Fotók: Berecz Valter
Tavaly január 4-e immár különleges nap Karácson Tamás életében. A nagyközönség és a popszakma által Fluor Tomiként ismert előadó ekkor töltötte fel a Youtube-ra Mizu című dalát, amely szinte egycsapásra országos hírnevet és sikert hozott neki. Azóta kapott hideget-meleget, ám a kritikus hangok nem rázták meg, a rengeteg pozitív visszajelzés pedig még több erőt adott számára.
Fluorral kora délután, egy félreeső belvárosi kávézóban beszélgettünk gyerekkorról, karrierről, zenéről, családról, barátokról, rajongókról, Mizuról, sőt még poltikáról is. A helyszínválasztás nem volt véletlen: Tomi akárhová megy, rajongók hada ered a nyomába.
2004-ben nyerted meg az Animal Cannibals tehetségkutatóját az Egy pillanat című számoddal, amelyet az első jelentősebb sikerednek tekintesz. Ebben azt mondod, hogy visszarepülnél a múltba. Most hogyan állsz ezzel a kijelentéssel?
Jó kérdés. Szoktam azon gondolkodni, hogy visszarepülnék-e abba a korszakba, másképp csinálnám-e a dolgokat. Akkor volt a lázadó korszakom, és ma sokan azt gondolják, hogy én az vagyok, ami akkor voltam. Valójában az egy 1-2 éves szakasz volt az életemben az underground hiphop műfajában. Annak pedig megvoltak a saját szabályai, törvényei. Kicsit olyan ez, mint egy szekta: mindenki ugyanazt szereti, ugyanazt gondolja, ugyanazt hallgatja és mondja. Nyilván fogalmam nem volt arról, hogy a média hogyan működik. Az volt a menő, hogy az egész egy szar, és egyébként is. Az Egy pillanat című dal is ennek a lenyomata. A számot egyébként angolórákon írtam, és úgy voltam vele, hogy ha ez lesz az első stúdiós dalom, akkor legyen jó is.
Elég sok az odamondogatás benne.
Igen, van benne bőven. A durva az, hogy, ami odamondogatás van benne, azt is teljesen félreértik. Most sem gondolom azt, hogy tömegelőadó lennék. Nyilvánvaló, hogy nagy tömeg szeret, de pont nem az a sablon vagyok, ami beleépül a magyar popzenébe.
Fehérvár, ahonnan elindult a karriered, milyen szerepet játszik az életedben?
Sajnos sokszor nem jutok le, de annál nagyobb öröm, amikor igen. Ott vannak a legjobb barátaim. Budapesten is vannak, de itt 2-3 éve ismerek embereket, nyilván ez más, mint amikor 9-10 éve. Fehérváron van egy 15-20 fős kör, akikkel együtt lógunk. Ha ott vagyok, beülünk valahova és nyomatjuk. Ott van a család is. Nagyon szeretek anyukámnál lenni, húgommal is nagyon jól elvagyok, öcsémet is bírom. Ja, szeretek családozni.
“Most sem gondolom azt, hogy tömegelőadó lennék.”
Én először a Partyarc klipjében láttalak. Az egyik fehérvári kollégám akkor azt mondta, te hatalmas sztár vagy a városban. Egyfajta lokális celebnek számítottál ott?
Igen 2010-ig ott nyomultam, és úgy is sokan eljöttek a fellépéseimre, hogy underground voltam. Simán teltházakat tudtam produkálni, de már akkor is volt pár bejáratott hely az országban, ahol tudtam: itt megőrülés lesz, és nagyon sokan lesznek. Kicsiben is működött ez az egész, de más egy rapbuli, az egésznek a mentalitása vagy ahogy lejutunk. Eleinte vonattal jártam fellépni, aztán haver megszerezte a jogsit, és akkor ő vitt.
Mikor érezted először azt, hogy elég ebből a telepen rappelésből, és tovább kell lépni?
Az egész ott kezdődött, hogy már nem jártam le a telepre.
Kinőttél belőle?
Igen, de szerintem ez így normális, az ember kinövi ezt a korszakot. Lehet huszonévesen is a telepen lógni, szotyizni, összedobni üdítőre és összefirkálni a kis hintát, de ezt nem tartom egészségesnek. Meg 20 éves koromra egyszerűen megnyugodtam, és kész. Eljutottam arra, hogy “most mi ellen lázadok, mi is a bajom?” Tudatosult, hogy nemhogy hülyeség, amit csinálok, hanem teljesen felesleges is. 2008-ban volt a Kell az új című lemez. Ezen egy káromkodás sincs, csak pozitív életszerető dalok. Már azt is lehetett volna fikázni, de mindegy. Mikor a G**igránát kijött, már rég popoztak (itt meghallgatható, csak 18 éven fölülieknek!). Abba már bele is írtam, hogy „Te meg variáljál, hogy ez rap vagy pop, majd lehet, rájössz ha rímekben megkapod”. Az underground hiphop közegnek már az is full pop volt. Régen is voltak electrós dalaim, tehát ez egy folyamat eredménye, ami lett.
A nagy fordulópont 2009 év végén volt, amikor rájöttem: egyáltalán nem tudok egyetérteni a közeg gondolkodásával, és nem gondolom azt, hogy a média szar. Nyilván ebben az is szerepet játszott, hogy ott volt a haverom SP, aki attól, hogy nyomta a tévét, ugyanaz a hülyegyerek maradt, aki előtte. A média nagyon túlmisztifikált, de nem gonosz dolog.
Aztán jöttek ezek a gengszter rapperek fegyverrel a kézben, és ez lett a menő, nem is értem. Ennek is van közege, de ezzel nem tudtam azonosulni. Akkor úgy döntöttem, hogy kilépek. A végső elhatározásom talán a hiphop zenei díjátadón volt, amikor harmadik éve voltam jelölve, 2009-ben négy kategóriában, és a végén mindet odaadták annak a szűk körnek, akik egyébként minden évben nyernek azóta is. Respektálom őket, viszont úgy látom, én soha nem fogok náluk kivívni tiszteletet, mert nem tartják jónak a stílust, amit én nyomok, és nyilván azt sem, amit a közeli haverok. Nem kell félreérteni: csomó előadóval jóban vagyok, viszont a nagy öreg közeggel nem. Ő nyomja 15 éve, nem jut egyről a kettőre és azt látja, hogy én kicsit poposabbat csinálok egy egyetemi bulin vagy egy fesztiválon, az emberek pedig ott állnak több százan, ezren, pedig ő értéket képvisel. Ez egy örök harc, meg hát kinek, mi érték.
Taxival érkezett.
A ’90-es es évek végén ez a fajta hiphop még benne volt a mainstreamben, például az Animal Cannibals által.
Ez világos, 2004-2005-ben én is voltam még a Viván, egy rétegműsorban, aztán elkislányosították az egész csatornát, csináltak belőle egy zenei Disney Channelt. Az összes zenét, ami réteg, azt „paff” kicsapták az MTV-re, amit meg ugye nem néz senki. Az underground és a rétegelőadók eltűntek, pedig az underground hiphop előadóknak sokkal nagyobb a táboruk, mint a Viván futó előadók 80 százalékának. Én is azt hittem, hogy bekapcsolom a Vivát, és ha ott nyomják valakinek a klipjét, akkor biztos nagyon nagy sztár, közben mondjuk a DSP koncertjein – akik szerintem a legjobb underground hiphop csapat, de mondhatnám a Hősöket is – 3-4 ezres tömeg tombol. Ha kiraknának oda egy a Viva által jobban kedvelt előadót, 20 ember odamenne, abból 10 pfújolna.
Neked az országos ismertség előtt a Facebookon már volt több mint 50 ezer rajongód?
Igen, először megtelt a személyes profilom, majd csináltam fan page-et. Mikor elértem a bűvös 5 ezres rajongótábort, nagyon örültem.
Ez mikor volt körülbelül?
2009 év végén, 2010 elején nagyjából. Akkor regisztráltam be.
Hosszú folyamat volt idáig eljutni. Voltak nehéz időszakok?
Soha nem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyjam. Amióta az eszemet tudom, ez az egy, amit csinálni akarok. Olyan 8 éves voltam, amikor az Animal Cannibals Takarítónőjét 1995. december 13-án, egy szerdai napon megláttam. Sütött be a nap az ablakon, és a szellemképes Videoton tévén ment a klip. Rohantam azonnal a lengyel piacra megvenni a kazettát. Brutális időszak volt, de imádtam. Akkor elterveztem, hogy olyan leszek, mint ők: elkezdtem csapatneveket kitalálni és a jövőbeli terveimet írogatni. Volt egy kis foglalkoztató füzet az iskolában, abban is már félrefordított sapkával rajzoltam le magam, mikrofonnal a kézben, ha arról volt szó, mi leszek, ha nagy leszek. Egyébként nagyon sok meló van benne. Nem származom módos családból. Úgy neveltek, hogy dolgozzak meg azért, ami igazán kell, de persze egy darabig állták a költségeket.
Tényleg voltál hentes? Győzikét kollégának szólítod?
Igen voltam, de ez azért nem ugyanaz. Ezek diákmunkák, mondjuk ugyanannyira undorító. De megdolgoztam a lemezekért, sok-sok áldozattal és lemondással járt a dolog. Volt, hogy elindultam vonattal délután négykor 5 ezer forintért fellépni, és másnap délben hazaértem. Jó, hogy volt egy hegy, amit megmásztam.
Minden dátumra emlékszik.
Ha akkor lett volna egy Csillag születik-szerű műsor, akkor beneveztél volna?
Azért nem jelentkeztem volna, mert akkor még abban voltam, hogy: „Tévé? Neeem!” Az Animal Cannibals tehetségkutatója pedig csak hiphop volt. Azt úgy realnek tartottam. Nagy meglepetés volt, hogy az angolórán írt stúdiós dalom szerepelt ott, és nyertem vele. Nagy visszajelzés volt, hogy akik miatt elkezdtem csinálni, azok az első helyre választanak, és a közönség is oda szavazott.
A Partyarcot 2010 nyarán SP-vel együtt adtátok elő. Akkor érte már egymást taposták a lányok. Ez tudatos előkészítése volt az országos karrierednek, vagy a barátság játszotta a főszerepet?
SP-vel mi már nagyon rég haverok voltunk. Ő is indult például az Animal Cannibals tehetségkutatóján. Ott ismertük meg egymást, ennek lassan már 8 éve.
Miért nem csináltatok előbb közös számot?
Csináltunk.
Most biztos, sokan felszisszennek, de ezt nem tudtam.
A Partyarc a negyedik közös dalunk volt. SP 2005-ben már borítót fotózott nekem, 2006-ban csináltuk az első közös dalt, aztán tervezgettünk-szervezgettünk és csináltunk 2007-ben, 2008-ban is egyet-egyet. Egy év kimaradt, majd 2010-ben jött a Partyarc.
Miért pont ezt a számot választottátok?
Igazából nem is lett volna köze SP-hez. Eredetileg ezt egy fiú-lány csatának írtam. Kerestük rá a megfelelő lányénekest. Négyet hallgattunk meg, de egyik sem olyan volt, amilyet szerettünk volna. Az egésznek a hangszíne, a harmóniája olyan volt, hogy fiú hangra állt jól. Eredetileg a szövege is más volt. Nem az, hogy „Csinálj, amit akarsz (…), de ne az igazival”, hanem, hogy „…te nem az igazi vagy”. Arról szólt volna, hogy „állandóan bulizol, úgy utállak, de azért mégis szeretlek”.
Viszont ez volt az első állomás, hogy széles körben ismert lettél.
Egyértelmű. SP indította el a nagy hype-ot, hogy a tinik megőrülnek érte, őáltala viszonylag könnyű volt a tinikörben ismertté válni, de nem feltétlenül ezért született a dal. Ez is tök jó volt benne, de haverok is vagyunk. Ő tolta és akkor kérdezte, hogy „nem nyomod te is?”
Aztán kábé pont egy éve felkerült a Youtube-ra a Mizu. Milyen várakozások voltak előtte? Pixával, a zeneszerzővel nemrég azt nyilatkoztátok, nem gondoltátok volna, hogy ekkora sikere lesz. Én ezt nem hiszem el. Azért csak sejtettétek, hogy „ebből lesz valami”?
Nem. Nekem nagy félelmem volt, hogy legalább annyian nézzék meg, mint a Partyarcot. Ne mondhassák azt, hogy SP hátán mászom fel. Aztán azt hiszem az első hónap után megverte a Partyarc féléves nézettségét. Öt hét alatt hozott 2 milliót, de volt olyan hét, hogy 1 milliót emelkedett. Durván elkezdett gyűrűzni. Ekkor még nem volt érdeklődés a kereskedelmi média részéről, viszont eljutottunk odáig, hogy nem tudták megkerülni a dalt. Beszéltem rádiós vezetőkkel, akik azt mondták, rohadtul nem akarták játszani, de a feleség, a gyerekek, és mindenki a környezetükben ezt hallgatja, így muszáj. Eljutott oda, hogy akármennyire is utálták bárhol, egyszerűen utat tört magának. Szerintem ez a nagy szó a Mizuban, hogy nem egy kreált, nem egy ilyen „producer bácsi kitalálta” dolog. Egyébként egy csomó verziója volt, amíg a végsőre rábólintottunk.
“Ebben az egész 10 éves múltam benne volt.”
Felbukkanhatnak majd elveszett Mizu-verziók?
Rajongóknak már mutogattam, hogy milyen lett volna és csak néztek, hogy „de durva”. Először egyébként egy 2010. októberi fellépésen nyomtam el a megjelenés előtt, amikor a realitynkkal végeztünk a Balatonnál. A közönség már ott is elég hamar megtanulta, és láttam, hogy jó. Kaptam pozitív visszajelzéseket is, de nyilván ilyet sokat kap az ember, szóval nem kell mind komolyan venni. Nyilván nem gondolom, hogy azért lett pont ez ilyen sikeres, mert a világ legjobb dala. Egyszerűen egy kedvelhető, bulizós szám lett.
Én először a Subba blogon láttam, aztán a Facebookon is elkezdett körözni. Ebben azért benne volt az „utálom” faktor is.
Ebben csomó minden benne volt. Például az, hogy „ki az a Fluor Tomi egyáltalán?”
Mert egy megosztó személyiség vagy.
Igen, megosztó. Mondták, hogy „Ez a csávó? Ezt csinálta? Vazze ennek van az a dala, a G**igránát.” Ebben az egész 10 éves múltam benne volt, hogy „eladtam magam”, meg, hogy „ki ez a gyerek?” Nem egy idol, nem egy sztáralkat. „Miért van ilyen hülyén rajta a sapka? Meg egyébként is mi ez? És milyen hülye dal ez?” Az első visszajelzés az volt, hogy már mindenki erre bulizott a sítáborokban. Jött a videó, hogy a gyerek erre táncolt. Még járni is alig tudott és már nyomta. A 60-70 éves nagymamák is szerették, közkedvelt lett az idősek között is. Viszont, akinek nem tetszett, az is aktív volt. Nyilván annak is sok köszönhető, hogy „Jajmá’, nézd meg ezt a szart! Nézd meg: ez a rohadék eladta magát a médiának, aztán most ezt a mocskot nyomja!” Egyébként én ennek örülök.
Ezzel ki vagy békülve?
Abszolút. Azt gondolom, hogy ami nem megosztó, az semmilyen, abban nincs inger. Aminek nagy sikere van, az szerintem alapból megosztó, de ami meg nem megosztó, annak nem lesz nagy sikere; legalább is nem ekkora.
Mi volt az első dolog az utcán, amit észrevettél, hogy „hoppá valami megváltozott”?
Hát ez brutális volt. Olyan, mikor a GTA-ban beütöd a cheat-kódot, és a járókelők neked esnek. Egyik napról a másikra már nem tudtam kimenni az utcára. Először a kisboltba, aztán hirtelen sehova.
Tényleg taxival jársz mindenhova?
Mindenhova.
Ide is taxival jöttél?
Igen. De tavasszal robogózom, azt imádom.
A kérdés, amelyet nem tettünk fel: “Mizu?”
Hogyan éled ezt meg? Mert bizonyos szemszögből nyilván terhes, de gondolom jó érzés, hogy szeretnek az emberek.
Akárhova megyek: étterembe, újságoshoz, mindenhol kérdezik „Jaj Tomika, mi a helyzet?”. Mindenkivel beszélgetek, csomó helyen úgy érzem, mintha hazamennék. Úgy fogadnak, mint egy rég nem látott vendéget. A tévén keresztül bent vagyok az emberek életében, a családjukban és ez nagyon jó érzés. Iszonyat sok szeretetet kapok és rengeteg ajándékot.
Plüssállatból mennyi van?
Nemrég bevittem mindet a Heim Pálba, úgyhogy ismét nulláról kezdtem a gyűjtögetést. Rengeteget kaptam, kábé négy zsákot vittem a gyerekeknek, akik nagyon örültek neki. A rajongók tudják, hogy melyik a kedvenc rágóm és tömegesen dobálják a színpadra. Kapok rajzokat, leveleket, és ez egy nagyon szép dolog. A terhes része, amikor már messzire mennek. Mondjuk, kint vagyok egy 10 ezres rendezvényen és 5 ezer ember rohan felém, hogy letépje rólam a ruhát, vagy szerezzen egy darabot a partyszemcsimből. Ilyenkor a biztonsági hátán kell kirepülnöm a helyről.
Testőröd azért még nincsen?
De van.
Nem mondod.
Kell, de csak a fellépéseken. Egy-két buli azért olyan, hogy vigyázni kell, de akkor anyáznak is engem rendesen. Nem tehetem ki magam kiszolgáltatott helyzetbe, mert annál többen utálnak, annál több aq rosszakaróm, irigyem.
Addig jó, amíg paradicsomot nem dobnak.
Egyszer felrepült egy tojás, de nem talált el. De azt hitték, SP vagyok, úgyhogy az azért volt (nevet).
És az utcán?
Utcán van, hogy beszólogatnak, de azért oda nem megyek testőrrel, mert nekem lenne kellemetlen. Viszont a kisboltba is taxival megyek, mert nagyon durván rá tudnak akaszkodni az emberre. Van olyan rajongó, aki ha elindulok, jön velem mindenhova. Legutóbb is elmentem vásárolni, beszélgettem egy fannal, majd elköszöntem tőle a liftben, de ő jött velem tovább. Nézem a cuccokat, ő meg csak áll és bámul. Ezzel tudok a legkevésbé kezdeni valamit. Vannak a beszólogatók, viszont kedvességgel sokszor megnyugtatom őket, és akkor mondják, hogy „te nem is vagy olyan rossz csávó”.
Kollégám szerint, ha nem színes ruhákat hordanál, akkor lehet, hogy fel sem ismernének. Álcáztad már magad?
Nem, de már gondolkodtam, hogy veszek a stílusomtól teljesen eltérő ruhákat és azokban mászkálok. De akkor át kell öltözni mindig, úgyhogy elvagyok ezzel. Egyébként sapka nélkül és öltönyben is felismernek. Nem tudom, mi lenne az, amiben nem. Én nagyon durva cuccokra gondolok, sállal és napszemüveggel.
Még nem álcázta magát.
Kicsit térjünk vissza a Mizura! Mit szóltál magához a jelenséghez, ahhoz hogy mém lett belőle? Sok feldolgozás született, idézték a parlamentben is.
Az volt a szép, hogy minden héten jött valami, minden héten volt valami nagy durranás a Mizuval kapcsolatban. Azt gondolom, remélem jól, mert nem láttam még hasonló példát a magyar pop piacon, hogy ilyen még nem nagyon volt. Külföldön divatos, hogy covereket (feldolgozásokat – a szerk. A legismertebbek itt, itt, itt és itt.) csinálnak egymásnak a csapatok különféle stílusban, de itthon ezt a Mizu hozta be. Nem tudom, folytatódik-e más előadókkal, vagy más dalokkal, de hülyén szólva: ez egy szintlépés volt.
Nekem a parlamenti idézés volt a legérdekesebb. Te követed a közéleti eseményeket? Híradót nézel, híreket olvasol?
Figyelem a dolgokat: olvasok híreket, úgyhogy képben vagyok azzal kapcsolatban, hogy mi történik körülöttem, de ezt nem akarom a zenémbe belevinni. A politika is ilyen. Felkértek már, hogy valamelyik párt színében reklámozzak bizonyos aktivitást, de nem mentem bele. Ez az, amit én nem vállalnék be soha.
A rajongóid zöme a tizenéves, huszonéves korosztályból kerül ki. Rájuk többen az elveszett generációként tekintenek. Te nagyon sok fiatallal találkozol. Mit gondolsz erről?
A fiatalok egyre korábban kezdik utánozni az idősebbeket. A korhatár tolódik egyre lejjebb. Amikor én voltam hetedikes-nyolcadikos, akkor kicsapták a suliból azt, aki festette a haját, ma meg már ötödikben-hatodikban simán ott a melír és lehet festeni a körmöt. Valahogy szabadabb az egész, mások a keretek. Nekem még volt úgy gyerekkorom, hogy a koszban bunkereztünk, összedzsuváztam magam a murván és szurkot kentünk a fára, és az is elég volt, hogy sétáltunk egyet anyuval. Nem kellettek például videojátékok ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Húgomon és öcsémen látom, mert már ők is 12 és 16 évesek, hogy ez megváltozott. Folyamatosan a számítógép és mindenféle technikai kütyük vannak az érdeklődésük középpontjába. Nem tudom, ez hova visz, mert nyilván ennek is van jó és rossz oldala is, de azt nem tartom rossznak, hogy hamar megtanulják. Például a 12 éves húgom már jobban képben van a világgal, mint én 12 évesen. Az X-faktoros fellépésem után felhívott, és azt mondta, „tök jók voltak a mémek is benne”. És én kérdeztem: „honnan ismered ezt a szót egyáltalán?” Keni-vágja, mert ez egy sokkal tájékozottabb generáció. Őket így, hogy van az internet, nem tudja megvezetni semmi, és akkor visszatérhetünk oda, hogy én is az internetnek köszönhetek sok mindent.
Belőled is az interneten vált Karácson Tamásból Fluor Tomi.
Az a durva, hogy a fiataloknak már megvan a lehetőségük a visszajelzésre. Régen lement valami a tévében, és nem tudtál visszajelzést adni. Ha ott azt mondták valamiről, hogy jó, akkor az jó. Most pedig elég keményen ott van a rating, meg a válasz mindenre. Szerintem sokkal szabadabb ez a világ, például zeneileg is. Sokkal több lehetőség adódik a fiataloknak, igazságosabb rendszernek tartom.
“A fiatalokat már nem lehet megvezetni.”
Egy-két kivételtől eltekintve a botrányok elkerültek téged. Egyszer nyilatkoztad, hogy a bulvársajtót jól kezeli a menedzsmented. Ezt hogyan kell elképzelni?
Hogyha hívnak a fetrengős műsorba, akkor nem vállalom el semennyi pénzért. Ha lenne csajom, nem mutogatnám. Nyilván valamilyen szinten ott vagyok, de nem lépünk át egy határt. Soha nem hívjuk fel az akármelyik magazint, hogy „most volt a klipforgatásom, akkor adjuk már be, hogy eltört a lábam, aztán jött egy kutya, megnyalta és meggyógyult”. Mikor megkeresnek minket az újságok, hogy leírnának valamit rólam, és lehetne promózni, akkor nemet mondunk. Inkább nem szerepelek olyan dolgokban, amit hülyeségnek tartok. A jóban benne vagyunk, de így is rettenetesen sok a megkeresés: kábé minden negyediknek mondunk igent. Amúgy jó a viszonyom az újságírókkal. Sokkal még akár annyira is, hogy leülünk egy sörre és dumálunk. Viszont nem csinálok olyan brutális dolgokat, amelyeken lehetne csámcsogni.
Pedig a korábbi számaidban, azért van polgárpukkasztás.
Bőven. De igazából azokon röhögtem, amikor megszülettek. Írtam és szakadtam a röhögéstől, hogy „ha-ha ez mennyire ocsmány, mennyire rohadék duma”. Nagyon furának tartom, és rettenetesen képmutatónak, hogy valaki szerint, aki csúnyán beszél, akkor csúnya ember is. Ezzel az erővel, aki nem beszél semmiről, az üres. Az előítéleteket nagyon utálom.
Mi a helyzet a lányokkal, még senkivel sem hoztak hírbe, pedig biztos van mivel felvágni a haveroknak. Ez teljesen tabutéma?
Nyilván, mint minden huszonéves, ismerkedem lányokkal és változó hosszúságú szerelmekbe keveredem, de tavaly arra sem volt időm, hogy úgymond éljek, nemhogy egy csajra. Idén már lehet, hogy lesz. De viccet félretéve: azért sem, mert három komoly kapcsolatom volt eddig. Csak akkor járok valakivel, ha tényleg szerelmes vagyok és érzem azt, hogy „váó, itt van!” Ha ezt nem érzem, akkor egyszerűen nem tudok belemenni.
Érdekes, hogy a kereskedelmi média késve fedezett fel téged. Talán jó, ha a Mizu megjelenése után másfél-két hónappal láttalak először valamelyik reggeli műsorban.
Szerkesztői szinten már korábban is megvoltak a kapcsolatok, de volt egy fél év, amikor szinte semmi. Emlékszem eseményekre, mozibemutatóra, ahol a fotósok nem tudtak mit kezdeni velem, mert nem tudták, ki vagyok. Eltelt egy hónap és egy újabb premieren már tíz fotós kattintgatott. Aztán volt, hogy elmentem SP-vel valahova, és egy-két hónap eltéréssel…
Már SP jött melletted…
Neeeem! (nevet)
“Neeeem!”
Az köztudott, hogy a marketingedet te magad intézed. Igaz, hogy neves szakemberek is kérdezték, hogy „Tomi, hát hogyan csinálod? Mi a titkod?” Ilyenkor elkezded, hogy „hát gyerekek ezt úgy kell csinálni, fellépsz a Facebookra…”
…és akkor van egy olyan, hogy login, password. De nem. Voltam konferenciákon előadni, interjúkon marketinges cégeknél. Amit észrevettek, és ami nekik különleges volt, hogy ők jórészt munkaként tekintenek a Facebookra. „Most ki kell rakni oda, mert…”, és közben idegenkednek a dologtól. Míg nekem, mert nem volt más lehetőségem underground rapperként arra, hogy kitűnjek, az életem lett, és függővé is váltam. Ez nekem nem munka, hanem olyan mintha ennék. Csinálom, megszoktam, tehát tényleg ebben élek. Más valamiről beszélni és más benne lenni. Be tudom lőni, hogy mit mikor érdemes kirakni. Van egy időzítése, hogy milyen idősávokban rakom ki a posztokat, melyik a legfontosabb. Nagyon tudatos és átgondolt, ahogy ezt kezelem. Még amikor nem tűnik annak, akkor is ki van találva, hogy mi és miért történik.
Az interjú előtt mondtad nekem, hogy a túlhajszoltság miatt egyszer négy napot aludtál egyhuzamban? Mikor kell visszavenned a tempóból?
Tavaly volt, hogy reggel 5-kor hazaértem, 7-kor tévéműsor, 11-kor mentem fellépni. Volt egy csomó ilyen nap. A január az én kis nyári szünetem. Most is vannak fellépések, de pihengetek. 10-12 napot pedig már június végén lefoglaltam a biztonság kedvéért. Szeptemberben szó volt arról, hogy kevesebb lesz a buli, de sosem az. Január után újult erővel tudom magamat belevetni a munkába, de idén már nem fogom hagyni, hogy rámenjen a szervezetemre a munka, sokkal átgondoltabban fogjuk csinálni. Tavaly ez kötelező kör volt, eleget kellett tenni. Idén is eleget kell tenni, de meghúzok egy vonalat. Nem várjuk meg, amíg rosszul leszek.
Szerinted lesz egy második, Mizu kaliberű dal?
Azért nem gondolom, mert a Mizuban benne volt a hype és a tíz év. Egy új dalban nincs benne, hogy ki ez a csávó, meg mi ez az egész? Viszont a Halenda is már 4 és félmilliós nézettség körül jár, pedig csak két webkamerát használtunk a klip felvételéhez, de azt is imádják. A klubokban a bulikon leváltotta a Mizut, már az a sláger. Most nem is az a cél, hogy még egy Mizut készítsünk. Jó dolgokat akarok csinálni, amit sokan szeretnek.
Lesz zenei váltás? Gondolok itt az Indigo utcával készült számra. Kemény dumák?
Ezt nem nevezném váltásnak, ez párhuzamosan van, amellett, hogy van a Mizu, a Halenda meg a Lájk. A Csicskalángos például keményebb. A klipes daloktól függetlenül ezek is léteznek. A korábbi lemezemen is van szerelmes dal, odamondós dal. Az Indigo utcával is akarunk egy kisebb, kevésbé bulis albumot, amelyen szóló rappes szám is lesz. Imádom zenekarral nyomni, nemsokára koncertezünk is. Ez a vonal is megy, de mellette készül a nagylemezem, ami egységesebb, klubosabb partysabb lesz. Nagy izgalom még a tehetségkutatóm, ami most indul. Nemsokára felvesszük a spotot, a demokat pedig március közepéig lehet majd beküldeni. Abban reménykedem nagyon, hogy lesz egy felfedezettem, akivel akár egy közös dalt is tudok csinálni.
Érdemes ebbe belevágnia egy telepen lógó 16 éves srácnak?
Érdemes. Ha valakinek van hozzá tehetsége, úgy érzi, jó benne és úgy érzi, ez könnyen megy neki, akkor igen.
De nem egy új Justin Biebert kerestek?
Nem, ez abszolút electro, hiphop és electro-hiphop tehetségkutató lesz. Jellegében inkább workshopnak nevezném, amelynek egy győztese lesz. Pixa megmutatja nekik, hogyan kell zenét szerezni, beszélünk raptechnikáról, szövegírást tanítunk nekik, és amennyire tudunk, segítünk, de a lényeg, hogy ők csináljanak mindent. Megmutatjuk az önmenedzselést, előadások lesznek sokféle emberrel. Szerintem ez egy jó tanulási folyamat annak is, aki megnyeri és annak is, aki nem.
Öt év múlva hogyan látod magad?
Jó kérdés, nem tudom. Ha egy éve tetted volna fel sem tudtam volna megmondani, hogy így, ahogy most vagyok. Bármit is mondok, úgysem az lesz. Biztos, hogy a zene marad, de lehet, hogy nem az első helyen, és lehet, annyira nem leszek lelkes a fellépéseken a sok ezredik buli után. Aztán lehet, hogy igen, mert végül is most is sok fellépésem van, és ugyanúgy szeretem. Remélem, hogy a többi tervemmel is tudok majd foglalkozni. Szeretnék például gyereklemezt csinálni és nagy álmom, hogy megtanulok gitározni. Mikor el akarok vonulni a világtól, akkor majd elmegyek gyerekekhez és az életről mesélek gitáros dalokkal. Nagyon érdekel az is, mit tudnék magammal kezdeni a reklámszakmában. Nyilván ezek nagyon komoly dolgok és ezeket ki kell tanulni, de ha mást nem, annyit szeretnék elindítani, elérni, hogy gyakorlatozni tudjak egy cégnél.
Énekelni és táncolni mikor tanulsz meg?
Ha oviba megyek gitározni, ahhoz meg kell tanulnom énekelni. A táncban a shuffle most nagyon érdekel, úgyhogy elterveztem, heti egyszer legalább elmegyek órára. Botlábam van és rettenetes a mozgáskoordinációm, de ha sokat gyakorlok, lehet, hogy menni fog. A tánctanár szerint 7-8 óra elég, úgyhogy március környékén már lehet, hogy nyomom a shuffle-t a színpadon. Ki tudja?
