Kultúra filmkritika

Váratlan hasonlóságokat találtunk a köztévés híradók és az új Robin Hood között

Kránicz Bence
Kránicz Bence

újságíró. 2018. 12. 07. 18:09

Más érdekesség nem is nagyon van az új Robin Hood-filmadaptációban, amely az eddigi legszürkébb színészt indítja a folklórhős szerepében. Hiába záporoznak a nyílvesszők úgy, mint a puskagolyók, ebből a változatból legfeljebb a nottinghami seriff megélhetési migránsozására fogunk emlékezni.

Robin Hood a tömegkultúra legtöbbször filmre vitt hősei között van, az adaptációs versenyben sejthetően bronzérmet szorongatva a győztes Sherlock Holmes és a szorosan a detektív nyomában lihegő Drakula mögött. Avatott középkorászok és folklórkutatók sem tudják megmondani, mi igaz a történetből: volt egy Robin nevű nemes vagy közember, aki jól bánt a karddal vagy az íjjal, a sherwoodi erdőben tanyázott egyedül vagy többedmagával, keresztes lovag volt vagy egyszerű tolvaj, aki János király vagy a nottinghami városbíró csapatait fosztogatta. Megannyi eldöntendő kérdés, amelyek lehetőséget adnak rá – miként a hasonlóan kontúrtalan mitikus hősök történetei mindig –, hogy az utókor szerzői az aktuálisan őket foglalkoztató témákat nagyítsák fel az újramesélés során, vagy a saját korukról mondjanak el valamit.

A kétezertízes évek közönségének képzeletvilágában valószínűleg nem él elevenen sem Douglas Fairbanks, sem Errol Flynn klasszikus Robin Hoodja, mint ahogy az obligát Disney-rajzfilmváltozat emlékét is halványítják az utóbbi évek Pixar-animációi. Arra tippelek, ha a mai közönségnek egyetlen Robin Hood-filmet kellene megneveznie, a Kevin Costner főszereplésével készült A tolvajok fejedelmét mondaná, amely nemcsak az ugyancsak 1991-ben készült, a fiatal Uma Thurman bájait is bedobó Robin Hood-filmet száműzte a tévéképernyőkre, de Ridley Scott frissebb adaptációjánál is erősebb élmény maradt. Legalábbis erre utal az, hogy a legújabb változat sokkal inkább tekinthető a Costner-film remake-jének, mint autonóm Robin Hood-olvasatnak. Visszaköszön abból a filmből a fekete bőrű, vagyis mór bajtárs karaktere – akinek a hosszú és európaiak számára megjegyezhetetlen nevén ezúttal is megy az enyhén rasszista poénkodás –, valamint a főhős íjazó tudományának alapos bemutatása is.

Fotó: Appian Way/Safehouse Pictures/Summit Entertainment

Az új verzióban Robin of Loxley arra tér haza a keresztes háborúból, hogy a nottinghami seriff az egyház támogatásával sanyargatja a népet. Ráadásul egy eleve indokolatlannak tűnő és később is ügyetlenül megoldott szerelmi háromszögbe is belekerül, amikor megtudja, hogy Angliában hagyott szerelme, Marian immár a helyi köznemesség hangadója, Skarlát Will arájaként pátyolgatja a szegényeket. Noha nem magyarázzák el megnyugtatóan, hogy miért, de Robin egykori mór ellenfele (Jamie Foxx) is Nottinghamben tűnik fel, és tervet sző hősünkkel: amíg a felszínen Robin támogatni látszik a folyamatos sarcolásban utazó nottinghami bíró terveit, amelyekkel végül a királyt is megbuktatná (hogy ebben a történetben ki Anglia királya, azt nem tudjuk meg), addig az éj leple alatt Csuklyás Robinként ellopja a serifftől és visszaosztja a földművesektől elvett pénzt.

A történetbe sehogyan sem szervesülő szerelmi háromszögtől eltekintve ezzel a sztoriváltozattal nem is lenne semmi gond, a seriff kegyeibe férkőző Robin ötlete még új motívummal is gazdagítja a jól ismert konfliktusokat. A gond inkább az, hogy a tapasztalt tévésorozat-rendezőnek számító, nagyjátékfilmmel most debütáló Otto Bathurstnek (Peaky Blinders, Black Mirror) és kezdő forgatókönyvíróinak semmilyen elképzelésük nem volt arról, hogyan töltsék meg élettel a Robin Hood-sémákat. Nottinghamjük steril és bántóan díszletszerű, amelyet nem népesítenek be eleven és jól eltalált mellékalakok, olyanok, akiknek csak egy-két jelenetük van, azokban viszont érzékeltetni tudnák saját társadalmi helyzetüket vagy személyes gyötrelmeiket.

Fotó: Appian Way/Safehouse Pictures/Summit Entertainment

Még nagyobb gond, hogy maga Robin Hood is nélkülöz mindenféle karizmát.

A fősodorbeli hollywoodi adaptációk színészei közül messze Taron Egerton a legjellegtelenebb és legszürkébb Robin.

Eleve fiatalnak is tűnik a szerepre, és bár ugyanúgy 29 éves, mint Errol Flynn a maga Robin Hood-filmjének évében, hiányzik belőle Flynn férfiassága. Különösen zavaró ez amiatt, mert az új Robin Hood történetében nagy szerepet kapnak háborús traumái, ezzel pedig a film újabb problematikus vonásához jutottunk.

A keresztes háború csatáit és a cselekmény későbbi akciójeleneteit tudatos döntéssel a modern háborús filmek filmes paneljeivel építették fel: a nyílvesszők úgy záporoznak, mint a géppuskagolyók, és meghökkentő módon a hangjuk is majdnem ugyanolyan. A sivatagi jelenetek szűrőhasználata és a katonák páncélzata egyaránt azt a hatást kelti, hogy egy öböl-háborús filmbe érkeztünk. Természetesen semmi értelme történelmi hitelességet számon kérni egy hollywoodi kosztümös akciófilmen, de a történelmietlenségnek is van az a szintje, amely már a laikus néző számára is nevetségessé teszi a látottakat.

Fotó: Appian Way/Safehouse Pictures/Summit Entertainment

Az alkotók azonban éppen a bizarrul modenrizált akciójelenetekbe tették bele kreatív energiáikat. A cselekménybonyolítás hagyományosan elvárható fogásaival kevésbé törődtek, például azzal, hogy a játékidő második felére is jusson valamiféle fordulat. Primitíven, finomságok nélkül tör végkifejlete felé a történet, ám az alkotók – bár ne tették volna! – a minden tekintetben sablonszerű finálé után is tartogatnak egy pluszjelenetet, ami nyíltan és bután ágyaz meg a remélhetőleg soha el nem készülő folytatásnak.

A film tehát rossz, mégsem érdektelen. Robin Hood rajongóinak például már csak a teljesség igénye miatt is ajánlott – ők remélhetőleg a két éve készült, fülöp-szigeteki sorozatváltozatot is levadásszák az internetről. A szuperhősfilmekhez hozzászokott nézőként pedig feltűnő, hogy a fontos maszkmotívummal és a kettős élet konfliktusaival az új film is kapcsolódni kíván ehhez a jól jövedelmező műfaji trendhez.

De tanulságos lehet a film azoknak is, akik a klasszikus folklórmesékbe kódolt aktuális társadalmi jelentésre kíváncsiak. A nottinghami seriff az új változatban megélhetési gyűlöletpolitikát folytat, a mór bevándorlókkal szembeni félelemkeltésre alapozza saját túlhatalmát. Mindez nyilvánvalóan Donald Trump menekültpolitikájára utal, de magyar nézőként ugyanolyan ismerősek lesznek a szónoklatai:

a Ben Mendelsohn által rutinból, de legalább szórakoztatóan eljátszott figura szinte szó szerint ugyanazt mondja, mint a köztévés híradók megszólalói.

Robin Hood (2018), 116 perc, 4/10

Borítófotó: Appian Way/Safehouse Pictures/Summit Entertainment

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Megint lezárták a körutat

A Margit híd felé mennek a tüntetők.

Élő videó: Megint lezárták a körutat