Kultúra
SONY DSC

Fura téveszmék: emberek, akik hirtelen törékeny üveglényekké változtak

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2017. 08. 26. 10:00

A rejtélyes mentális állapotra máig nem találtak magyarázatot, de mindez jól mutatja, hogy a technológiai újítások hogyan befolyásolják a hasonló betegségek tüneteit. Sőt, elszigetelt esetek manapság, hatszáz évvel az első észlelések után is előfordulnak!

VI. Károly francia király elméje 1392-től szép lassan megbomlott, utolsó éveinek jó részét már ágyában töltötte, pokrócokba csavarva, hogy ezzel is védhesse üvegtestét –  főként üvegtomporát a véletlen összetöréstől.

Igen, Károly valóban azt hitte, hogy teljes egészében üvegből van.Esete egyáltalán nem volt kivételes, hiszen a középkori orvosi enciklopédiák sorra hozzák a hasonlóakat. Mindezek oka egyértelműen a velencei, pontosabban a muranói üveggyártás indulása és gyors fellendülése volt, hiszen termékeik elképesztően gyorsan eljutottak a királyi, hercegi és főúri lakok ablakaiba és termeibe. (A szegényeknek persze maradtak a rongyok, a pergamenek, vagy épp a lapított állatcsontok.) Később megjelentek a szemüvegek, az üvegtárgyak özöne pedig gyorsan nőtt, így azok egyre szélesebb néprétegekhez jutottak el.

Az esetek száma ezzel együtt gyorsan nőtt: 1607-ben Thomas Walkington egy velencei férfiról ír, aki egyszer csak rádöbbent, hogy bármikor darabokra törhet. A téveszme a környéken terjedni kezdett, és rövid időre járvánnyá vált. Néhány évvel később, 1613-ban a Don Quijotét is jegyző Miguel de Cervantes Válogatott novellák (Novelas Ejemplares, noha magyarul Példás elbeszélések címmel jelent meg) című művében mesélte el Az üvegdiák történetét:

Miguel de Cervantes Saavedra: Az üvegdiák (részlet)

[…] A birsalmavelőnek olyan szörnyű hatása volt Tomásra, hogy az ifjúnak keze-lába azon nyomban reszketni kezdett, mintha eskóros volna. Így is maradt eszméletlenül több órán keresztül, majd mintegy bódultan nézett maga köré és nehéz, dadogó nyelvvel azt mondta, birsalmavelőt evett, attól lett félholt, s azt is elmondta, ki adta neki.

A bíróságnak értésére jutott az eset, kerestette a baj okozóját, ő azonban tettének rossz következményét látván, hamar kereket oldott és többé nem mutatkozott. Tomás hat hónapig nyomta az ágyat. Közben lefogyott, és mint mondani szokás, csont és bőr lett, és úgy látszott, elment a szép esze. Noha minden lehető orvossággal megpróbálkoztak, csak testi betegségét tudták meggyógyítani, elmebeli fogyatékosságát nem.

Úgyhogy felgyógyult ugyan, de a legfurcsább téboly kerítette hatalmába, ennél furcsábbat még nem láttak háborodott emberek között. Azt képzelte magáról a szerencsétlen, hogy mindenestül üvegből van, és elképzeléséhez képest, mihelyt valaki közeledett hozzá, szörnyűséges kiáltozásban tört ki, értelmes szavakban és mondatokban mindenkit kérve kért, hogy valamiképpen oda ne menjenek hozzá, különben összetörik, mert ő igazán és valósággal más, mint a többi ember, fejebúbjától a talpáig üveg.

Hogy kizökkentsék ebből a különös rögeszméből, sokan, nem törődve kiáltozásával és könyörgésével rárontottak és megölelték, azt mondták, lám, mégsem törik el. Ám ennek csak annyi lett a haszna, hogy a boldogtalan szörnyű jajveszékeléssel végigvágódott a földön, és olyan ájulás jött rá, hogy négy órába telt, míg felocsúdott; mikor pedig felocsúdott, ismét csak azért könyörgött és esdekelt, hogy még egyszer ne közelítsenek hozzá. Beszéljenek vele távolról és kérdezzék tőle, amit akarnak, mindenre a rendesnél értelmesebben fog válaszolni, mert ő üvegből, nem pedig húsból való ember, márpedig az üveg finomabb és érzékenyebb anyag, rajta keresztül gyorsabban és hathatósabban működik a lélek, mint a súlyos és gyarló földi testben.

Néhányan ki akarták próbálni, igazat mond-e, ezért sok bonyolult dolgot kérdeztek tőle, de ő mindenre a legnagyobb éleselméjűséggel válaszolt, az egyetem legnagyobb tudósainak s az orvostudomány és filozófia professzorainak nem kis ámulatára. Ezek nem győztek csodálkozni, hogy valaki rendkívüli kótyagosságában üvegembernek képzeli magát, mégis ilyen értelmes és minden kérdésre ilyen találó, elmés válaszokat tud adni.

Tomás azt kérte, adjanak neki valamilyen tokot, hogy abba tegye testének törékeny edényét, össze ne törjön, ha szűk ruhát vesz rá. Adtak hát neki egy barna köpenyt és egy nagyon bő inget; módfelett óvatosan fel is öltötte és egy pamutzsinórral megerősítette a derekán. Cipőt semmiképpen nem akart lábára húzni. Hogy pedig azok, akik enni adtak neki, ne közeledjenek hozzá, azt találta ki, hogy egy rúd végére éjjeli edényt akasztott, s az emberek abba tettek néhány szem gyümölcsöt, ami éppen termett abban az évszakban. Húsról és halról hallani sem akart, inni pedig csak kútból vagy folyóból ivott, tenyerével merítve a vizet.

Ha végigment az utcán, mindig középen járt és felnézett a háztetőre, mert attól tartott, leesik egy tégla és összetöri. Nyáron szabad ég alatt hált, télen pedig behúzódott egy csűrbe és nyakig belefúrta magát a szalmába, mondván, ez a legmegfelelőbb és legbiztonságosabb az üvegembernek. Ha mennydörgött, reszketett, mint a nyárfalevél, kiment a mezőre és addig nem tért vissza a helységbe, míg el nem vonult a vihar.

Barátai hosszú időn át fogságban tartották. De mikor látták, hogy baja csak súlyosbodik, elhatározták, mindent ráhagynak és engedik, menjen, ahová akar. Így is cselekedtek, ő pedig szanaszét járt-kelt a városban, csodálkozást és szánalmat keltve minden ismerősében.

Az utcagyerekek mindjárt körülvették, ő azonban botjával távol tartotta és arra kérte őket, beszéljenek hozzá messzebbről, hogy össze ne törjön, mert üvegember lévén, nagyon gyönge és törékeny. A gyerkőcök a világ legrakoncátlanabb népsége; Tomás hiába kért, rimánkodott, sárral, sőt kövekkel kezdték dobálni, hogy lássák, vajon valóban üvegből van-e, amint állítja. Ő azonban úgy jajveszékelt és olyan handabandázást művelt, hogy a felnőttek megszánták és rászóltak, sőt rá is húztak a gyerekekre, hagyják abba a dobálózást. Egy ilyen napon, mikor túlságosan zaklatták, odafordult hozzájuk és ezt mondta:

– Mit akartok tőlem, ti fickók, hiszen olyan tolakodók vagytok, mint a legyek, olyan undokak, mint a poloskák, olyan szemtelenek, mint a bolhák. Azt hiszitek, én vagyok a római cseréphegy, hogy ennyi cserepet és téglát hajigáltok rám? […]

1614-ben Alfonso Ponce de Santa Cruz, III. és IV. Fülöp spanyol királyok udvari orvosa egy francia hercegről számolt be, aki annyira félt az összetöréstől, hogy semmi pénzért nem volt hajlandó elhagyni a szalmaágyát.

1626-ban egy francia üvegfúvó mesternél fedezték fel a kórt, orvosa viszont igen egyszerűen meggyógyította – Gill Speak így ír erről a Pszichiátria történetében:

“kemény verést kapott az orvostól, aki aztán kijelentette, hogy a fájdalom a húsos fenekéből ered.”Hasonló esetekről az 1830-as évek óta egyre elszórtabban érkeznek beszámolók, de a modern korban is előfordulnak, így a XX. században egy párizsi, egy merenbergi, valamint két holland elmegyógyintézetben is akadt olyan beteg, aki hasonló téveszméről számolt be, sőt a hollandiai Leidenben élő pszichiáter, Andy Lameijn a modern esetek felderítése közben saját munkahelyén, a Leideni Egyetemi Kórház pszcihiátriai osztályán szemtől szemben is találkozhatott a mind ritkábbá váló üvegemberek egyikével.

A férfi egyszer csak megjelent a klinikán, kijelentve, hogy ő bizony üvegből van. „Mindent eldobtam, hiszen ezt a lehetőséget nem akartam elszalasztani” – mondta, hiszen az utolsó rögzített eset 1964-ben bukkant fel, tehát az üvegkór közel öt évtized után ütötte fel újra a fejét.

SONY DSC

Lameijn órákon át beszélgetett a férfival, aki megerősítette korábban hangoztatott állítását, miszerint úgy érzi, hogy üvegből van. A férfi a vizsgáló ablakára mutatott, és megkérte az orvost, hogy mesélje el, mit lát. Lameijn természetesen egy utcáról, néhány autóról, még több épületről, valamint várakozó és sétáló emberekről számolt be.

A férfi persze nem erre gondolt:

„Aha! Szóval nem vette észre az üveget az ablakban! Egyszerűen nem látta, pedig ott van. Ez én vagyok. Itt vagyok, de egyben nem vagyok itt. Mint az üveg az ablakban.”
Ezután kifejtette a gondolatait, hozzátéve, hogy egyszerűen, mint egy kapcsolót lenyomva képes váltani az itt és a nem itt érzete között, így eltűnhet, vagy épp újra megjelenhet.

Lameijn végül megtalálta az ügy megoldását: a férfi a közelmúltban autóbalesetet szenvedett, ami indokolhatta azt, hogy egyszerűen csak távolságot akart tartani az emberektől, és hirtelen mindent túlreagáló, féltő családjától, ezzel pedig visszanyerhesse magánéletét.

Ez azonban teljesen más ok, mint ami miatt a késő középkor, valamint az ipari forradalom előtti újkor emberében hasonló tévképzetek fogalmazódtak meg. A BBC által megszólaltatott pszichoanalitikus, Adam Phillips szerint az üveg egyszerűen a törékenység és átlátszóság szinonimájává vált, így az esetek számának csökkenése mellett azok magyarázatai is ebbe az irányba változtak.

Hasonló tévképzetek egyébként a modern korban is feltűntek: a cement megjelenésekor (a portlandcementet 1824-ben szabadalmaztatták) néhányan cementtestről számoltak be, de ebbe a kategóriába tartoznak a mindenhol a titkosszolgálatok miniatűr jeladóit és gondolatolvasó berendezéseit látó emberek is.

Fotók: William Warby és Gilly Walker
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.