Kultúra

Gianni Versace gyilkosát megette a sárga irigység

Gianni Versace túl gazdag volt, túl sikeres és nyíltan meleg. Pontosan sosem fogjuk megtudni, miért kellett meghalnia 20 évvel ezelőtt a villája előtt Miamiban, de ha egy kicsit is utánaolvasunk gyilkosa, Andrew Cunanan történetének, ez tűnik a legkézenfekvőbb indítéknak. Cunanan négy férfit ölt meg Versace előtt, és azóta is találgathatunk, hogy véletlenszerűen választotta ki ötödik álozatát, vagy régóta kinézte magának a divattervezőt. Az FX sorozata a gyilkosság eseményeit dolgozza fel, és az első rész alapján valamennyire az is kiderül, hogy a Donatella Versace jogosan háborodott-e fel az adaptáción. Az American Crime Story méltó folytatást forgatott O.J. Simpson után, amit érdemes követni.

Az 1997-es eseményeket és a nyomozás menetét a Vanity Fair egykori újságírója, Maureen Orth szedte össze, és két évvel később 1999-ben adta ki Vulgar Favors: Andrew Cunanan, Gianni Versace, and the Largest Failed Manhunt in U. S. History  című könyvét, amit az FX az American Crime Story január 17-én debütált második évadában, O.J. Simpson után dolgozott fel. A Versace-család elégedetlen, mi nézők pedig maximum rábízthatjuk magunkat az írókra, Tom Rob Smith-re és Orth-ra, hogy nem fikciót látunk.

Máig nem tudni, miért kellett meghalnia Gianni Versacének
Húsz éve, hogy megölték ott, ahol egyébként Madonnát és Diána hercegnét is vendégül látta.

Az American Crime Storynál tulajdonképpen nem érhetik túl nagy meglepetések az embert, az O.J. Simpson-ügyet sem azért néztük, mert vártuk, hogy alakul a vége: esetleg az ügyészség győz, a gyilkos pedig megy a börtönbe. A közönség nagy része kívülről-belülről ismerte a történetet, az egykori focilegendát nem ítélték el volt felesége, Nicole Brown és egy barátja, Ron Goldman meggyilkolásáért, csak egy másik, jóval pitibb ügyért kapott 33 évet, amiből 9 évet kellett letöltenie.

Az FX 2016-os sorozata a rasszizmus szerepére helyezte a hangsúlyt, egy érthető képet adott a bonyolult, és elsőre száraz tárgyalásról, hogy játszották ki az ügyvédek a fekete-kártyát a rasszistának beállított Los Angeles-i rendőrség ellen, összesen két Golden Globe-ot nyertek.

A második évadban a homofóbiát járhatjuk körül a 1990-es évek Amerikájában, amikor Gianni Versace volt az első férfi a divat világában, aki comingoutolt, felvállalta, hogy a saját neméhez vonzódik 

– meglehet, hogy éppen ez szúrta gyilkosa szemét, neki nem adatott meg olyan fényűző és őszinte élet, mint amilyenre vágyott.

A sorozat egyértelmű választ nem adhat az összes miértre, elvégre Andrew Cunanan nyolc nappal Versace halála után fejbelőtte magát a gyilkos fegyverrel, és nem hagyott maga után búcsúlevelet. Kénytelenek vagyunk a már említett Maureen Orth narratívájára hagyatkozni, aki éveken át kutatta a lehetséges indítékokat. Rengeteg szemtanúval beszélt, akik látták és tudták, hogy Andrew Cunanan (Darren Criss) és Gianni Versace (Edgar Ramírez) ismerték egymást, sőt, Orth amellett a feltételezés mellett is teljes vállszélességgel kiáll, hogy a divattervező HIV pozitív volt, és ez a szál az American Crime Story további részeiben nagy szerepet is kap. Úgy viszont nehéz hinni maximálisan a sorozatnak, hogy a Donatella Versace (a sorozatban Penélope Cruz játssza a szerepét, a való életben pedig közeli barátságot ápolnak) és családja januárban két közleményt adott ki, miszerint

az Assassination of Gianni Versace fikció, egy nagyszerű történet tele pletykával és spekulációval. 

Andrew Cunanan holtteste, miután lakóhajójában főbe lőtte magát
Fotó: AFP/Chris Bernacchi

Mi mást is mondhatnának, elvégre az 1997. július 15-én történt gyilkosság óta tagadják, hogy Gianni Versace valaha is találkozott volna Andrew Cunanannal, illetve azt sem ismerik el, hogy a gyakran gyengének látott és betegeskedő divatterzőt AIDS-cel diagnosztizálták a 90-es években. De az FX, a könyv írója, Orth és a kiadó mind kiállnak a sztori mellett: bár az újságíró Gianni Versace rokonaival nem tudott beszélni, rengeteg információt és dokumentumot gyűjtött össze a körülményekről, állítólag egy orvosi jelentést is látott a boncolás után, ami alátámasztotta a divattervező betegségét.

Egy 1990-es San Fransisco-i melegbárban dőlt el minden

Gianni Versace állítólag többször volt együtt prostiuáltakkal, néha az élettársával, Antonio D’Amicóval (Ricky Martin) együtt szórakoztak, máskor pedig Versace egyedül ismerkedett. A félig filippinó származású Cunanan olykor férfi prostituáltként, escortként tartotta el magát, de nem feltétlenül így találkozhattak Versacéék egymással. A Vanity Fair és a sorozat is tényként emlékszik vissza egy 1990-es esetre, amikor Versace éppen a Capriccio operához tervezte a jelmezeket. Gianni Versace és Andrew Cunanan egy szórakozóhelyen – ahol Antonio D’Amicóval is ott volt –, a Colossusban ismerkedtek össze: a könyv szerint a divattervező lépett Cunananhez, az American Crime Story viszont azt sugallja, hogy inkább Cunanan erőltette a beszélgetést. A lényeg, hogy a divattervező a Comói-tóra terelte a témát, állítólag ezzel a felütéssel gyakran ismerkedett. Ezen kívül még az operában pezsgőzhettek, de azt nem tudjuk, hogy volt-e köztük valami. Az viszont biztos, hogy Cunanan megszállottan rajongott Versacéért.

Amikor a rendőrség már hónapok óta kereste az akkor még négyszeres sorozatgyilkost, legalább három barátja jelentette az FBI-nak Cunanan állítólagos kapcsolatát Versacéval. 

Mégsem történt semmi, sokan gondolják, hogy a rendőrség azért nem vette elég komolyan az ügyet, mert melegekről volt szó. Pedig minden eszköz a kezükben volt, hogy megakadályozzák Gianni Versace halálát, akit Cunanan közvetlen közelről, két fejlövéssel ölt meg Miami Beachen. A gyilkosságnak egy galamb is áldozatul esett, de ez némiképp félrevitte a szociopata Andrew Cunanan motivációját, sokan – a szüleit is beleértve – a maffiát látják az ügy mögött, így a fehér galamb a Keresztapából ismert levágott lófej verziója is lehet.

Fotó: Fbi/Getty Images

Cunanan négy emberrel végzett Versace előtt, a nyomozást viszont nehezíti, hogy nem mindenki illik bele a képbe, egy negyedik New Jersey-i férfival valószínűleg csak az autója miatt végzett, menekülnie kellett. Válogatott módszerekkel ölt, néha kíméletesen és gyorsan, máskor brutálisan. Első áldozata egy szintén meleg  barátja volt, akit kalapáccsal vert agyon, őt a második áldozat és ex lakásán találtak meg egy szőnyegbe csavarva. A harmadik férfit, egy gazdag ingatlanmágnást már nem biztos, hogy korábban is ismerte, de nem zárhatjuk ki, hogy viszonyuk volt egymással.

Milyen ember lehetett Andrew Cunanan, a nagy hazudozó?

Az American Crime Story első része alapján neház megmondani, hogy mennyire tudják majd a készítők kilenc részen át fenntartani az érdeklődésünket, és mennyire kapunk majd hiteles képet a 90-es évek meleg közösségeiről, illetve arról, hogy hogy álltak a hatóságok a homoszexualitásokhoz. Az már most látszik, hogy ez a szál lesz az egyik legfontosabb, érezni, hogy a rendőrség azt se tudta, hogy fogjon a témához, bunkó és érzéketlen hozzáállásra számíthatunk, megalázó kihallgatásokra.

A nyomozás részletei mellett természetesen a legérdekesebb, hogy a motiváciról spekuláljunk, hogy milyen volt Cunanan:

egy számító, hazudozó, és okos szociopata, aki saját bevallása szerint mindenkinek azt mondta, amit hallani akart. 

Andrew Cunanan nem volt kibékülve sem a származásával, sem az anyagi helyzetével, de talán még a szexuális beállítottságával sem, szenvedhetett, hogy nem kürtölheti szét, hogy a férfiakat szereti. Nem volt pénze, de a barátai és ismerősei előtt szerette elhitetni, hogy gazdag, megtartotta a látszatot. Tehetős, idősebb meleg férfiakkal tartatta el magát, és a barátai pontosan jól tudták, hogy el kell osztani legalább öttel a meséit. Gyakran mutatkozott be Andrew DeSilvaként, elegáns, földbirtokosnak hazudta a szüleit.

Andrew Cunanan, a sorozatban
Fotó: Ray Mickshaw/FX

A sorozat mintha próbálná elmagyarázni az ő oldalát, hogy miért látta a gyilkosságokban és az öngyilkosságban a kiutat, de azért hamar lejön, hogy egy megjátszós férfiról van szó, akinek a szeme se áll jól, és saját története ellenére biztos, hogy nem úgy mutatkozott be először Versacénak, hogy

szívem, ha te Gianni Versace vagy, akkor én Coco Chanel.

Fotó: Ray Mickshaw/FX

A témáról született tengernyi újságcikkekbe beleolvasva a sorozat hűen követi az eddig ismerteket, pontosan így képzelhettük el Andrew Cunanan karakterét: Darren Criss tökéletesen hozza az idegesítő és nyerészkedő fickót, akinek túlságosan is fontosak a külsőségek, és az alapján ítéli meg magát és másokat, hogy milyen órát vagy ruhát hordanak. Az alkotóknak sikerült olyan színészeket találniuk, akik kísértetiesen hasonlítanak a valós emberekre, Gianni Versacét, és az őt játszó Edgar Ramírezt simán össze lehetne keverni a fotókon, a Donatella Versacét alakító Penelopé Cruz pedig ugyanolyan gyönyörű, mint amilyen Versace húga 20 évvel ezelőtt volt, arról nem beszélve, hogy egy határozott, klasszikus olasz nőt látunk Cruztól, akinek a család az első.

Azt azonban az első rész alapján is látni, hogy érthető a család felháborodása. Több mint húsz évig kitartottak amellett a verzió mellett, hogy halott testvérük nem ismerte a gyilkosát, és nem volt HIV-fertőzött. Erre tessék, már az első részben egyértelműen bemutatja a sorozat, hogy Versace igazi dzsigolóként élt, nem volt éppen monogám, és igenis flörtölhetett Andrew Cunanannel. Egy megközelíthetetlen zsenivel van dolgunk, aki tudatában van a vonzerejével és a képességével, és ezt olykor kihasználja.

Mindenképpen érdemes nézni az American Crime Storyt, és nem lepődnék meg ha az új évad is begyűjtene pár jelölést, bár elsőre nem látni olyan meghatározó és kiemelkedő színészi teljesítményt, mint Sarah Paulson esetében, aki Marcia Clarkot, az O.J. Simpson-ügy ügyészét alakította.

Kiemelt kép: Peer Grimm/Zentralbild/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik