Nagyvilág koronavírus

Olaszországban újra megugrott a halottak száma, az új fertőzötteké viszont csökkent

Olaszországban ismét ötszáz felett volt a koronavírus-fertőzés 24 óra alatt jelzett halálos áldozatainak a száma, amely elérte a 24 648-t – közölte kedd este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek azonban egymás utáni második nap tovább csökkent.

  • a halottak napi emelkedésének száma 534 volt a hétfői 454 után. Vasárnap 433 halálesetet jeleztek.
  • az aktív fertőzöttek száma 528-cal csökkent az egy nappal ezelőttihez képest. A járvány februári terjedése óta ez volt az egymást követő második nap, hogy az aktív betegek száma országosan nem emelkedett. Jelenleg az aktív betegek száma meghaladja a 108 ezret.
  • ez volt a 17. egymás utáni nap, hogy csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma is.
  • a gyógyultak száma meghaladja az 51 ezret. Az utóbbi nap alatt több mint 2700-an gyógyultak meg, ami az eddigi legmagasabb adat.

600 ezer halottal számoltak

Az olasz sajtó kedden nyilvánosságra hozta az olasz egészségügyi tárca titkos dokumentumait, amelyek már január elején egy Kínából érkezett, ismeretlen eredetű tüdőgyulladásjárvány olaszországi megjelenését vázolták.

A tárca három vésztervet dolgozott ki, de a legmagasabb fokozatút nem küldték át a többi minisztériumnak és tartományoknak, a pánik elkerülésére. Ebben több mint 600 ezer halottat jósoltak Olaszországban. A tárca eddig nem cáfolta az értesüléseket. A kormány január 28-án függesztette fel a Kínával közvetlen légijáratokat, és vezette be a veszélyhelyzetet.

Stefano Vella, a római Gemelli Kórház virológusa úgy vélekedett, sem a politika, sem az egészségügy nem ismerte fel időben a koronavírus-fertőzés “erejét”. A korábbi előrejelzések március közepére tették a tetőzést, ami után gyors csökkenést jósoltak, ezzel ellentétben a járványgörbe nagyon lassan ível lefele.

Kiemelt kép: Új koronavírussal fertőzött beteget visznek repülőgéphez az észak-olaszországi Bergamo Orio al Serio repülőterén 2020. április 2-án. Bergamo a vírussal egyik leginkább sújtott város Lombardiában, a járvány olaszországi gócpontjában, ahonnan eddig harmincnégy fertőzöttet szállítottak kezelésre repülőgéppel Németországba. MTI/EPA/ANSA/Fabrizio Cattina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik