Nagyvilág

Január óta majdnem százezer jemeni menekült el a háború elől

Január óta több mint 94 ezer ember kényszerült elmenekülni otthonából a polgárháború sújtotta Jemenben a harcok elől – közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a Twitter-oldalán.

A jemeni konfliktus miatt további emberek kényszerülnek a menekülésre, miközben a túlélésért küzdenek

– olvasható az UNHCR bejegyzésében. A világszervezet főbiztossága szerint a január 1-je és június 6-a közötti időszakban több mint 94 ezren menekültek el az ország különböző pontjain zajló összecsapások elől, ez legalább 15 ezer háztartást foglal magában. Hozzátették: mindössze 520 embernek sikerült ugyanezen időszak alatt visszatérnie otthonába.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

Az ország lakosságának körülbelül 80 százaléka szorul humanitárius segítségre. A hosszan tartó fegyveres konfliktus következtében az ország egészségügyi rendszere gyakorlatilag összeomlott, miközben a koronavírus-járvány egyre terjed. A helyi hatóságok hivatalosan csak 564 fertőzöttet jelentettek és 130 halálesetet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a valós számok ennél jelentősen nagyobbak lehetnek. Richard Brennan, a WHO regionális vészhelyzeti igazgatója jemeni egészségügyi forrásokra hivatkozva korábban arról számolt be, hogy a halottak száma több száz, a fertőzötteké pedig több ezer lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik