Élő Nagyvilág

Putyin szerint eddig minden a tervek szerint halad, újabb béketárgyalás következik hamarosan

Sergey BOBOK / AFP
Sergey BOBOK / AFP
  • Herszon lehet az első nagyobb ukrán város, amit bevettek az oroszok a háborúban. Az orosz csapatok átvették az ellenőrzést a 300 ezer lakosú Herszon, a Krímtől északnyugatra, a Dnyeper torkolatánál fekvő kikötővárosban, ezt az amerikai hírszerzés és a helyi polgármester is megerősítette. Utóbbi tárgyalt a katonákkal, akiktől annyit kért, ne lőjenek az emberekre.
  • Víz, áram és fűtés nélkül maradhat Mariupol, az Azovi-tenger partján fekvő város vezetése népirtásról beszélt.
  • Kijevben éjjel több robbanást is lehetett hallani, de egyelőre nem tudni, mik voltak a célpontok, ahogy azt sem, vannak-e áldozatai a támadásnak.
  • Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) csütörtök hajnalban közölte, már egymillió ember menekült el Ukrajnából a háború elől valamelyik szomszédos országba az elmúlt egy hétben. Mint írták, ebben az évszázadban ilyen intenzív exodusra még nem volt példa a világon.
  • Zelenszkij ukrán elnök beszédében azt mondta, egy hét alatt meghiúsították az ellenség tervét, amelyet évek óta népük, országuk iránti gyűlöletből szőtt.
  • Az Egyesült Államok felszólította Putyint, hogy azonnal fejezze be a vérontást.
  • Orbán Viktor egy interjúban arról beszélt: egy biztos, Oroszország a háború után is létezni fog, és azt is kinyilvánította, hogy Paks 2 mindenképp megépül.
  • Csütörtök délután elkezdődött az orosz-ukrán béketárgyalás második köre. Ukrajna azonnali tűzszünetet akar, illetve szeretnék elérni egy humanitárius folyosó létrehozását, amelyen keresztül a civilek elhagyhatják a háború sújtotta területeket.
  • Zelenszkij egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy személyesen szeretne tárgyalni az orosz elnökkel, mert szerinte ez az egyetlen módja annak, hogy véget érjen a háború.
  • Putyin szerint minden a tervek szerint halad, eddig minden kitűzött feladatot sikeresen teljesítettek a „különleges hadművelet” során.
  • Véget értek az újabb béketárgyalások, de hamarosan következhet a harmadik kör. Egyedül a humanitárius folyosók létrehozásában sikerült megegyezni a feleknek.
  • Amerika újabb szankciókat vetett ki orosz oligarchákra és családjaikra, illetve a Kreml szóvivőjére is.
  • Az EU döntött arról, hogy azonnali menedéket kapnak a háború elől menekülők

Erős címlappal tiszteleg Zelenszkij és Ukrajna előtt a Time magazin

Rengeteg ukrán osztja meg a közösségi médiában a Time magazin e heti számának címlapját, amelyen a szerkesztők Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől idéztek az ukrán zászló színeivel a háttérben.

A „Volodimir Zelenszkij és Ukrajna hősei” felirat felett az elnöknek egy erős állítása olvasható ukránul, amit az Európai Parlamentben mondott el még kedden. Ez úgy hangzott,

az élet győz a halál felett, és a fény győz a sötétség felett.

A címlapsztoriban az amerikai magazin részletesen ír Zelenszkijről, aki az orosz támadást követően nem menekült el Kijevből, hanem a maradást válaszolta.

De mi van azzal a nagyon hosszú orosz katonai konvojjal?

A teljes világsajtót bejárta a hír még kedden, hogy a Maxar Technologies műholdképei szerint Fehéroroszország irányából egy 64 kilométeres orosz katonai konvoj halad Kijev felé.

EyePress News / EyePress via AFP

Azóta nem nagyon lehetett hallani a menetoszlopról, most viszont John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője ejtett róla néhány szót.

Mint fogalmazott, a több száz harci kocsiból álló konvoj „elakadt.”

Legjobb becsléseink szerint az elmúlt 24-36 órában nem tettek érzékelhető előrelépést

– mondta.

Szerinte ez annak tudható be, hogy az orosz haderőket jelenleg átcsoportosítják, komoly logisztikai kihívásokkal néznek szembe, és az ukránok ellenállása sem könnyíti meg a dolgukat.

Meg nem erősített hírek szerint a katonák kezdenek kifogyni nemcsak az üzemanyagból, hanem élelemből. Azokon a területeken, amiket az oroszoknak sikerült már ellenőrzés alá venniük, a katonák szinte azonnal élelmiszerek után kutatnak a szupermarketekben.

Az Egyesült Államok felszólította Putyint, hogy azonnal fejezze be a vérontást

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy azonnal fejezze be a vérontást, és vonja ki csapatait Ukrajna területéről. A nyilatkozatban azzal is vádolják Oroszországot, hogy teljes támadást indított a média szabadsága és az igazság ellen azzal, hogy blokkolja a független hírügynökségekhez való hozzáférést.

Nem tudni, mit bombáztak Kijevben

Komoly robbanások rázták meg az éjjel Kijevet és más ukrán városokat is. A BBC tudósítása szerint legkevesebb négy robbanást lehetett hallani helyi idő szerint hajnali 3 óra magasságában.

Egyelőre viszont sem az ukrán, sem az orosz fél nem közölte, mit érhettek támadások, vannak-e áldozatok vagy infrastrukturális károk.

Néhány órával korábban szintén robbanás volt a főváros egyik vasúti pályaudvarán, amelytől nem messze több százan húzódtak be egy óvóhelyre. Ezt a belügyminisztérium tanácsadója szerint egy repülő roncsai okozták, amit a légvédelmi rendszer hatástalanított.

13 kilométert sétáltak 4 napos gyerekükkel, hogy átjussanak az ukrán-lengyel határon

Jessie és Jacob Boeckmann amerikai házaspár a múlt hónapban Kijevbe utazott, mert egy ukrán béranya itt szülte meg a gyereküket. Két nappal a szülés után viszont kirobbant a háború. A házaspár előbb megpróbált autóval eljutni Lvivbe, de miután az ottani ideiglenes amerikai nagykövetség bezárt, így a lengyel határ felé indultak el. A határtól körülbelül 20 kilométerre viszont a forgalom szinte teljesen leállt. A sor alig haladt és már órák óta az autóban ültek, ezért végül úgy döntöttek, hogy elindulnak gyalog. Kint nagyon hideg volt, ezért jól betakarták a 4 napos csecsemőt és nekivágtak a közel 13 kilométeres útnak. Amikor a határhoz értek komoly káoszt tapasztaltak, elmondásuk szerint több ezer ember akart átjutni Lengyelországba. Mivel a nők és a gyerekek elsőbbséget élveznek, ezért Jessie és a baba a sor elejére kerültek, és átléphették a határt. A férfi pár órával később követte őket. A család most már Kaliforniában van – írja a CNN.

Háborúellenes tüntetést oszlattak fel Putyin szülővárosában

Ismét tüntetők vonultak utcára Vlagyimir Putyin szülővárosában, Szentpéterváron – írja a BBC. A rendőrök a már megszokott módon jártak el: keményen feloszlatták a demonstrációt és több embert letartóztattak. Az elmúlt napokban egyébként több száz háború ellen tüntető embert tartóztattak le Oroszországban, köztük gyerekeket is.

(AFP)

Leminősítette Oroszországot a Moody's

Megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást csütörtökön a Moody’s Investors Service, írja az MTI.

A nemzetközi hitelminősítő az eddigi “Baa3”-ról egyszerre három fokozattal “B3”-ra rontotta a devizában és hazai valutában fennálló hosszú futamú orosz államadósság-kötelezettségek osztályzatát, és az új besorolást is további leminősítés lehetőségére utaló felülvizsgálat alatt tartja.

A Moody’s módszertanában a “Baa3” minősítés a befektetési ajánlású kategória alsó határa, az Oroszországnak most megadott “B3” osztályzat már mélyen a spekulatív sávban van.

A cég a csütörtök hajnalban Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte: az ukrajnai háború miatt érvényesített súlyos és összehangolt nyugati szankciók növelték annak a kockázatát, hogy fennakadások keletkeznek az orosz államadósság-kötelezettségek törlesztésében.

Hatalmas robbanás szakította félbe az amerikai riporter bejelentkezését

Charlie D’Agata, a CBS News riportere egy ház tetejéről próbált volna bejelentkezni Kijevből, amikor robbanások rázták meg a várost.

A stáb először azt hitte, csak villámlik, de másodpercekkel később döbbenten hallották meg a robbanások zaját.

Meghalt az EBESZ egyik munkatársa

Az északkelet-ukrajnai Harkiv bombázásában életét vesztette kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik helyi alkalmazottja, Marina Fenina, miközben bevásárolt a családja számára – közölte szerdán este a szervezet.

Fenina az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelőcsoportjának tagja volt.

A csoport tagjai az ukrán fegyveres erők és a kelet-ukrajnai, oroszbarát szakadárok közötti tűzszünet betartását ellenőrizték az elmúlt években.

Az EBESZ múlt csütörtökön, az orosz támadás megindulása miatt úgy határozott, hogy ideiglenesen felfüggeszti misszióját, és elviszi az országból a csoport külföldi tagjait.

Zelenszkij: Egy hét alatt meghiúsítottuk az ellenség tervét

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette egy csütörtök hajnalban megjelent videoüzenetében: az ukrán nép “meghiúsította Oroszország álnok tervét”, hogy megszállja országát, és büszke az ukránok hősies ellenállására.

Egy hét alatt meghiúsítottuk az ellenség tervét, amelyet évek óta népünk, országunk iránti gyűlöletből szőtt. Békére itt nem lelhetnek, egy percnyi nyugalmuk sem lesz, de élelmük sem

– mondta az elnök a néphez intézett üzenetben, amit a Telegramon osztott meg.

„Ha valahova sikerült is betörniük, nem lesznek ott sokáig, mert kiűzzük őket” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a harcok meg fogják tépázni az orosz katonák morálját.

Ők nem egy szuperhatalom harcosai, hanem megtévesztett és kihasznált gyerekek

– mondta.

Állítása szerint az orosz hadsereg embervesztesége elérte a 9000 főt. Az orosz védelmi minisztérium szerdai közlése szerint Oroszország vesztesége 500 fő, Ukrajnáé pedig 2870 volt akkor.

Az ukrán lakosság két százaléka elmenekült

Már egymillió ember menekült el Ukrajnából a háború elől valamelyik szomszédos országba múlt csütörtöktől szerda éjfélig – közölte csütörtök hajnalban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), amely szerint ebben az évszázadban ilyen intenzív exodusra még nem volt példa a világon

Az egymillió ember Ukrajna lakosságának két százalékát jelenti. Ez az érintett országok hatóságai által közölt adatok összesített értéke. Az UNHCR egyúttal figyelmeztetett, hogy a menekültáradatnak messze nincs vége, akár a négymilliót is elérheti ez a szám a végén, sőt, ennél is több lehet.

A legtöbben – 5,7 millióan – a szíriai háború elől menekültek el külföldre az ENSZ-szervezet adatai szerint, de a leggyorsabb szíriai exodus idején, 2013 elején is legalább három hónap alatt hagyta el az országot egymillió ember.

Az ENSZ tisztségviselői a mostani válságban dicsérték az Ukrajnával szomszédos, befogadó országokat segítőkészségükért.

Az ukrajnai menekültből több mint 505 ezer érkezett Lengyelországba, több mint 116 ezer ember Magyarországra, 79 ezret meghaladta a Moldovába, 71 ezret a Szlovákiába és 131 ezret a Romániába érkezők száma.

Orosz tankok Herszonban

Az orosz csapatok ellenőrzés alá vették Herszont szerdáról csütörtökre virradó éjjel, miután behatoltak a városi tanács épületébe.

A Krím-félsziget észak-nyugati részén található városba való behatolásról szóló híreket az amerikai hírszerzés és a helyi polgármester is megerősítette.

Igor Kolykhaiev késő esti Facebook-posztjában azt írta,

fegyveres vendégek érkeztek a városi tanács épületébe ma. Csapatom és én is békés emberek vagyunk, nincsenek fegyvereink és nem vagyunk agresszívak. Az ukrán hadsereg nincs a helyszínen, csak civilek, akik itt akarnak élni.

Ez az első nagyobb várost, amit Moszkva elfoglalhat a háborúban a múlt héten kirobbant háborúban.

Kolykhaiev a bejegyzése szerint tárgyalt az orosz katonákkal. Nem ígért nekik semmit, mert nincs mit ígérnie, csak normális életet akar a városukban.

Annyit kértem, hogy ne lőjenek emberekre

– írta.

Közölte azt is, hamarosan újraindul a tömegközlekedés, a lakosságot pedig arra szólították fel, egyesével, maximum kettesével menjenek utcára.

A hadsereget ne provokálják. Álljanak meg az első felszólításra. Nem keresik a konfliktust

– hívta fel rá a figyelmet.

Az orosz védelmi minisztérium szerint el is foglalták már Herszont, de Zelenszkij arról beszélt, erről még szó nincs a 250 ezres lakosú kikötővárosban.

A polgármester is azt közölte, hogy a behatolás ellenére a város egyelőre ukrán zászló alatt van.

Olvasói sztorik