Körülbelül tíz éve kezdett kampányba Kína annak érdekében, hogy nyugati cégek ne csak általában Kínában, de annak Ujgurisztán tartományában – vagyis hivatalos nevén a Hszincsiang Ujgur Autonóm Területen – is fektessenek be. Ez akkor sokak számára jó ötletnek tűnt, hiszen
Emellett több cég is okkal reménykedett abban, hogy Pekingnél „jó pontokat” szerez, ha engedelmeskedik a felhívásnak. A kínai kormánynak pedig több nyomós oka is volt arra, hogy a legnyugatibb tartománya felé terelgesse a cégeket.
Kína szárazföldi, belső területeiről nagyrészt általánosságban elmondható, hogy szegényebbek, mint a tengerhez közelebb esők. Az országba mindig is lazán illeszkedett, fegyverrel meghódított, időnként kiváló, majd a kommunista hatalomátvétel után brutálisan elnyomott Tibet és Ujgurisztán esetében pedig mindez fokozottan igaz. Ezért Pekingnek nyilván céljai között szerepelt, hogy fejlessze az ország nyugati felét is. A 2000 -es évek elején úgy képzelték, itt lehet majd Kína egyik kereskedelmi központja, ahonnan a közép-ázsiai országokkal folyó üzletelést irányítja. Valamint Európa felé is innen terjeszkedtek volna.
Másrészt, a dolognak volt egy politikai célja is. Mivel Ujgurisztánt régóta elnyomták, és a 2000-es években egy igazán kemény, sokak által kulturális népirtásnak tartott folyamat indult, így Peking szeretett volna valamit „kitenni a kirakatba”, illetve normalizálni az Ujgurisztánba való befektetést, mint lehetőséget. Ráadásul a térség nyugati irányú elhelyezkedése fontos szerepre predesztinálta az „új selyemút” programon belül is, amely nemcsak gazdasági, de politikai projekt is. Végül, de nem utolsósorban, a rebellis ujgur tartományt a fejlesztés által akarták Kínába integrálni. Úgy képzelték, hogy az anyagi gyarapodás elhallgattatja majd az autonómiatörekvéseket.
