Nagyvilág

A coming outoló polgármester: Magyar is vagyok, meleg ember is, az egész életemet kettős kisebbségben éltem

A Pátria Rádiónak adott interjújában, élő adásban coming outolt Pozsonypüspöki leköszönő polgármestere, aki hosszú ideig az egyetlen magyar polgármester volt a szlovák fővárosban. A 67 éves Pék Zoltán a pozsonyi melegbárban elkövetett kettős gyilkosság kapcsán nyilatkozott így a Rádióban:

Miután ezt a gyűlölet szülte, különösen érzékenyen érintett, hiszen a környezetem tudja, hogy én is ehhez, a meleg közösséghez tartozom. Számomra az különösen tragikus dolog, mert az ellenük irányuló gyűlölet követelte két ember életét.

A Blikk most rövid interjút készített Pékkel, aki 2018-óta irányította a pozsonyi városrész önkormányzatát (idén is indult, de vereséget szenvedett). A lapnak a férfi azt mondta, világéletében őszinte ember volt, soha nem titkolta a szexuális orientációját, a környezete és a választói körében is köztudott volt a dolog. És bár a Pátria Rádiónak adott interjú témája eredendően nem ez volt, a pozsonyi események után úgy érezte, eljött a megfelelő időpont ahhoz, hogy a széles közvélemény előtt is coming outoljon.

Magyar is vagyok, meleg ember is, az egész életemet kettős kisebbségben éltem, de a magyarságomat is mindig, minden környezetben felvállaltam

– tette hozzá.

Elmondta továbbá, hogy tisztában van azzal, hogy a jövőben a szexualitása nyílt támadási felületet biztosít majd az őt támadóknak, de nem hajlandó félni. „Mindig a jóban hittem, változni nem fogok, az elég kegyetlen volna, ha a világtörténelem oldalait csak a félelem írná” – mondta. A leköszönő városvezető számára mindenesetre nem idegen, hogy támadják: amikor 2018-ban elindult a polgármesteri címért, a homoszexualitásán élcelődő szórólapokat kezdtek terjeszteni róla.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik