Bérczes Ádám. 40 éves. Zászlómániás, nem hisz a megélhetési zenészekben, abban viszont igen, hogy lehetne boldogabb a világ. Ezért alapított lemezkiadó után médiacéget. Már 10 évvel ezelőtt is hülyének nézték, de azóta kiderült: neki volt igaza.
Megvolt az első nagy pesti bulitok a Nagy-szín-pad után. Mik a tapasztalatok?
Hétszázan voltak a Kobuciban egy szerdai napon, ami azért erős. Sok új ember volt, abszolút érezhető a nagyszínpados siker hatása. Sokan jöttek úgy le, hogy „na, most már megnézem magamnak őket”.
A Nagy-Szín-Pad mérföldkő volt?
Abszolút.
Előtte nem volt országosan ismert a zenekar?
Van a médiaismertség és az emberek általi ismertség. Az Ocho tíz éve végigturnézza az országot, a legkisebb faluba is elmennek – ez hálálta most meg magát, ami a közönségszavazást illeti. A médiában viszont gyakorlatilag nem volt jelen. Nem véletlen, hogy mi is most beszélgetünk erről.
Mesébe illő sztori, hogy egy kőszegi-szombathelyi ska-reggae zenekarból az ország egyik legismertebb együttese lesz, vagy nincs ebben semmi extra?
Nem, a mesék nem ilyenek, ebben azért több szívás volt. Az a helyzet, hogy jó a zene, mert vidám. És pozitív az üzenet. Oké, hogy viszonylag rétegműfajról beszélünk, de az ő koncertjeiknek van egy sajátos atmoszférája, ami sok zenekar koncertjéről nem mondható el. Ez a megkülönböztető jelük, ez az erejük: az emberek vigyorogva mennek haza a koncertjeikről. És legközelebb újra eljönnek, és hoznak még egy embert. Ha valamiben meseszerű ez a történet, akkor az inkább az, hogy általában nem jellemző, hogy valami csak attól működik, hogy jó.
Ennyi az Ocho-titok?
Igen. Tiszta szívvel csinálják, ez jön át a koncerteken. Fülig ér a szájuk zenélés közben. Olyan emberekből áll a zenekar, akiknek szívügye ez az egész. Merthogy közben meg mindenkinek van hétköznapi munkája, Gergő, az énekes például a Nagy-Szín-Pad másnapján reggel ment Ausztriába úszást oktatni gyerekeknek. A hétvégéket várják, amikor mehetnek zenélni.
Hogy találtál rájuk?
Ők találtak rám. Volt egy műtétem 2008-ban, utána otthon lábadoztam, egyik nap jött postán egy boríték, benne az El Mundo Fantastico lemezzel. Tele volt zászlóval a borító, és én zászlómániás voltam gyerekkoromban, fanatikus gyűjtő, úgyhogy máris érdekelt a dolog. Betettem a lemezt a lejátszóba, és egy csomó ideig nem tudtam kivenni. Magamat ismerve, ez a biztos jele annak, hogy valami működik – ha folyton hallgatni akarom.
És akkor ezt a tudtukra adtad?
Találkoztunk, Gergő Pestre jött, és lehengerelt. Elmondta, hogy „ezek és ezek vagyunk, ezt és ezt csináljuk, döntsd el, hogy csatlakozol-e hozzánk. De most.” Pofátlanul lehengerlő volt, de közben meg bájos és szimpatikus. „Jó, hát akkor csatlakozom, persze”.
Kvázi bevettek a zenekarba.
Nagyon jól mondod, sokáig én voltam a plusz egyedik tag, sőt egyes dalokban szerzőként is része vagyok a csapatnak. Voltak hullámvölgyeink, de mindig túlléptünk a saját hülyeségeinken, mindig bebizonyosodott, hogy barátok vagyunk, és ez nagyon fontos. Na EZ mesébe illő.
Hogy neked tetszett a zene, az addig oké, de mikor látszott, hogy lesz is valami belőle?
A média felől nemigen látszott. Ami feltűnt, hogy a YouTube-on nagyon hasít a Jó nekem, ma már 8,5 milliónál tart, csak idén 2,5 millió megtekintést hozott. Ami még érdekes, hogy a koncerteken adtunk el rengeteg lemezt. Így lett aranylemezes a zenekar. Gergőnek nem derogál a koncert végén elmondani, hogy „ha tetszett a zenénk, a koncert végén hazavihetitek”. Volt, hogy én eladtam egy koncerten 100 CD-t. A média nem foglalkozott velünk, de az emberek igen. Sosem tudtunk áttörni, egészen mostanáig.
De ha nem ismerték a zenekart, hogyhogy eljöttek a koncertjükre?
Klasszikus példa: lementek kutyába. Előzenekarkodás, minimál gázsiért zenélés. Persze sokat segített a koncerteket szervező cég és Enci, a szervezőnk is, és ami a lényeg: ahol egyszer kipróbálták a zenekart, oda legközelebb is örömmel visszahívták.
Mi lehet a magyarázat a Nagy-Szín-Pad megnyerésére?
A média számára láthatatlan tömeg. Egyszerűen ismerték a zenekart, mert látták az ilyen-olyan fesztiválon, a falunapon, és most végre szembetalálkozhattak vele egy nagy publicitást kapó felületen. Aztán elég erős volt az a kétszer 15 perces minikoncert is. És persze mi is sokat dolgoztunk a facebookos és sajtó kampányon. Ezúton is köszönet barátainknak érte.
Úgy néz ki, most nem romkocsmás marketingakcióval állunk szemben, és tényleg jön Manu Chao. Volt egy szavazás, hogy ki legyen az előzenekar, és ott is az Ochóra szavaztak a legtöbben. Hogy áll most ez az ügy?
Kiküldtük az infókat a zenekarról, és most reménykedünk.
Mert? Nem az lesz az előzenekar, aki a legtöbb szavazatot kapta?
Nem. Az első 5 közül választ Manu.
Mondhatjuk, hogy ez zeneileg a Top 1 álom az Ocho-tagok életében?
Abszolút. Ő inspirálta a zenekar létrejöttét. Komoly érzelmi húrok vannak itt.
Zeneileg erős a hasonlatosság, de Manu Chao szövegvilága azért radikálisabb.
Egyre merészebbek az Ocho-szövegek, de én is várom, hogy még forradalmibb hevületűek legyenek. Hiszek a művészet erejében, abban, hogy társadalmi változásokat, ha nem is katalizál, de legalább előre vetít. Szükség van rá.
Említetted, hogy a zenekarban mindenkinek van civil foglalkozása. Tök esélytelen, hogy a zenélésből éljenek meg?
Nem erről van szó, nem esélytelen, viszont szerintem az alkotói függetlenséget éppen az biztosítja, hogy nem ettől függ a megélhetésük. Ez az, amit rengeteg zenész feláldozott, aki inkább nem dolgozik: van ez a „mert én zenész vagyok”- attitűd, amibe nem fér bele egy civil meló; igen ám, de ha nem dolgozom, előfordulhat, hogy meghasonulok, és kénytelen leszek nem olyan szöveget vagy zenét írni, ami igazán én vagyok, hanem, amit majd a rádió játszik.
A munkahely tolerálja, hogy valaki koncertre, próbára, fotózásra, tévéfellépésre jár?
Nem mindegyik, az egyik tag épp jelezte, hogy ennyi szabadnapot nem tud adni a kinti főnöke. A honi munkaadók támogatóbbak, mert büszkék arra, hogy az egyik Ocho náluk dolgozik. Egyébként van köztük, aki hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó nevelőtanár, van, aki gépgyárban dolgozott, szerelő, raktáros. Egyébként lehet, hogy már ott tartanak gázsiban, hogy meg tudnának élni belőle, de hál’ Istennek nem akarják. A megélhetési zenésszé válás mindennek a halála.
Akkor térjünk rá a magyar zene állapotainak taglalására.
Kedvenc témám.
Akkor biztos láttad azt a friss felmérést, amely szerint kevesebb mint 1500-an tudnak átlagosan vagy annál kicsit jobban megélni a zenéből Magyarországon; emellett pocsék a koncertlátogatási statisztikánk, magas az ÁFA-tartalom a jegyeken, és hasonlók. Miért nem élnek meg a zenészek?
Mert a közönségük sem él meg. Szegénység van. Ilyen egyszerű.
És a gázsik?
Klubokba csak portára tudsz elmenni (a zenekar csak a jegybevételből részesedik – a szerk.); csak a falunap és a fesztivál fizet fix pénzt. És miből fizeti? Önkormányzati pénzből.
Nincs kiút?
Lehetne ilyenekkel játszani, amit említettél, hogy a jegyár ÁFÁ-ja, meg hasonlók, de itt meg már bejön a kormányzat érdektelensége a téma iránt. A másik felület, aki változtathatna ezen, az a média, amelynek már nem hír az, hogy egy ismert zenésznek megjelenik a lemeze. És amíg a média nem tálalja, addig az embereknek sem lesz fontos. Mindig azt mondják, hogy ez vagy az nem érdekli az embereket. Ez szerintem önámítás, önigazolás. Honnan tudja, hogy nem érdekli? Meg kéne kérdezni, hogy mi érdekli az embereket, nem pedig megmondani nekik. De ez az attitűd belénk van programozva, hogy mások mondják meg nekünk, mi a jó.
Van értelme kiadót üzemeltetni 2015-ben?
Én nagyjából abbahagyom a lemezkiadói szerepet, azt gondolom, hogy nincs ma erre szükség. Digitális terjesztésre van szükség, on- és offline sajtóra, jogdíjbeszedésre és koncertszervezőre. Jó esetben ez négy partnere egy zenésznek; ha nagyon lusta, akkor fogad egy menedzsert, aki ezeket összeköti, intézi. Amúgy meg nagy médiára már nem úgy van szükség, mint régen, ha kellően kreatív vagy, elég a YouTube is, hogy elindulj, a média hab a tortán, de függeni tőlük sem szabad. Senkitől.
Az Egység Média láthatóan más, mint a CLS volt, sőt minden más kiadótól eléggé más úton jár. Mi a cél?
Amint említettem, volt egy komoly műtétem 2008-ban; akkor rájöttem, hogy ezt így nem akarom tovább csinálni. Létrehoztam egy saját céget, ami azért lett Egység Média, mert az egységtudatot szeretném közvetíteni, hogy mi, emberek egyek vagyunk, ugyanazért jöttünk a Földre, ugyanazt szeretnénk: örömben élni, fejlődni, boldog világot teremteni. Ennek az információnak, ma nincs médiája. Ezek egyfelől giccses, leezoterikusozott, lespirituálisozott, New Age-es, gagyivá tett gondolatok, miközben ha valaki öt percre magába száll, hogy végiggondolja, mi az élete értelme, ugyanezeket mondja. Mi szeretnék lenni? Boldog. Mire vágyom: szeretetre. Ez a magyar médiában nincs jelen.
Hogyan építkezel?
A technológia, az internet lehetővé teszi, hogy én egyszemélyes cégben ilyen üzenetet, hitvallást közvetítsek, művészek, a zene segítségével. Olyan művészeket keresek, akiknek ugyanez a céljuk. Olyan embert, aki nem azért áll a színpadra, hogy a sérült egóját ápolgassa, jól berúgjon, és sok csaj meglegyen neki, hanem átlépett egy kicsit magán, és most már adni szeretne. Saját tapasztalatból ismerem ezt az attitűdöt és jól tudom, nem ez boldogít. Engem ez motivál, már nem a szakma elismerése hiányzik, egy aranylemez, vagy egy Fonogram-díj.
Jó úton jársz?
Azért gondolom, hogy igen, mert már 10 évvel ezelőtt is mindenki hülyének nézett, amikor a Kowalsky meg a Vegával, 30Y-nal, Anna and the Barbies-zal, vagy akár az Ochoval kezdtem foglalkozni. Ma ezek a zenekarok mind headlinerek a fesztiválokon.
(folytatjuk)
