A moszkvai igát 1948-ban lerázó, Jugoszláviát a szocialista Svájccá tevő, az 1956-os magyar forradalmat is támogató diktátor egyáltalán nem ódzkodott a méregdrága holmiktól és a határtalan luxustól: tökéletesen bizonyítja ezt az elképesztő méretű, drága öltönyökkel teli ruhatára és ékszergyűjteménye, melyeket nem ritkán néhány óránként váltogatott.
Hasonló viszonyt ápolt a közlekedéssel is: luxusautókból harmincöt éves elnöksége alatt 234 darabot használt, ezek harmada pedig saját személyes gyűjteményét képezte. A főként ajándékba kapott darabok sorsa ma is rendezetlen, egy részüket hadsereg gárdája tartja karban, mások pedig múzeumok féltett kincsei.
Nem a luxusautók voltak azonban Tito elsőszámú kedvencei, hiszen a néhány kilométeresnél hosszabb utakon inkább a vasutat részesítette előnyben.
Nem meglepő tehát, hogy ezen a téren is határtalan luxusra vágyott – persze a maga módján. Így született meg 1959-re a Kék vonat, melyet Tito egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig használt, kocsijaiban pedig II. Erzsébet angol királynő, Hailé Szelasszié etióp császár, a független India első miniszterelnöke, Dzsaváharlál Nehru, François Mitterrand és Charles de Gaulle francia elnökök, illetve Jasszer Arafat is megfordult.
Fotó: Orjen
A szocialista realizmus századfordulós eleganciával való találkozásából született kocsikban nem csak Tito saját irodája, hálószobája, fürdője, privát nappalija, több jókora tanács- és koferenciaterem, és felesége, Jovanka szobája kapott helyet, de természetesen büfékocsinak, bárnak és egy dohányzónak is jutott hely, a tereket pedig gyakran szakítják meg a korszak tökéletes lenyomatát őrző faintarziák és bársonnyal vagy selyemmel borított bútordarabok.
Fotók: Atlas Obscura
A vonat nem csak Tito kényelmét szolgálta, de diplomáciai célokat is ellátott, hiszen a Szovjetunió és az Amerika vezette nyugati világ közt ingázó vezető életének jókora részét emésztette fel a két nagyhatalom közti egyensúlyozás, melynek eszköze volt a világok legmeghatározóbb szereplőivel való találkozás.
Az előbb a MÁV 424-es gőzmozdonyának jugoszláv változataival, majd a nyugatnémet Krauss-Maffei ML 2200 C’C-jeivel húzott kocsik elé 1978-ban kerültek a ma is használt amerikai dízelmozdonyok , melyek a szerb főváros, Belgrád és az Adriai-tenger partján fekvő montenegrói Bar közti közel ötszáz kilométeres vonalon húzzák a turistamágnesként működő szerelvényt.
A négy nyugatnémet Krauss-Maffei egyike Belgrád közelében / fotó: Trains Today
A tizenkét órás, a szerb síkságokon és a montenegrói hegyeken átvezető, négyszázharmincöt hidat és ötvennégy alagutat magában foglaló út során maximum száztíz ember élvezheti az egykor csak Jugoszlávia vezetőjének, feleségének és vendégeinek kijáró luxust, amiről ma, hatvan évvel később sokkal előbb jut eszünkbe egy B-kategóriás kémfilm, mint egy ötcsillagos hotel.
A teljes vonat ezen a tízperces videón járható be:
