Nagyvilág koronavírus

Csak 4 lélegeztetőgép jut 12 millió emberre, mégsem ez a legnagyobb probléma

Afrikában 300 ezer és 3,3 millió között lehet majd a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma – az egyes kormányok intézkedéseitől függően. A fekete kontinens legtöbb országában nemcsak a maszkok és a szappan, de a tiszta víz is luxuscikknek számít.

A koronavírus-járvány ellenszer és vakcina hiányában még a legfejlettebb országok közül is többet két vállra fektetett az elmúlt hónapokban, akad viszont egy kontinens, ahol a fertőzés minden képzeletet felülmúló humanitárius katasztrófával fenyeget. Ez Afrika.

Fotó: Luis Tato /AFP

A földrészen néhány kivételtől eltekintve az összes országban megjelent már a koronavírus, és bár egyelőre alacsonyak a fertőzöttségi mutatók, ez részben annak tudható be, hogy rendkívül kevés tesztet végeznek.

A szakértők viszont egyetértenek abban, hogy nem marad így sokáig ez az állapot, és ahogy a világ más pontjain, úgy előbb-utóbb Afrikában is kialakulhatnak gócpontok, robbanásszerűen megemelkedhet az esetek száma. A kontinensen a sajátos társadalmi viszonyok következtében az emberek életvitele eltér az átlagostól, például milliók járnak naponta vásárolni, mert a szegények, akik a teljes lakosság jelentős részét teszik ki, anyagi okokból nem tehetik meg, hogy felhalmozzák az élelmiszereket. A távolságtartás tehát csak elméletben jelenthet megoldást.

Az előrejelzések finoman szólva sem derűlátóak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a fertőzöttek száma néhány tízezerről tízmillióra is nőhet három–hat hónap alatt. Az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága április 17-én publikált modellezése arra jutott, hogy a legrosszabb esetben – ha az országok egyáltalán nem védekeznek – akár 3,3 millió ember is életét veszítheti a betegségben. Megvizsgálták azt a forgatókönyvet is, ha az afrikaiak minimálisra csökkentik a kontaktusok számát: akkor várhatóan 122 millióan fertőződhetnek meg és mintegy 300 ezren hunyhatnak el. Ennél optimistább verziót jelenleg nem tudnak elképzelni.

Se felszerelés, se emberi erőforrás, se semmi

Minden viszonyítás kérdése, de a legtöbb afrikai ország egészségügyi ellátórendszere tényleg romokban hever. Számtalan kórház nem tudja ellátni a pácienseket a külföldi segélyszervezetek adományai nélkül. Több kormánynak arra sincs elegendő forrása, hogy felhívja az emberek figyelmét a megfelelő óvintézkedésekre, mint például a legalább 20 másodperces kézmosásra, vagy az egymástól másfél méteres távolság betartására.

Ami a konkrét számokat illeti, az maga a kegyetlen valóság: a 12 milliós lakosú Dél-Szudánnak több alelnöke van, szám szerint öt, mint lélegeztetőgépe. Utóbbiból ugyanis csak négy darab áll rendelkezésre. Országszerte összesen 24 ágyuk van az intenzív osztályokon, tízezer emberre csupán 0,15 orvos jut, ami az egyik legkevesebb a világon. A Közép-afrikai Köztársaság ötmillió lakosára mindössze három lélegeztetőgép jut, a hasonló népességű Libériában pedig csak hat. Ezekből az egyik az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége mellett van – biztonsági okokból.

Sőt, tíz afrikai országban egyáltalán nincs egyetlen lélegeztetőgép sem, pedig a legsúlyosabb tüneteket produkáló koronavírusos betegeknek annak hiányában szinte esélyük sincs a túlélésre. A WHO közlése szerint a 41 legszegényebb afrikai országban (összesen 55 van) mindössze kétezer működőképes lélegeztetőgép van. Csak összehasonlításként: Magyarország nyolcezer ilyen berendezéssel készül a járvány csúcspontjára, Amerikában 170 ezer van belőlük.

De már a koronavírus terjedésének lelassítása is elképesztő kihívás a földrészen, ahol azon túl, hogy maszkokból, védőfelszerelésekből és orvosi oxigénből is súlyos hiány van, fertőtlenítőszerből és szappanból sincs elég, de még a víz sem biztonságos. Az ENSZ adatai szerint 2015-ben a szub-szaharai országokban élők mindössze 15 százaléka számára állt rendelkezésre a tiszta ivóvíz és a kézmosáshoz szükséges alapkellékek.

Szintén a WHO által kiadott statisztikákból derül ki, hogy a 43 leglemaradottabb afrikai országban összesen mindössze ötezer ágy van az intenzív osztályokon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egymillió emberre öt ágy jut. Európában ez az arány egymillió főre vetítve négyezer.

Egy egészségügyi dolgozó koronavírus tesztet végez egy másik egészségügyi dolgozónál a Johannesburgban található Charlotte Maxeke Kórháznál koronavírusos betegek kiszűrésére és vizsgálatára felállított sátraknál. Fotó: Michele Spatari /AFP

A lehetőségeikhez mérten ezek az államok is próbálnak új lélegeztetőgépeket vásárolni, de ez ma közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mert a megrendelések semmire nem jelentenek garanciát, azok sokszor nem érnek célba. Mi több, az afrikai kormányok nem tudnak rálicitálni a fejlett államokra, így a sor végére kell állniuk.

Még ha sikerülne is beszerezni a megfelelő mennyiségű védőeszközt, azzal sem oldódna meg a probléma, mert a lélegeztetőgépeket be kell üzemelni ,és orvosok kellenek hozzá. Hiába jutna akár minden emberre egy lélegeztetőgép, ha azt senki nem tudná kezelni.

Afrikában az emberek egyötöde, megközelítőleg 250 millió ember nem jutott hozzá megfelelő mennyiségű élelemhez már azelőtt sem, hogy a járvány kitört volna. A koronavírus csak rontott a helyzeten, most már arra is van példa, hogy a szegények összeverekednek az ételért. Sok millióan nem tudják megtenni, hogy otthonról dolgozzanak, mert arra egyrészt nincs kiépítve az infrastruktúra, másrészt az emberek többségének a mezőgazdaság adja a munkát.

Az sem segít, hogy az afrikaiaknak jellemzően nincs bizalmuk az egészségügyi intézményekben. A félelmeik miatt sokan inkább megfertőződnek majd egy láthatatlan vírustól, minthogy kórházba menjenek.

Más földrészekhez képest képes Afrikában sokkal gyorsabb a különböző fertőzések elterjedése. A szakértőknek jó oka van azt feltételezni, hogy a koronavírus kiemelten veszélyezteti majd a több tízmillió, tuberkulózisban szenvedő afrikait, illetve a HIV-fertőzötteket is, hiszen ahogy azt számtalanszor hallottuk már, a sebezhető immunrendszer súlyosbíthatja a tüneteket. Félő továbbá az is, hogy az alultáplált emberek és a maláriás betegek is nagyobb fenyegetettségnek vannak kitéve.

Van mibe kapaszkodni

Kanyarodjunk rá a jó hírekre, bár túl sok nincs belőlük. A földrész lakossága hihetetlenül fiatal. Olaszországban például részben azért olyan magas a halálozási ráta, mert a népesség 23 százaléka már elmúlt 65 éves. Ezzel szemben Afrikában az emberek mindössze 2 százaléka töltötte be a 65. életévét. Ebből pedig értelemszerűen az következhet, hogy életkoruknál fogva jóval kevesebben hunynak majd el a betegségben. 

Elejét veheti a humanitárius katasztrófának az is, hogy az afrikai országok zömében gyorsan reagáltak a közelgő veszélyre. A kontinensen február 27-én, Nigériában diagnosztizálták az első esetet egy olasz férfinál, majd számos államban rögtön betiltották a tömegrendezvényeket, összejöveteleket, az iskolákat bezárták, és kijárási korlátozásokat vezettek be, továbbá a határaikat is lezárták a külföldről érkezők elől.

A tapasztalatokból kiindulva azokban az országokban, ahol idejekorán meghozták a szükséges óvintézkedéseket, alacsony szinten lehetett tartani a fertőzöttek és az áldozatok arányát. Ami viszont még így is aggasztó Afrika szempontjából az az, hogy az erőtlen kormányok miként evickélnek majd ki a krízisből egy olyan időszakot követően, amikor épp sikerült volna felszálló pályára állítani a kontinenst.

A fekete kontinensnek van miből erőt merítenie, a 2014-es Ebola-járvány idején szerzett tapasztalatokat most tudják majd hasznosítani. Más kérdés, hogy akkor a világ összefogott három kiváltképp sebzett országért, és rendelkezésre bocsátották a megfelelő erőforrásokat. Most azonban mindenki ugyanazon ellenség ellen küzd, és próbálja előbb a saját háza táján rendbe tenni a dolgokat, mielőtt mások segítségére sietne. Erre példa, hogy az Európai Unió megkésve kezdte el támogatni az olaszokat, így megjósolható, mi lesz a válaszuk Afrika számára.

Az szinte biztos, hogy Afrika előtt nehéz évek állnak, mert a járvány által előidézett krízisek, így a humanitárius, gazdasági és szociális válság egymásba gyűrűzik majd. Egyelőre azonban most a kormányoknak arra kell törekedniük, hogy a lehető legkevesebb emberáldozattal átvészeljék a vészterhes időket. Még akkor is, ha az a legjobb esetben is 300 ezer halottat jelent.

Szingapúr elvesztette a kontrollt a járvány felett, és ez intő jel a világnak
Szingapúrt a koronavírus megjelenése után a járványkezelés mintapéldájának kiáltották ki, aztán berobbant a második hullám, ami úgy tűnik, előbb-utóbb mindenkit utolér. Az újfajta életünk alighanem hosszabb lesz, mint amire a legtöbben számítanak.

Kiemelt kép: John Wessels /AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.