösen éles a kontraszt a harmadik résszel, amelyben az űrhajós az óvodai nagy szökés agytrösztje volt. A Toy Story 4 elsősorban Woody története, másrészt pedig Bóé, akinek a karakterét az alkotók minden tekintetben összhangba hozták az aktuális feminista trendekkel.
A Toy Story 4 írói csapatában egyébként ott ült Andrew Stanton, a Pixar egyik veteránja (ő rendezte a Némó nyomábant és a Wall-E-t), míg a rendező, Josh Cooley korábban az Agymanókat írta. Az animációs stúdióra jellemző, nagyon magas színvonalú műhelymunka tehát ezúttal is látszik a kész filmen. A Toy Story 4 a szeretteinkről való leválásról, a függetlenség kivívásáról és elfogadásáról szól, és több szereplő sorsán keresztül, árnyaltan, és nem utolsó sorban igazán meghatóan járja körbe ezeket a témákat. Igaz, hogy a filmben nincs olyan elképesztő jelenet, mint a harmadik rész nagyszabású pokolvíziója a szemétégetőben, de így is a legjobb animációs film, amire mostanában be lehet ülni a moziba.
Toy Story 4, 2019, 100 perc, 8,5/10
