Kultúra

TGM: Nagy Imre egyszerre volt bűnös, hős, áldozat

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 07. 13. 11:17

„Moszkovita gazember” című publicisztikájában a Nagy Imre-szobor körüli vitáról ír.

Az Élet és Irodalomban Tamás Gáspár Miklós felütésként azzal kezdi, hogy Nagy Imrét bizony a Kádár-rezsim és Moszkva nevezte  ellenforradalmárnak, a nemzetközi munkásmozgalom árulójának. Szerinte a Jobbiknak és a Nagy Imre-szobrot eltüntetni óhajtó fideszes köröknek van igazuk abban, hogy

Nagy Imre nem volt ellenforradalmár és nem volt áruló.

Ez kínos lehet Orbán Viktornak, hiszen mítosza éppen a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével kezdődött.

Orbán hazaküldte az oroszokat, szabad választásokat követelt
Nagy Imrére és mártírtársaira, az '56-os forradalmat követő megtorlás áldozataira emlékezik az ország.

TGM szerint az utólag történelmivé fölfújt beszéd valódi története hosszú és kellemetlen. Hogy miért, nem árulja el, mert írása célja, nem Orbán lejáratása.

Most csak arra tér ki, miért jöhetett zavarba a minap az egyébként magabiztos kormányfő, amikor a Jobbik képviselőjének olyasmit válaszolt az országgyűlésben, hogy Nagy Imrének a haza és a halál között kellett választania.

TGM szerint az a magyarázat, hogy Orbán Viktor

nem engedheti, hogy bárki inkább antikommunistának tessék, mint ő, másrészt nem mondhat ellent a saját hivatalos mítoszának.

Ez azonban nem lehetséges, mert Nagy Imre csakugyan kommunista volt.

Voltak kommunisták, akik idejében elfordultak, mint József Attila, mások, hosszú és bonyolult folyamat végén jutottak el addig – TGM alapos történelmi kitekintést ad, hol, mikor –, hogy élesen bírálják a sztálini rendszer dermesztő bűneit.

Mint írja, az ’56-os forradalom előkészítésében, vezetésében – de nem a kirobbantásában – vezető szerepet játszottak a sztálinista fanatizmustól bűnbánóan megszabadult kommunisták, és TGM szerint a forradalom szocialista jellege sem vitás.

Nagy Imre újjászületett 1956-ban

A filozófus alaposan elemzi 1956 különféle értelmezéstörténeteit, majd arra jut, hogy senki nem tagadja, hogy

Nagy Imre – akár Révai József vagy Rajk László és Kádár János – sztálinista, bolsevik militáns, aktivista és funkcionárius volt, aki a kommunisták egy részével együtt (és egy másik részével ellentétben) újjászületett 1956-ban, és visszatalált az akkor már rég zsákutcába jutott szocialista forradalom eredeti értelméhez.

Történelmi és nemzetközi kitekintést adva a legérdekesebbnek TGM azt tarja, hogy a bolsevik zsarnokság elleni harc fontos alakja lett számos kommunista, akiket a sztálini rezsimek eretnekeknek tekintettek.

A magyaroknak nem Nagy Imre és 1956, hanem a Kádár-rendszer jelenti „a szocializmust”.

Kádár sikeres volt, Nagy Imrét meg fölakasztották – s az emberek hajlamosak azt képzelni, hogy a bűn és a büntetés bensőleg összefügg, s a büntetés még az ártatlanokon is bélyeg.

Tamás Gáspár Miklós úgy látja, Kádárt – mint a sikert általában – a jobboldal is tiszteli.

Szerinte a Kádár-rendszer számos tekintetben konzervatív volt, például épp úgy, és nagyjából ugyanazért utálta ’68-at, mint most a Magyar Idők.

Ha már ellenforradalom

Ellenforradalmárok azért megértik egymást olyan apróságok ügyében, mint a szabadság.

TGM szerint van tehát abban logika, hogy a Nagy Imre-szobrot a Kossuth téren valami régi ellenforradalmi, kommunistaellenes emlékművel helyettesítsék, hiszen rendszerét maga Horthy nevezte „ellenforradalmi”-nak.

Ez így adekvát. Ha a Károlyi-szobor se állhat a másik sarkon, ha Ságvári terrorista, ha a Lukács Archívumot fölszámolta a szellemi szabadságért hősiesen küzdő Magyar Tudományos Akadémia, akkor Nagy Imrének is mennie kell, ahogyan forradalmi kormányának minisztere, Lukács György is közellenség. Csak egy kérésünk van: vigyék már el a rakpartról József Attila szobrát is, még mindig túl közel van az Országházhoz, és ő jobb kommunista volt és jobb marxista, mint Nagy Imre. Törjék már össze az összes forradalmár szobrát. Hadd legyen minden világos. Ne legyen itt holmi „pluralista” látszat, legyen a konzervatív krumplileves: krumplileves. Voltaképpen nagyon örvendetes, hogy Nagy Imrét és az egész ’56-ot nem akarják, mert nem tudják kisajátítani. Jobb ez így.

A filozófus emlékeztet rá, Nagy Imre ártatlan volt abban, amivel pörében megvádolták, hiszen avval vádolták, hogy nem volt kommunista, márpedih helyesen hangoztatja a Jobbik és a Fidesz, ez nem volt igaz.

Bűnös volt, hős volt, áldozat volt egyszerre: ennek a megértése, a munkásmozgalom és a magyar nép tragédiájának megértése, a hamis konszolidáció megértése, az ellenállás etikájának a megértése mindenki ügye lenne, mégse tartozik, úgy látszik, mindenkire.

TGM hosszan elemzi a keresztyénség és a szociáldemokrata-kommunista világmozgalom hasonlóságait (Sztálin pártelmélete például Pál apostol leveleinek egyházelméletére megy vissza), történelmi szerepét, majd a magyar történelem sajátosságának nevezi az ’56  körüli mostani bohókás békaegérharcot.

Az utólagos antikommunizmus daliás leventéi szokás szerint nem igazán fogják föl, miről beszélnek.

Ha valóban megtörténik a Nagy Imre-szobor „áthelyezése”, nyilván lesz fölháborodás, tüntetés, ami szerinte helyes és indokolt, de a  dolog azért pokolian nevetséges.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.