Kultúra

O.J. Simpsont kiengedik a börtönből

Az egykori futballsztárt és színészt 9 év után feltételesen szabadlábra helyezik, a július 20-i meghallgatás után a bizottság mellette szavazott, legkorábban októberben szabadul. Bár O.J. Simpson 2013-ban ügye újratárgyalását kérte, keresetét elutasították. Nem sokkal később tartották az első meghallgatást, ahol az ellene felhozott tizenkét vádpontból ötről döntöttek. A mostani vallomása döntötte el, hogy szabadlábon távozhat, vagy várhat még legalább 3 évet a következő időpontig.

A Nevadában tartott meghallgatáson eldőlt, hogy O.J. Simpson kiszabadul a börtönből. 

Sokan talán nem is emlékeznek, hogy O.J. Simpsont miért ítélték el, éppen ezért érdemes elolvasni korábbi cikkünket, amiben részletesen összefoglaltuk a 2008-as esetet, mikor 33 évet kapott. Az ügynek látszólag nincs köze Hollywood legbotrányosabb tárgyalásához, amikor Simpsont egy kettős gyilkosság vádja alól mentették fel, mégis sokan gondolják, hogy a korábban sikeres focista volt felesége 1994-es haláláért felel.

A meghallgatás jó hangulatban telt, Simpson többször poénkodott, hogy nem akarják őt itt, és mintha betanult szöveget mondott volna. Elismételte, hogy mennyire megbánta a történteket, és nem állt szándékában semmilyen törvénytelen akció. O.J. Simpson hangsúlyozta, hogy a saját ereklyéiről, családi emlékeiről volt szó, amik a mai napig az ő tulajdonában vannak.

Elég furcsa, hogy átadták nekem azokat a tárgyakat, amikért börtönben ülök.

Ismerte az ügy résztvevőit, és ha sikerült volna megbeszélniük, nem ült volna börtönben. “Bárcsak meg se történt volna.” – mondta. A büntetése alatt egy dühkezelési kurzuson is részt vett, elmondása alapján igyekezett jobb keresztény lenni. A 9 év alatt az alkohol sem hiányzott neki, annak ellenére, hogy korábban kifejezetten szeretett bulizni. Simpson szerint soha nem volt problémája az alkohollal, de a 2007-es rablás előtt sokat ivott.

Simpson láthatóan jó kedvűen válaszolt a megjelenteknek, a vallomása után pedig a legidősebb lánya olvasott fel egy beszédet. “Mind tudjuk, hogy rossz döntést hozott azon a napon, de jó szándékkal tette.” – Arnelle Simpson hozzátette, hogy csak szeretné hazavinni az apját.

Simpson azt is leszögezte, hogy nem kíván élni a médiaajánlatokkal. Rengeteg interjú lehetőséggel keresték meg, de úgy fogalmazott, hogy már szerepelt eleget. Mindezek után Bruce Fromong tett vallomást, aki azzal kezdte, hogy régóta Simpson barátja és a bűncselekmény áldozata egyben. Elmondta, hogy ha beszélnek egy percre azon az éjszakán, nem alakult volna így az elmúlt 9 év. Fromong saját bevallása szerint soha nem lopott Simpsontól, és nem ő volt az, aki fegyvert rántott rá, hanem egy barátja.

Mi történt 1994-ben és mi 2007-ben?

1994-ben gyilkolták meg O.J. Simpson volt feleségét, Nicole Brownt és Brown egy barátját, Ron Goldmant. Brown 1992-ben vált el a férjétől, akitől két gyereke született. A 25 éves Goldman pedig pincérként dolgozott Los Angelesben. Brown anyja hagyott ott Goldman munkahelyén egy napszemüveget, amit a férfi elvitt az áldozat házához. A későbbi vallomások alapján, egy barátjával volt programja aznap estére. Mikor Brownhoz ért, mindkettőjüket halálra késelték. A helyszínelés után elképzelhető, hogy a férfi a dulakodás közben, vagy nem sokkal utána érkezett, családja szerint Brownt próbálta megvédeni a késelőtől. O.J. Simpson a gyilkosság éjjelén elrepült Chicagóba, és csak másnap tért vissza. Először nem tartóztatták le, de amikor a hatóságok előzetesbe akarták venni, Simpson kétségbeesett autós üldözésbe kezdett. Az ügyet az évszázad tárgyalásaként szokták emlegetni. A sajtó soha nem látott erőkkel követte az eseményeket.

Kiderült, hogy Simpsont látták a gyilkosság éjjelén Brown házánál, és vérnyomokat is találtak a kocsijában mégis felmentették.

Az egyik áldozat, Ron Goldman családja viszont beperelte a sztárt, a bíró pedig Simpsont felelősnek tartotta Goldman haláláért. 1997-ben 33,5 millió dolláros (~9 milliárd forint) kártérítést ítéltek meg Goldmanék javára, amit még mindig csak részben fizettek ki. Az azonban érdekes, hogy amennyiben Simpsont kiengedik, havi 25 ezer (6,6 millió forint) dolláros nyugdíjra jogosult, amire nem terjed ki az ítélet. Nem ebből az összegből kell törlesztenie, írja a Time.

Galéria
Fotó: Kirby Lee/WireImage

Bár O.J. Simpsont 1995. október 3-án felmentették, pontosan 13 évvel a tárgyalás után 33 évre ítélték. Egy filmbeillő Las Vegas-i rablás miatt tölthette volna akár egész hátralevő életét egy nevadai börtönben. Simpson meg volt róla győződve, hogy értékes relikviákat loptak el tőle. Egy gyűjtő ismerőse, Tom Riccio találkozott egy másik gyűjtővel, Alfred Beardsley-vel, akitől megtudta, hogy nála vannak az ellopottnak hitt tárgyak. Simpson összeszedett pár barátot, amúgy is Las Vegasban volt egy esküvő miatt, és anonim vásárlóként leszervezett Riccióval egy találkozót a gyűjtőkkel, Alfred Beardsley-vel és Bruce Fromonggal. Ezután berontott a vegasi hotelszobába, és visszakövetelte a relikviákat, családi ereklyéket, mondván, hogy ez az ő tulajdona. Fromongot egyikük fegyverrel fenyegette, Simpson pedig nem engedett ki senkit. Majd a társaság távozott a zsákmánnyal.

O.J. Simpsont 2008 októberében elítélték, az akkor 61 éves sztárt összesen 33 évet kapott.

A számítások szerint kijön a szám, a bíró nem hasra ütésre mondta be az ítéletet, mégis sokan gondolják, hogy a 1994-es kettős gyilkosság nélkül nem kapott volna ilyen súlyos büntetést.

Simpson 2013-ban kérte az ügy újratárgyalását, de a keresetet elutasították. Az első meghallgatás viszont lezajlott, ahol Simpson elmondta, hogy megbánta a Las Vegas-i incidenst.

Nem akartam bántani senkit, nem akartam meglopni senkit.

– 2013-ban azt is hozzátette, hogy nem tudta, hogy amit csinál, az illegális, ő csak vissza akarta kapni, ami az övé.

Mi ez a meghallgatás?

A bíró ítélete alapján 9 év után O.J. Simpson feltételesen szabadulhat. A július 20-i meghallgatáson Simpson majd 1 órát beszélt, elmondta, hogy látta a 2007-es eseményeket. Az eljárás szerint ilyenkor négy bizottsági tag a nevadai Carson Cityből dönt Simpson sorsáról. Ők is videón nézik a vallomást, a helyszínen csak az elítélt, az elítélt képviselete, a bűncselekmény áldozatai és egy hozzátartozó tartózkodhat. A meghallgatás egy pontrendszeren alapszik, minél kevesebb a pont, annál nagyobb az esélye a szabadlábra helyezésnek.

A négyfős bizottság szavaz a vádpontokban, egyhangú döntés esetén nincs is más dolguk. Simpsont vagy szabadlábra helyezik, vagy nem, és még várhat 3 évet az újabb ülésre. Ellenkező esetben két újabb bizottsági tag érkezik Las Vegasból. A lényeg, hogy négyen értsenek egyet. Döntetlen esetében 6 hónappal később újra összeülnek.

Július 20-án nem volt kérdés, a bizottság egyhangúan úgy határozott, hogy O.j. Simpson elég időt töltött börtönben. Legkorábban október 1-jén szabadulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik