A nemzetközi sorozatdömpingből a lengyelek is egyre derekasabban kiveszik a részüket, sőt,a térségünkből is ott készül a legtöbb külföldön is értékelhető produkció: A falka és a Paktum című, igen jól sikerült sorozatok az HBO jóvoltából eljutottak hozzánk is, de ezeken kívül is készült pár egyéb. Most viszont a lengyelek szintet léptek, és elkészült nemcsak az ország, de az egész kelet-közép-európai régió első saját gyártású Netflix-sorozata, az 1983, melyben rendezőként két olyan név is részt vett, mint az Oscarra is jelölt Agnieszka Holland, illetve A csábítás című, emberevő sellőkről készült filmmel ismertté vált Agnieszka Smoczyńska. A nyolcrészes sorozat előzetese disztópikus hangulatot, alternatív valóságot ígért, és ebből sokan egyszerre asszociáltak az Ember a fellegvárbanra, illetve Orwell 1984-ére. És bár mindkettő eszünkbe juthat a lengyel sorozatról (az utóbbi már csak a cím miatt is, de konkrétan elő is kerül), a hasonlatok félrevezetők lehetnek.
Az 1983-ból rögtön teljesen hiányzik a sci-fi elem, és leginkább politikai thrillerként lehet jellemezni, csak ez egy fiktív világban játszódik, ahol egészen másképpen alakult a közelmúlt történelme. Eszerint ugyanis 1983-ban több lengyel nagyvárosban is bombamerényletet követtek el ismeretlen terroristák, melynek a következtében a gyengülni látszó pártállam újra megerősödött, és sikerült visszafordítania a rendszerváltásba torkolló enyhülés folyamatát. A sorozat húsz évvel később, 2003-ban játszódik, egy high-tech rendőrállammá vált Lengyelországban, amely még mindig a Varsói Szerződés tagja, szamizdatban terjed a Harry Potter, létezik a Szovjetunió, tart a hidegháború, miközben az USA elnöke valamiért Al Gore lett. Utóbbinak nagy jelentősége nincs, mert 2001. szeptember 11. és az iraki invázió ebben a világban is megtörtént.
Az egyik főszereplő, a joghallgató Kajetan Skowron (Maciej Musiał) is a terrortámadásban vesztette el a szüleit, de mivel ő lett az új rendszer díszárvája, és jegyben jár egy nagyhatalmú miniszter lányával, szép jövő előtt áll. Professzora azonban furcsa erkölcsi dilemmával szembesíti, és egy rejtélyes bűnügybe is beavatja, utána pedig gyilkosság áldozata lesz. Kajetan nyomozni kezd, és így kereszteződnek útjai Anatol Janów-val (Robert Więckiewicz), egy kiábrándult, lefokozott nyomozóval, aki szintén egy gyanús ügyet próbál felgöngyölíteni. Egyikük se sejti, hogy ezek az ügyek a vezetés legfelső szintjeihez vezetnek.
Ráadásul ez a Lengyelország hiába ígér biztonságot és prosperitás a lakóinak, és hiába van elzárva a külvilágtól, elég veszélyes hely: nemcsak, hogy felbukkan egy Könnyűlovasság nevű, földalatti terrorszervezet, de az állami erőszakszervezetek (hadsereg, rendőrség, titkosszolgálat) egymással is rivalizálnak, miközben az országban tevékenykedik a CIA, a KGB és a Moszad is. Sőt, létezik Varsóban egy szabályos vietnámi negyed is (Kis Saigon!), és az azt kézben tartó vietnámi maffia is fontos játékos a sztoriban. Ebből következően a cselekmény számos síkon zajlik, és menet közben becsatlakozik egy másik idősík is, mely 1982-83-ba viszi vissza a nézőt. És ez a szerteágazó cselekmény a sorozat egyik gyengéje is: egyszerűen képtelenség követni és számon tartani mindegyiket, pláne, hogy sokszor nincs is rendesen megmagyarázva, kit látunk éppen és mit, miért csinál. Különösen pedig az a bosszantó, hogy az utolsó rész után is maradnak kérdéseink, és akkor még visszafogott voltam. Nyilvánvalóan egy második évad feladata lesz majd, hogy ezeket megválaszolja, igaz, ezt még eddig nem jelentették be, de a befejezés alapján egyértelmű, hogy az alkotók erre játszanak.
Mivel a sorozat szereplőinek többsége sem igazán kidolgozott karakter, el kellett telnie két-három résznek, mire elkezdett érdekelni, hogy mi lesz velük, és hogy egyáltalán mi fog ebből a kuszaságból kisülni. Érdekes egyébként, hogy a lengyel kritikák leginkább a párbeszédek életszerűtlenségét kifogásolták, melyet leginkább annak tulajdonítottak, hogy a vezető író, Joshua Long angolul írta a forgatókönyvet, és a lengyelre fordításnál csúszhatott félre valami, viszont az angol feliratoknál ez a probléma nincs. Arra is panaszkodtak, hogy a sorozatban kevés a jellegzetesen lengyel elem, és túl nemzetközire sikeredett, de ez bennünket megint csak nem kell, hogy zavarjon. Főleg, hogy az 1983-ban vannak nagyon jól sikerült dolgok is.
Elég ötletesre sikeredett például a lengyel techno-diktatúra bemutatása (miközben vannak ellentmondások is a történelmi helyzetben): a jelenleg még csak Ujguriában tesztelt, kínai kísérleti modell köszönhet vissza a hatóságok számára minden fontos, személyes információt tartalmazó mágneskártyából, miközben az állam ráfeküdt a csúcstechnológiára, és kifejlesztett egy érintőképernyős, kommunikációra használt eszközt a fiataloknak (négy évvel az iPhone előtt), mely iránt az amerikaiak is érdeklődnek. De különösen a vizuális megjelenése nagyszerű: brutalista épületek, csupaüveg és minimalista berendezésű irodaházak, valamiféle 21. századi szocreál stílus jellemzi a sorozatot, miközben – különösen a Kis Saigonban játszódó jelenetekben – a Szárnyas fejvadász is az eszünkbe juthat (sőt, néha már az volt az érzésem, az egész vietnámi szál kifejezetten emiatt került a sorozatba). Mindehhez noir hangulatú, sötét és baljóslatú képek társulnak, és amikor nem este van véletlenül, akkor is komor és borongós minden. Ezzel szemben a nyolcvanas években játszódó jelenetek is érzékletesen adják vissza a lerobbant, szomorú, szürke Lengyelországot a szükségállapot éveiből.
Kicsit ilyen klisés film noir figura Janow is, a rezignált, magányos farkas, aki még az időközben felvázolt gyerekkori traumája ellenére sem túl összetett karakter, míg partnere, Skowron szerepe hálásabb. Az ugyancsak nem túl eredeti terroristavezér, Ofelia szerepében a már említett, A csábítás című filmben feltűnt Michalina Olszańska újra bizonyítja, hogy miért a legfelkapottabb, fiatal lengyel színésznő manapság, rajta kívül még a saját útját járó tábornokot játszó Mirosław Zbrojewicz, és a Kajetan édesanyját alakító Agnieszka Żulewska emelhető még ki. Sőt, az utóbbi tényleg szívszorító, személyes drámája néha még erősebbé is teszi a múltban játszódó jeleneteket, mint a 2003-as, disztópikus jelent.
Ami viszont ezeken túl is izgalmassá teszi a sorozatot, hogy olyan dilemmákat vet fel, amelyek nagyon is aktuálisak: számunkra (és nyilván a lengyel nézőknek is) különösen az a párbeszéd tűnhet kikacsintásnak, amikor a vietnámi maffiafőnök azt magyarázza Janównak, hogy millió magánbeszélgetést hallgattak le fiatalok között, és a párt által megteremtett jólét és biztonság illúziójának köszönhetően senki sem akarja megdönteni a diktatúrát, és senki sem sírt a szabadságért: „Az országotok elveszítette a lelkét” – vonja le a tanulságot.
Egy másik kérdést Agnieszka Holland vetett fel a Guardiannek adott interjújában: tényleg annyira fontos a szabadság, vagy már túllépett ezen a társadalom, amikor a modern élet egész másfajta fenyegetéseket vet fel? A sorozatban is az idealista lázadók feltett célja, hogy az Igazsággal szembesítsék a fiatalokat, de vajon tényleg érdekel az igazság bárkit is, kell-e bolygatni a múltat, amikor épp viszonylag rendben van az életünk? Ugyanakkor az egykori szükségállapot idejét felelevenítő epizódok pedig úgy is elég sokatmondók a rendszer természetéről, hogy valamiért a Szolidaritás vagy Lech Wałęsa neve el sem hangzik bennük.
A sorozat tehát nincs híján ambíciónak, sőt, túl sokat is vállal, de még ennek ellenére is simán élvezhető, ha az ember túl tudja tenni magát a történelmi-politikai háttér ellentmondásosságán, illetve azon, hogy rengeteg szereplőt és motivációt kell hirtelen megismernie és megjegyeznie. Az évad közepére ugyanis már kialakulnak a fő sztorivonalak, és akkorra már inkább magával is ragadja a nézőt. Az 1983 mindenképpen izgalmas próbálkozás, a hibái ellenére is érdemes követni, még ha nem szép dolog feláldozni a kérdések között vergődő nézőt a második évad oltárán.
1983, 2018, 8 rész, Netflix. 24.hu: 7/10
Borítófotó: Krysztof Wiktor/Netflix
