Kultúra

Ha a nézők szeretnek valamit, nem azt jelenti, hogy értéktelen

L. Horváth Katalin
L. Horváth Katalin

2018. 04. 04. 09:57

Februárban új főigazgatót és művészeti vezetőt választottak a Szegedi Nemzeti Színház élére. A színházi közösség és a város közgyűlése is a presztízsét vesztett teátrum megújítására szavazott, így a tisztségeket július 1-jétől Barnák László, a társulat színész-rendezője, illetve Horgas Ádám – eddig szabadúszóként dolgozó – rendező, koreográfus, látványtervező tölti be. A volt főigazgató, Gyüdi Sándor továbbra is az intézményben marad, Spiró György, a korábbi művészeti főtanácsadó azonban távozott. Ahogy ez mifelénk szokás, a stafétaváltás felszínre hozta az indulatokat. Olasz Renátó színész a ,,Technikai okok” és lábszag – Az elmúlt egy hónapom Szegeden című írásában közzétette a sérelmeit, a Barnák–Horgas páros pedig nyilvános Facebook-bejegyzésben válaszolt neki. Az új vezetőkkel beszélgettünk.

Hogyan találtak egymásra?

Barnák László: Régi ismeretség a miénk. Kamaszkorom óta követtem Ádám munkáját az Atlantis társulatában. Később együtt dolgoztunk a Rudolf Péter rendezte Mizantrópban, ő koreográfusként, én rendezőasszisztensként. A Színművészetin besegítettem Méhes László zenésmesterség-tanáromnak, aki szintén együtt dolgozott Ádámmal. Az utóbbi időben felfigyeltem arra, hogy micsoda sikereket ért el Budapesten és vidéken is, megkerestem, és leültünk beszélgetni. Hamar kiderült, hogy ugyanúgy társulatban gondolkodik, mint az Atlantis idején, és szakmailag is, emberileg is nagyon megértjük egymást.

Horgas Ádám: Az Atlantis Színház meghatározó, tizenöt éves aranykor volt a szakmai életemben. Miután megszűnt, szabadúszó rendező lettem, de a társulati élményt olyannyira nem tettem le, hogy bárhol dolgoztam, mindig bennem volt a mikrotársulat-teremtő szándék. Azt gondolom, sokszor azért sikerültek jól a munkák, mert az adott produkciók résztvevői összeforrottak egy kis társulattá. Többször is hívtak igazgatói pályázatra, mindig nemet mondtam, de ez a lehetőség felkeltette a kíváncsiságomat. Izgat az összművészetiség, aminek Szeged – a drámai, az opera és a tánc tagozatával – valóságos kincsesbányája. Amikor az Atlantist csináltuk, nagyon szegényes alternatív színházi körülmények között, otthonról bevitt díszletekkel, kellékekkel, rengeteg ötlet odaveszett, mert nem tudtuk megteremteni az egzisztenciális feltételeket. Vonzott, hogy most olyan helyen dolgozhatunk, ahol megvalósíthatjuk az elgondolásainkat.

Hogyan zajlott a pályázati meghallgatásuk?

H.Á.: Egy társulat előtti meghallgatással kezdődött, ahol a másik pályázó,  Gyüdi Sándor is előadta az elképzeléseit. A társulati tagok bármit kérdezhettek, majd titkos szavazással döntöttek. Mindkét jelöltre szavazhattak igennel is, nemmel is, a szabály szerint 50 százalék fölött támogatottnak minősül a pályázó. Mi 61 százalékot kaptunk, Gyüdi Sándor 41,4-et, a szakszervezet pedig 80–20 arányban döntött a javunkra. Miután a társulat nem támogatta Gyüdit, visszalépett. Utána a szakmai bizottsági maghallgatás következett. Pataki András, a soproni színház igazgatója, Sipos Imre színész-rendező, Pónus Katalin, a miskolci színház gazdasági vezetője vett részt az elbírálási folyamatban, Gulyás Dénes, a pécsi színház zeneigazgatója is hivatalos volt, de végül nem tudott eljönni. A szegedi társulatot Stefanik Sándor ügyelő és Pálhegyi Péter Sándorné pénzügyi szakember, az EMMI-t Laklóth Aladár, a munkáltatót pedig Dr. Solymos László alpolgármester és Dr. Kozma József képviselte. Laci tíz percet beszélhetett, majd a bizottság tagjai kérdéseket tettek fel, hogy megtudják, jó kezekben lenne-e a színház. Hat igen és két tartózkodás mellett támogatták a pályázatunkat. Ezután a városi kulturális bizottság hallgatott meg minket, ott már csak öt percet beszélhetett Laci, válaszolt a kérdéseikre, és végül száz százalékos igennel bizalmat szavaztak nekünk.

Köszönöm a támogatást, a bizalmat!

Közzétette: Barnák László – 2018. február 16.

Melyek a pályázatuk legfontosabb pontjai?

B.L.: A legfontosabb a nézők bizalmának újbóli elnyerése, az elpártolt nézők visszacsábítása, a színház presztízsének növelése. Ez csak megújult műsorpolitikával és marketingkommunikációval lehetséges, aminek szerves része a színház-pedagógiai program. Beavató, közösségfejlesztő programok, kritikusórák szervezésével szeretnénk nyitni az ifjúság felé éppúgy, mint a felnőtt közönség felé. Tudatosítani akarjuk a szegediekben, hogy színházi élményért nem kell más városba utazniuk. Ebben a színházban olyan alkotók és háttérszereplők dolgoznak, akik szegediek vagy a barátaik, ismerőseik révén kötődnek a városhoz. Szeretnénk, ha a jövőben olyan művészeti intézményként gondolnának a Szegedi Nemzeti Színházra, amelyet nem csak ,,papíron” éreznek a magukénak, hanem ahol kedvenc színészeik, programjaik vannak.

Miért pártoltak el a nézők a színháztól?

B.L.: Az elmúlt évadokban olyan előadások fémjelezték a műsort, amelyek kevéssé ismerősek a nézők számára, illetve nem nézőbarát módon állították színpadra a darabokat. Az alkotói szabadság természetesen nagyon fontos, de a régió elsőszámú kulturális intézményeként egyfajta népszínházi vonulatot kell követni. Igenis be kell emelni olyan ,,sikerszagú” műfajokat, olyan stílusú előadásokat, amelyekre beáramlanak a nézők. Ha azt tapasztalják, hogy a színház csak önmagának fogalmaz, az alkotók nem foglalkoznak azzal, hogy kiknek készítik az előadásokat, elfordulnak a színháztól. Különösen akkor, ha máshol találnak számukra vonzó produkciókat. Talán ez lehet az egyik ok. A másik az, hogy ha voltak is szerethető előadások, azokat marketingszempontból nem hangsúlyozták eléggé, ezért nem is tudtak nagy nézőszámokat elérni.

Nem művészi megalkuvás a népszínházi igények kielégítése?

H.Á.: Szerintem nem. A művészi szándék és a közönség érdeklődése egybe is eshet. Olyan előadásokat szeretek összehozni, amikben egyenrangú szerepe van a szövegnek, a zenének, a képzőművészetnek, a táncnak. Ezek a színházi formák egyáltalán nem zárják ki a mély elemzést, az igényes szakmai munkát, sőt. Rendkívül hosszadalmasan elemzem a darabokat, nagyon sok időt szánok arra, hogy egy-egy történetet több szempontból felfessünk, feltárjuk az egyes szerepek lelki motivációit. Erre abszolút vevő a közönség. Az, hogy a nézők szeretnek valamit, nem azt jelenti, hogy szakmailag értéktelen.

A közönség egyfelől mindenhol egyforma, másfelől mindenütt saját lelke van. Ehhez nem szegediként hogyan tud idomulni?

H.Á.: Nagy gyakorlatom van abban, hogyan kezdjek ,,idegen” helyeken dolgozni. Harmincévnyi tapasztalattal a hátam mögött tudom, mivel lehet megfogni az embereket. Magam is voltam színész, utcaszínházat is csináltam, ami az egyik legnehezebb műfaj; tudom, hogyan kell megállítani és nézőként ott tartani egy járókelőt, miközben menne a dolgára. A színház nem kizárólag szubjektív elemekből áll, amelyek kinek ilyenek, kinek olyanok, hanem van egy nagyon is megfogható szakmai része, ami helytől függetlenül mindenhol hat.

Budapest, 2011. március 28.
Horgas Ádám, a MAB címû, a világhálóra készült elsõ magyar thriller websorozat rendezõje, amelyet már több mint háromszázezren töltötték le. A sorozat utolsó epizódja a napokban került fel a YouTube közösségi videomegosztó portálra. A felvétel a forgatás helyszínén, 2011. március 27-én, egy belvárosi bérházban készült.
MTI Fotó: Kallos Bea
Horgas Ádám
Fotó: Kallos Bea / MTI

Azt szokták mondani: minél nagyobb a társadalmi feszültség, annál többet járnak az emberek színházba. A darabválasztásaiknál szempont lesz-e, hogy elősegítsék az önmagunkba nézést és az egymás iránti nyitottságot?

B.L.: Igen, a szerzők és a darabok kiválasztásánál fontos szempont a témák és gondolatok aktualitása, mélysége. A színpad nagyítóként, tükörként, a társadalom művészileg megformált lenyomataként is felfogható, amire a gyerekek legalább annyira fogékonyak, mint a kamaszok és a felnőttek. Éppen ezért felelősséggel kell kiválasztani és színpadra állítani a műveket. Hiszek abban, hogy a színház képes pozitívan hatni a társadalomra, előmozdítja a fejlődését.

Mi volt az első dolguk, miután öt évre megszavazták önöknek a bizalmat?

B.L.: A színház vezetése március 1-jei határidővel tájékoztatni szokta a közalkalmazotti státusú dolgozókat és az évadra szerződött művészeket, hogy meghosszabbítja-e a szerződésüket. Mi ezt megelőzve szerettünk volna lehetőséget biztosítani a drámai tagozatosoknak, hogy elmondhassák a gondolataikat, ezért egyenként mindenkivel leültünk beszélgetni.

H.Á.: Egy igazgatóváltás mindig feszültséggel jár. Sokan kötődnek a régi vezetéshez, félnek az újtól. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy külön-külön mindenkivel beszéljünk a kialakult helyzetről. Ezek a színház legbelső ügyeit érintő, nagyon személyes beszélgetések voltak.

Frissíteni akarják a társulatot?

H.Á.: Hat-nyolc fős változás minden vezetőváltásnál természetes.

B.L.: Nálunk ez nem lesz drasztikus. Változás inkább abban lesz, hogy sok fiatalnak szeretnénk lehetőséget biztosítani a debütálásra.

Hálátlan feladat lehet közölni valakivel, hogy nem tartanak igényt a munkájára.

B.L.: Színészként rólam is döntöttek már így. Nehéz helyzet, nem árt, ha megelőzi egy lelki vizsgálat. Ilyenkor az erősíti meg a vezetőt, hogy tudja: a következő évad műsorának, a társulat erősítésének érdekében lép. A színház érdekeit kell képviselnünk.

Szeged, 2018. február 13.
Barnák László színész, rendező a Szegedi Nemzeti Színház épületében 2018. február 13-án.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Fotó: Rosta Tibor / MTI

Amióta kiderült, hogy nyert a pályázatuk, sok az önként jelentkező?

B.L.: Nagyon sok új ismerősöm lett a Facebookon, de jönnek régi kollégák is. Fantáziát látnak a pályázatunkban, és szívesen csatlakoznának. Most végzett fiatalok is jelentkeznek, akik még keresik a helyüket.

H.Á.: Szomorú dolog ez. Magam is voltam már olyan helyzetben, hogy sorra kellett hívogatnom embereket, mert nem volt munkám. Szörnyen megalázó volt felhívni valakit, és bizonygatni, hogy alkalmas vagyok. A színházi szakmában irgalmatlanul sokan vannak munka nélkül. A színészek szorongatóan kiszolgáltatottak, és fájdalmasan érint, hogy most sokan megkeresnek. Ezt a kegyetlen helyzetet feltétlenül nagy együttérzéssel kell kezelni.

Spiró György volt a színház művészeti főtanácsadója, Gyüdi a pályázatában a jövőre vonatkozóan is őt nevezte meg, jóllehet a december végén lejárt szerződést nem hosszabbították meg a felek. Betölti helyette valaki ezt a státust?

H.Á.: Nem lesz ilyen státus, de a korábbiakhoz képest lesz egy új pozíció: az intézménynek szüksége van produkciós igazgatóra, aki lebonyolítja a munka praktikus részét. Még nem tudjuk pontosan, mettől meddig terjed a hatáskörünk, egyeztetnünk kell az önkormányzattal, mindenesetre a művészeti vezetést egy kézben szeretnénk tartani.

Valamilyen formában alternatív csapatokat is bevonnak majd a színház munkájába?

H.Á.: Abszolút! A Kaposvári Egyetem egykori hallgatóiból alakult k2 Színháztól, Benkó Bencétől  és Fábián Pétertől  kaptunk szándéknyilatkozatot, örömmel rendeznének nálunk előadást, Hegymegi Máté (ő rendezte például a Bádogdobot a budapesti Katona József Színházban) szintén szívesen dolgozna velünk. Balog József, az alternatívokat támogató szegedi MASZK Egyesület elnöke, a THEALTER Fesztivál művészeti vezetője ugyancsak bekapcsolódna a munkába. A Szabadtéri Játékokkal is szeretnénk szorosan együttműködni.

Apropó Kaposvár, a szegedi színház válhat olyan országos jelentőségű színházi és közéleti műhellyé, mint amilyen anno a Kaposvári Csiky Gergely Színház volt?

H.Á.: Én még merészebbet álmodom: egy egyetemi város színháza miért ne lehetne nemzetközi hírű? Az összművészet nemzetközi formanyelv. Szegeden létre lehet hozni olyan produkciókat, amikkel a nemzetközi piacra is be tudunk törni.

Budapest, 2014. december 10.
Horgas Ádám rendező William Shakespeare Macbeth című drámájának próbáján a Magyar Színházban 2014. december 10-én. A színdarabot december 13-án mutatják be.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Nálunk sajátos erőtérben működnek a színházak. Az elmúlt években láttunk durva személyeskedésig fajuló nagy politikai csatározásokat például a budapesti Nemzeti Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház körül.  Önökre nehezedik politikai nyomás?

B.L.: Nem politizálok és a jövőben sem szeretnék egyik oldal felé sem elköteleződni. Nincs is rá szükség. Szegeden az önkormányzat tiszteletben tartja a színház művészeti és szellemi függetlenségét.

Tíz éve a távozó Székhelyi József és az őt követő Gyüdi Sándor deklaráltan példát akart mutatni arra, hogy egy hazai teátrumban is történhet európai módon a stafétaváltás. Most is így zajlik az átadás-átvétel?

B.L.: Gyüdi Sándor operatagozat-vezetőként továbbra is a színházban marad, ez önmagában is garancia arra, hogy zökkenőmentes lehessen az ő ciklusából a miénkbe vezető út. Most a műsor összeállítása a legfontosabb, és együtt tervezzük a következő évadot. Figyelembe vesszük a korábban felmerült terveket, de természetesen igyekszünk érvényesíteni a pályázatunkban megfogalmazott műsorpolitikát, hiszen ezen keresztül szeretnénk bizonyítani, hogy a változás elkezdődött. Ennek jegyében például beemelünk egy kimondottan ifjúsági témájú és célcsoportú előadást, és útjára indítjuk a színház-pedagógiai programunkat. Ez elengedhetetlenül fontos, hiszen a fiatalokból lesznek a jövő színházba járói, és a társadalom fejlődéséhez ők nyújtják az alapot.

Olasz Renátó színész nyilvánosan adott hangot a sérelmeinek és a haragjának. Mit szólnak ehhez?

B.L.: Úgy érezzük, a színház ügyeit a színházon belül érdemes tisztázni, de sajnos hozzánk csak a nyilvánosságon keresztül jutottak el kollégám gondolatai, így mi is nyilvánosan tisztáztuk a visszás pontatlanságokat: megfogalmaztunk egy nyílt levelet.

Felbolydította a társulatot ez a nyilvános szóváltás?

B.L.: A munkatársaim visszajelzéseiből úgy vettem észre, hogy ezt egyéni problémafelvetésként kezelik, és nem értik, miért ilyen formában tesz fel kérdéseket kollégánk, hiszen mostanában gyakran találkozunk, folyamatosan próbálunk az év végi bemutatókra.

Szélesebb körben volt visszhangja az intermezzónak?

B.L.: A visszhangot főleg a Szegedtől távol élő kommentelők keltik, akikhez csak félinformációk juthattak el, ezért is éreztük fontosnak, hogy reagáljunk. A tisztázatlanságok könnyen és gyorsan válhatnak képtelen találgatások táptalajává.

Egy év múlva hol szeretnének tartani?

B.L.: A színházépítés lassú folyamat, nem véletlen az ötéves a ciklus. Ha a végén elmondhatjuk, hogy sikerült megerősíteni a társulatot, sikerült emelni a nézőszámot, sok szakmai visszajelzést kapunk, meghívják az előadásainkat rangos fesztiválokra, akkor belevágunk a következő öt évbe. Addig pedig minden egyes sikernek örülve haladunk azon az úton, amin elindultunk.

H.Á.: Az első év legnagyobb tétjének azt érzem, hogy a színházban dolgozó emberek hinni tudnak-e abban, amit csinálnak. Ez a színházban alapvetés. Ha az embercsapat társulattá kovácsolódik, az átsugárzik az előadásokon is. Szerintem az számon kérhető egy év után, hogy társulat vagyunk-e.

Kiemelt kép: Kallos Bea, Rosta Tibor / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.