Tudomány zöldövezet

Egyetlen példánya él csak ennek a fának – így próbálják megmenteni

Magokat gyűjtenek az utolsó vadon élő példánytól.
Gonzalo Rojas
Magokat gyűjtenek az utolsó vadon élő példánytól.
Magokat gyűjtenek az utolsó vadon élő példánytól.
Gonzalo Rojas
Magokat gyűjtenek az utolsó vadon élő példánytól.

Csupán egyetlen ismert példánya maradt a világ legritkább fájának, a Dendroseris neriifolia nevű fajnak. A Chiléhez tartozó Juan Fernández-szigeteken őshonos növény a kihálás szélén áll, most azonban új esélye nyílt a túlélésre, miután tudósoknak sikerült több száz magot begyűjteniük tőle.

A Dendroseris neriifolia egykor elterjedt volt a Robinson Crusoe-szigeten, ám állománya az inváziós fajok, erdőirtások, élőhelyeinek elvesztése, erdőtüzek és a talajerózió miatt az elmúlt száz évben jelentősen megfogyatkozott. 1980-ban már csak hét egyedét azonosították, ma pedig egyetlen vadon élő példányát ismerjük, de már ezt a fát is kötelek tartják domboldali élőhelyén, amelyek nélkül lezuhanna. Éppen ezért a magok begyűjtése sem volt egyszerű feladat.

Egy köves, vulkáni szigetről beszélünk, ahol nincsenek autóutak. Csak négyórányi gyaloglással, és kétórányi hegymászással lehet megközelíteni a fát

– árulta el Paulina Hechenleitner biológus a Live Science-nek.

A Dendroseris neriifolia magjai minden év márciusában érnek meg, ilyenkor a sziget természetvédelmi őrei felmásznak a fához, és egy hálóba gyűjtik a magjait. Az azonban idén fordult elő először, hogy ezekből a magokból néhányat egy magbankba juttattak, ahol konzerválták, illetve csírázási vizsgálatoknak vetették alá őket. Hét palántát már el is kezdtek növeszteni, amelyek a begyűjtött magokból fejlődtek ki.

Az utolsó megmaradt fa magjai tehát életképesek, a magbanknak köszönhetően pedig akkor is túlélhet a Dendroseris neriifolia, ha az egyetlen vadon élő egyed elpusztul. A kutatók azonban továbbra is az eltűnéstől féltik a fajt, hiszen az alacsony termékenység, valamint a belterjesség akadályozhatja a szaporodását.

Az inváziós fajok, az emberi tevékenység és a klímaváltozás számos növény- és állatfaj kihalásával fenyeget. Lapunk alábbi cikkeiben ezek közül többet is bemutatott:

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik