Majdnem sikerült egyszerre lediplomáznom Afganisztán legjobb egyetemei közül kettőn is. Az Afganisztáni Amerikai Egyetemen és a Kabuli Egyetemen is novemberben végeztem volna, de ma reggel lepörgött az életem a szemem előtt. Annyit dolgoztam azért, hogy az legyek, aki ma vagyok, de ma reggel, amikor hazaértem, az első dolgunk a lánytestvéreimmel az volt, hogy elrejtettük a belépőkártyáinkat, a diplomáinkat és az okleveleinket. Ez borzalmas. Miért kell elrejtenünk azokat a dolgokat, amelyekre büszkének kellene lennünk? Afganisztánban most már nem lehetünk önmagunk.
Ezek a sorok egy névtelenséget kérő kabuli nőtől származnak, aki a Guardiannak mesélte el, hogyan élte meg a tálibok győzelmét. Az egyetemista augusztus 15-én reggel éppen órára tartott, amikor találkozott egy csapat nővel, akik a kollégium felől futottak. Amikor megkérdezte, mi történt, azt válaszolták, hogy a rendőrség kiüríti az épületet, mert a tálibok elérték Kabult, és megverik azokat a nőket, akik nem viselnek az arcot és a testet elfedő burkát.
Eközben a férfiak, akik ott álldogáltak, azon viccelődtek, hogy mennyire meg vagyunk rémülve. »Menjetek és vegyétek fel a burkát«, mondta az egyikük. »Ez az utolsó alkalom, hogy kint lehetettek az utcán«, mondta egy másik. »Mind a négyeteket feleségül veszlek ugyanazon a napon«, mondta egy harmadik.
Amióta a tálibok húsz évvel ezelőtt elvesztették a hatalmat Afganisztánban, a polgárháború ellenére a nők helyzete sokat javult. És bár a radikális iszlamisták ígéretet tettek arra, hogy a nőknek ezentúl is lesznek jogaik, többésgük fél, és úgy érzi, néhány nap alatt is sokkal rosszabbra fordult az élete.
Kilőtt a burka iránti kereslet
A BBC összeállítása szerint 1999-ben – a tálibok uralma alatt – egyetlen lány sem járt középiskolába Afganisztánban, és mindössze kilencezer lány járt általános iskolába. 2003-ra 2,4 millió iskolás lányt tartottak nyilván, és mostanra ez a szám 3 és fél millióra emelkedett. Jóllehet, az Unicef szerint még mindig több mint 3,7 millió afgán gyerek nem részesül oktatásban, és a 60 százalékuk lány, így is szembetűnő volt a fejlődés. A középiskolás lányok száma is megnőtt: 2003-ban még csak a 6 százalékát tették ki a tanulóknak, 2017-ben már a 39 százalékát. A tálibok azt állítják, hogy már nem ellenzik a lányok oktatását, de a Human Rights Watch emberi jogi szervezet szerint a regionális tálib vezetők közül csak kevesen engedik a lányokat a pubertás után is iskolába járni.
A bizonytalanságot növeli, hogy a tálibok egyelőre nem tisztázták, hogy pontosan milyen fajta oktatásban vehetnek majd részt a lányok is. Pastana Durrani, a Learn nevű oktatással és női jogokkal foglalkozó nonprofit szervezet alapítója kétségbeesett.
Olyan sokat sírtam, hogy már nem maradt könnyem. Egy ideje már gyászoljuk Afganisztán elvesztését, úgyhogy nem érzem túl jól magam. Épp ellenkezőleg, teljesen reménytelennek érzem a helyzetet.
Durrani azt mondta a CNN-nek, az iszlámról biztosan tanulni fognak a lányok, de mi a helyzet a nemekkel kapcsolatos ismeretekkel? Vagy a szakmai képzésekkel? Durrani hozzátette: kapott kétségbeesett üzeneteket olyan lányoktól és fiúktól egyaránt, akik úgy érzik, hogy semmit nem értek az elmúlt évek erőfeszítései.
Az egyik leglátványosabb változás, hogy az elmúlt napokban szinte teljesen eltűntek az utcákról a nők. A CNN helyszíni riportja szerint azok a nők, akik mégis kimerészkednek az utcára, jóval konzervatívabban öltözködnek, mint korábban, és gyakran az arcukat is eltakarják.
A fentebb említett nő arról is beszélt, hogy ő vasárnap órákat töltött el azzal, hogy annyi készpénzt vegyen fel, amennyit csak tud, mert ki tudja, a következő napokban eljut-e a bankba. „Annyira váratlanul történt minden, senki sem számított arra, hogy ilyen gyorsan lezajlik. Az emberek azt gondolták, hogy Kabul akár egy évig is meg tudják majd védeni, de a katonaság egyszerűen csak átadta a hatalmat” – tette hozzá.
A bizonytalanság más területen is megnyilvánul. Kedd reggel a Tolo News nevű afgán kereskedelmi csatornán Behesta Arhand műsorvezető kérdezgette a tálibok egyik szóvivőjét a házkutatásokról – az, hogy egy női újságíró ilyet tehetett, egészen rendhagyó. Ezzel egy időben viszont az állami televízió egyik legismertebb hírolvasója, Hadídzsa Amin egy chatszobában sírva beszélt arról, hogy több női kollégájával együtt őt is felfüggesztették.
Újságíró vagyok és nem engedik, hogy dolgozzam. Mihez kezdjek most? A következő generációnak nem lesz semmije – minden, amit az elmúlt húsz évben elértünk, odaveszett. A tálibok azok a tálibok, semmit nem változtak.
Miközben arról szólnak az ígéretek, hogy a nők visszamehetnek dolgozni és tanulni, olyan beszámolók is érkeznek, amelyek szerint a nők csak egy férfi rokon társaságában hagyhatják el a lakhelyüket. Így például vannak olyan kabuli egyetemista lányok, akik gyakorlatilag be vannak zárva a kollégiumokba, mert a városban nincsenek rokonaik.
Értelmezés kérdése
A radikális iszlamisták egyik szóvivője arról beszélt, hogy a tálibok a Korán és Mohamed életén alapuló iszlám törvény, a saría keretein belül figyelembe fogja venni a nők jogait. Ezek alapján a nőknek joguk van kiválasztani a férjüket, és joguk van dolgozni is – ahogy a Bloomberg felhívja a figyelmet, Mohamed első felesége például kereskedő volt.
A saríát azonban különböző politikusok, jogtudósok és egyházi személyek különféleképpen magyarázzák. Vannak, akik a Korán egyes sorait úgy értelmezik, hogy a férfiaknak védelmezniük kell a nőket, míg mások szerint ez azt jelenti, hogy férfiak felsőbbrendűek a nőknél. A saría szerint a nők örökölhetnek, de a Korán szerint a lányok csak feleannyi örökséget kaphatnak, mint a fiúk. Egyesek úgy vélik, ennek az az oka, hogy a férfiak felelőssége az anyagi biztonság megteremtése. A Korán rendelkezik arról is, hogy a muszlim nők csak a férfirokonoknak fedhetik fel a szépségüket – emiatt van, aki szerint elég, ha a nők csak a hajukat fedik el kendővel, mások szerint az arcukat is el kell takarni.
Hogy mennyire különbözőek lehetnek a saría értelmezései, jól mutatja Irak és Irán példája. Amíg Irakban 2005-ben alkotmányba foglalták a nemek közötti egyenlőséget, addig Iránban korlátozzák a nőket a mozgásukban, és megbüntethetik őket, ha nem megfelelően öltözködnek. 1996 és 2001 között, az előző tálib uralom alatt hasonló volt a helyzet Afganisztánban is, erkölcsrendészek járták az utcákat, és nyilvánosan megalázták vagy megverték a „helytelenül viselkedő” nőket. Az Amnesty International arról számolt be, hogy 1996-ban levágtak egy darabot egy kabuli nő hüvelykujjából, mert ki volt festve a körme.
A Guardiannek nyilatkozó egyetemista azt írta:
Nőként úgy érzem, hogy a férfiak által kezdett politikai háború áldozata vagyok. Nem nevethetek hangosan, nem hallgathatom meg a kedvenc számaimat, nem találkozhatok a barátaimmal a kedvenc kávézónkban. Nem vehetem fel többé a kedvenc sárga ruhámat, és nem használhatom a kedvenc pink rúzsomat. Nem mehetek be többé a munkahelyemre, és nem szerezhetem meg az egyetemi diplomát, amelyért évekig dolgoztam.
Nem szabad behódolni
Bár sok nő az otthonába zárkózva várja, hogy mi lesz Afganisztánnal, vannak, akik nem szeretnék, ha az elmúlt húsz év fejlődése a semmibe veszne. Több civil szervezet is dolgozik azon, hogy adományokat gyűjtsön, kedden pedig egy csapatnyi nő Kabulban az elnöki palotától nem messze követelt polgári, társadalmi és politikai szabadságjogokat, fegyveres tálibokkal is szembenézve.
Vida Szaharinak több évbe telt, míg sikerült elválnia abuzív férjétől, de a válás után azzal kellett szembesülnie, hogy mennyire kevés joga van egy gyermekét egyedül nevelő elvált nőnek. Amikor lakást akart bérelni, több tulajdonos is azért utasította vissza, mert úgy gondolták, Szahari „bordélyt fog csinálni” a lakásból. Az iskolába csak késve tudta beíratni a fiát, mert a szükséges dokumentumok kiállításához a volt férj jelenlétére is szükség volt.
Szaharit a tapasztalatai késztették arra, hogy nőjogi aktivista legyen, de három hónappal ezelőtt Indiába menekült, ahol állítása szerint három másik aktivistát bújtat, miközben folyamatosan tartja a kapcsolatot az otthon maradtakkal, akik közül egy generáció már úgy nőtt fel, hogy nem kellett megtapasztalnia a tálibok uralmát. Szahari megjegyezte:
A tálibok még sosem láttak olyat, hogy nagy számban járnak tapasztalt, képzett nők dolgozni vagy iskolába. Szembe kell szállnunk velük, továbbra is dolgoznunk és tanulnunk kell. Nem szabad, hogy a nők behódoljanak a táliboknak.
