A kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt tilthatta le a 2010-es évek egyik legnépszerűbb rádiójátékát. A Blikk most arról ír, hogy Láng több mint tíz évvel ezelőtt bepanaszolta az Időfutár című rádiójátékot, mert a sci-fi főgonosza, a Másfélszemű főhadiszállása ugyanazon a címen állt, ahol az ő budai villája. Emiatt a háza környékén gyakran jelentek meg rajongók.
A főgonosz főhadiszállása és a budai villa
Az Időfutár 2012-ben indult a Kossuth Rádión. A történet a krimi, a magyar történelem és a fantasy elemei ötvözte, és rendkívül népszerű volt: 80-100 ezren hallgatták az epizódokat. A sorozat alkotói a főgonosz főhadiszállásának egy létező rózsadombi utcán egy akkor még üres, fás, gazos telket választottak: a II. kerületi Apostol utca 19-et. Időközben azonban Láng, az akkori fideszes polgármester megvásárolta a telket, és villát épített rajta.
Az egyre népszerűbbé váló sorozat rajongói egyre nagyobb számban tűntek fel az Apostol utca 19. előtt, ahol időközben felhúzták a polgármester villáját, ez pedig vélhetően zavarni kezdte.

A hangjáték eltűnt, a producert kirúgták
Láng 2014-ben tudta meg, hogy egy fiktív főgonosszal osztozik a címen, és cselekedett: letiltotta a hangjátékot. Az Időfutár indoklás nélkül lekerült a rádió műsoráról. Markovits Ferenc, a sorozat producere Angliában tartózkodott, amikor megtudta a hírt. Markovits a lapnak elmondta, hogy megtudta, maga Láng követelte a sorozat felfüggesztését, miután a fiától megtudta, hogy azonos a címük a főgonosszal. Nem sokkal később Markovitsos kirúgták a rádiótól. Hivatalos dokumentumok hiányában sosem tudták bizonyítottan összekötni Lángot a rádióműsor felfüggesztésével, a közösség szerint egyértelmű az összefüggés. Az Időfutár ezt követően regényciklusként folytatódott.
Markovits a lapnak elmondta: a mai napig nem tudott megbocsátani az ok nélküli meghurcoltatásért, és nem tagadja: elégtételt érez, hogy a polgármestert utolérte az igazságszolgáltatás.
Ahogyan azt lapunk is megírta, Őrsi Gergely jelenlegi II. kerületi polgármester mellett Láng letartóztatását is kezdeményezte az ügyészség a pártokon és kerületeken átívelő korrupciós ügyben:

