A nagy évhez közeledve a kormány úgy gondolta, a legjobb ötlet az egyre divatosabbá váló világkiállításokhoz hasonló óriásrendezvény, vagy épp világkiállítás megszervezése, ami aztán az ünnepségek keretéül szolgálhatna.
A hónapokig nyúló vita végén a nemzeti kiállítás ötlete győzött, 1893 elején pedig megkezdték az előkészületeket, noha sem a helyszínben, sem a programokban nem tudtak megegyezni. Az idő azonban sürgetett, így örömmel fogadták a beérkező, hajmeresztőnél hajmeresztőbb terveket.
Ezek közül a legparádésabb egy ismeretlen művész, esetleg építész terve volt (a beadványon látható aláírását direkt egy háromszög alakú kivágással csonkította, így mindössze a Szo… …o[?r] töredékek láthatóak), mely egy ezer nap alatt ezer méteresre növő, Budapest közepén kiemelkedő piramist vizionált. Vadas Ferenc az 1994 tavaszán megjelent Budapesti Negyedben a teljes beadványt is közölte, melyből most kiragadjuk a legfontosabb részeket:
A tervet eredeti formájában természetesen megépíteni sem lehetett volna, bár az ezer láb (316 méter) magas verzió talán mérnökileg még abszolválható lehetett volna. Csak az összehasonlítás kedvéért: a gízai, Kheopsz fáraóról elnevezett nagy piramis magassága építésekor is csak 146,7 méter, alap élhossza pedig 232,4 méter lehetett.
A levél nem jelöli meg az építmény esetleges helyét, de Kőnig Frigyes (1955-) rekonstrukciója például a mai Lágymányosra tenné, ami még a kisebb (316 méter magas) terv megvalósulása esetén is furán nézhetett volna ki a 130 méteres relatív magasságú Gellérthegy mellett, és akkor még nem is beszéltünk az építés költségeiről, a tömeget viselő szerkezet megvalósíthatatlanságáról, vagy a kiállítóterek megoldásának kérdéséről. Hiszen a piramison nyilvánvalóan nincsenek ablakok, természetes fény így egyáltalán nem juthatott volna be, de az elektromos világítás költségei, illetve maga a rendszer több tízezer lámpával történő kiépítése is iszonyú magas összeget emésztett volna fel.
De miért ekkora épületet? Egyáltalán: miért épületet?
A válasz egyszerű: ez volt a legegyszerűbb és legidőtállóbb módja annak, hogy erről a kerek évfordulóról megemlékezzünk. Egy óriási ünnepség, melyről hang- és képfelvételek születnek, hamarabb feledésbe merül, mint egy, az ünnep nagyságát érzékeltető grandiózus épület. Ezidőtájt készült el ugyan a főváros számos nagy épülete és a városképet megváltoztató műemléke (az Iparművészeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum, ekkorra lett kész a Budavári Palota bővítése, sőt, a Szabadság híd is), és született meg a ma kisföldalattiként ismert első metróvonal, de ezek túl kicsinek és sérülékenynek tűntek, ez alkalommal pedig – legalábbis a névtelen tervező szerint – évszázadokig, vagy épp a következő millenniumig is fennmaradó emlékre volt szükség. Ilyen lehet például egy piramis, melyek Gizában már több mint négyezer éve hirdetik az Óbirodalom fáraóinak nagyságát.
Az ismeretlenség homályába vesző álmodónak minden bizonnyal a költő-író-politikus Thaly Kálmán 1890-ben az Egyetértés című lapban napvilágot látott terve adott ötletet. Thaly a Csepel-sziget északi csúcsára képzelte el az épületet:
óriási magasságú kőpiramis építtessék, tetején a honalapító «párduczos Árpád»-nak megaranyozott bronz szobrával, mely a híd fölött a fővárosba is belássék, mint pl. a berlini Sieges-Denkmal magas ormáról az aranyozott «Viktória» szobra végigcsillog a nagy német császárváros felett.
Vadas szerint a komolytalan levél a miniszterelnökig nem jutott el, sőt, csoda, hogy egyáltalán fennmaradt. Szerzőjét könnyen tarthatjuk a valósággal igen távoli viszonyt ápoló álmodozónak, de ötlete mégsem annyira ostoba, mint amilyennek első látásra tűnik.
A férfi idejekorán ráérzett arra, hogy az addigi, a jelen vívmányait és az országok büszkeségeit bemutató kiállítások helyett most egy, az elmúlt ezer évet századonként bemutató rendezvényre van szükség, sőt, még arra is figyelt, hogy az egyre korábbi századoknak egyre kisebb terület jusson, hiszen a honfoglalás felé haladva egyre kevesebb kézzelfogható emléket tudunk felmutatni. Dicsérendő az emlékművet és a kiállítási teret egyesítő (sőt, állandó kiállítást szorgalmazó) ötlete is, ami tökéletes lett volna, ha nem egy megvalósíthatatlan épületet tervez erre a célra.
