Kultúra

A 10 legmenőbb női akcióhős, akik jobbak, mint az elbénázott új tetovált lány

Szegény Lisbeth Salander, a vagány, kemény és mindenkinél dörzsöltebb hackerlány a legkirályabb női akcióhősök egyike volt, akinek képességei mellett emberi mélysége, sérülései és gyengeségei is voltak, ez tette épp igazán szerethetővé – amíg meg nem csinálták az Ami nem öl meg című új Tetovált lány-filmet. A forgatókönyv és a rendezés ugyanis úgy kilúgozta ezt a figurát, hogy már semmi érdekesség nem maradt benne, pedig Claire Foy igazán próbálkozik a szerepben. Ha viszont így alakult, akkor összeszedtünk helyette tíz olyan akcióhősnőt, akik leiskoláztak mindenkit.

Natasha „Fekete Özvegy” Romanoff

Romanoff kisasszonyt eleve kiemeli a tömegből a tény, hogy titkosügynök volt, hiszen – ha eltekintünk a magyar pártállami időktől – ilyen szerepre a legjobbakat szokás kiszemelni. A Fekete Özvegy tehát már azelőtt is betonkemény volt, hogy Bosszúállónak állt volna, a csapathoz csatlakozva pedig több mint derekasan helytáll ebben a tesztoszterontól párálló fiúklubban. Mindezt úgy, hogy nincsen túl sem testi erejét megsokszorozó genetikai vagy egyéb módosításokon, nincsenek isteni gyökerei, sem dollárcsilliókba kerülő teljes testes kütyüjei. Van viszont ügyessége, ereje, fifikája, amivel hatékonyan harcol fura földönkívüli hatalmak és megarobotok ellen, női minőségei, amivel rendre helyreteszi a Hulk őrjöngését, és van neki szövevényes, izgalmas múltja, amiről nagyon várjuk már, hogy végre önálló filmben is megismerhessük.

Fotó: Marvel Studios

Trinity

A Mátrix hősnője is a lágy, gyengéd nőisesség és a kőkemény akcióhősi minőségek csodás elegye, ráadásul programozóként szellemi képességei is ragyogóak. Ha arról van szó, érzékeny és szeretetteljes, ha viszont közelharcról van szó, nincs még egy olyan nő, aki ilyen fergetegesen szórná a gépfegyverlövedéket, az ütéseket és a rúgásokat, miközben még szexi is marad. És finoman szólva is hatalmas a szerepe abban, hogy Neo megtalálta útját a Mátrixban szó szerint és átvitt értelemben is.

Fotó: Warner

Sarah Connor

A Terminator női főszereplője azért olyan csodálatos, mert személyében a nők végre nem csak biodíszletként jelennek meg az akciófilmek kőkemény macsói mellett, de nem ám. Connor igenis felveszi a kesztyűt kétes szándékú robotokkal szemben ugyanúgy, mint a gyereknevelés rögös útjain. A ’90-es évek egyik legizgalmasabb női idolja – főként a Linda Hamilton által megformált „eredeti” Sarah Connorként –, aki ráadásul nem úgy áll helyt a férfiak harcaiban, hogy maga is elférfiasodik.

Fotó: Columbia Tristar Entrtainment

Katniss Everdeen

Bár a listán szereplő többi figurához képest talán kevésbé számít elit figurának, mégis, Az éhezők viadala-filmek Fecsegőposzátája megérdemli helyét a legnagyobbak között, hiszen ő tiniként keveredett bele a diktatúra mocskos játszmáinak sűrűjébe, és került ki onnan győzedelmesen – még ha nem is veszteségek nélkül. Katniss eleinte csak szerettei életét akarta óvni, ám később belesodródott az ellenállásba, és bátran bele is állt mindenbe, ami ahhoz kellett, hogy a rendszer megdőljön. Sajnos közben kamaszkora érzelmi káoszával is szembe találta magát, ami kevésbé volt izgalmas vagy dicsőséges, de ezt igazán meg lehet neki bocsátani.

Fotó: Lionsgate

Wonder Woman

Diana, Themyscira amazonhercegnője kicsi kora óta igazi elit kiképzést kapott, így nem csoda, hogy Csodanő lett. Ugyanakkor az a csodálatos naivitás, amivel elzárt közegéből a modern Európába, annak ráadásul legerőszakosabb időszakában keresi, és végül meg is találja képességeihez méltó helyét, egészen imádni való. Ráadásul nem csupán a civilizált Európát, de Batmant és Supermant is megmentette már, miközben még a haja sem zilálódott szét.

Fotó: Warner

Leeloo

Na jó, igazából inkább fogalmazzunk úgy, hogy Milla Jovovich összes akciószerepe, vagy legalább a legfontosabbak. Lehetetlen ugyanis eldönteni, hogy ki a menőbb: Leloo Az ötödik elemből, aki a filmtörténet legkedvesebb, legszexisebb földönkívülijeként, nem sokkal azután, hogy először rácsodálkozott a csirke ízére, félkézzel megmenti a Földet a pusztulástól, vagy Alive, aki a Kaptár-filmekben úgy henteli a zombikat, mintha nem lenne holnap.

Fotó: Sony Pictures

Ellen Ripley

Gyakorlatilag Sarah Connor pepitában, ugyanaz a nagy formátumú karakter, ugyanaz a korszak, még a karakter is erősen hasonlít Sigourney Weaver ugyanazt a testileg és érzelmileg is bivalyerős, meg nem alkuvó nőt hozza az Alienben, mint Linda Hamilton a Terminatorban. Ripley nem halandó belemenni az áldozatszerepbe még akkor sem, amikor minden, de minden veszni látszik, és csakazértis harcol a végsőkig. Igazi badass.

Fotó: 20th Century Fox

Leia hercegnő

Ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy a Star Wars világának erős, vagány nőalakjai közül Leia, Amidala, Rey, és Jyn Erso közül kinek van több helye egy efféle listán. Na, jó, valószínűleg Leia nyerne, de igazán csak egy hajszállal. Ő ugyanis messze több, mint holmi nyafka arisztokrata, épp olyan könnyedén bánik a fegyverekkel, ha arra van szükség, mint csillogtatja meg diplomáciai érzékét. Nem beszélve arról, hogy még Jabba rabszolgájaként is talál kiutat szorult helyzetéből – ráadásul majdnem meztelenül. Ráadásul a történet előrehaladtával, megöregedve sem tölti békés bridzsezgetéssel nyugdíjas éveit, inkább ez Ellenállás élére állva küzd azért, amiben hisz.

Fotó: Lucasfilm

Imperator Furiosa

Ugyan a film címe ezt nem tükrözi, de valójában a Mad Max valódi főhőse Furiosa. Ő az, aki átszáguld a sivatagon, hogy megtalálja rabszolgaként tartott nőtársai régi-új lakhelyét, csak hogy azután visszaszáguldjon ugyanitt, mert a dolgok nem úgy sültek el, ahogy akarta, s végül mégis teljesítve küldetését. Ja, és közben persze segít néhány elkódorgott férfiléleknek is, hogy újra visszataláljanak a helyes útra. Mindezt fél karral, és azzal a nem elhanyagolható teljesítménnyel, hogy kopaszon is ő a legjobb nő sivatagszerte.

Fotó: Warner

A Menyasszony

Quentin Tarantino általában is kimagaslóan izgalmas női figurákat ír, az meg nála, ugye, csak mellékhatás, hogy ezek a nők az erőszaktól sem visszariadó, kemény teremtések, akik nem egyszer véres összecsapásokban méretnek meg. Ebben talán a Kill Bill a csúcstartó, és e listára a filmnek igazából több karaktere is felférne – a Lucy Liu-féle O-ren Ishivel az élen –, de azért mégis Uma Thurman Menyasszonya áll az élen, úgy vagányságban, mint érdekességben. A két karakter végső csörtéje a filmtörténet egyik legmenőbb jelenete, és ekkor még, ugye, messze volt a film vége. A Menyasszony azonban nem csak hihetetlen kardforgatói képességei miatt van ezen a listán, hanem érzékenysége, eltökéltsége és akaratereje miatt is. „Mozdulj meg, nagylábujj!”

Fotó: Miramax

Kiemelt kép: Miramax

Ajánlott videó

Olvasói sztorik