Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje és frakcióvezetője kedden Budapestre utazott, hogy elsimítsa a Fidesz kizárásával kapcsolatos vitát Orbán Viktorral. Weber a CEU-n kezdett, onnan ment a miniszterelnökkel tárgyalni, majd a Mazsihisz vezetésével is beszélt. Mivel egyik esemény sem volt sajtónyilvános, a felek pedig alig kommunikáltak (a kormány egyelőre egyáltalán nem), sok mindent nem tudtunk meg. De íme négy tanulság a mai napból az eddig ismertek alapján.
Ennyi volt a pávatánc
Weber néhány mondatot mondott csak, mielőtt leült volna tárgyalni a Mazsihisz vezetésével. Kérdésekre nem válaszolt, az Orbánnal való megbeszéléséről pedig csak annyit árult el, hogy konstruktív volt, de nem sikerült minden vitás kérdésben megegyezni, majd elismételte korábbi feltételeit. Sokkal több akkor sem derült ki, amikor egy órával később kérdésekre is válaszolt, mint hogy az asztalra tette a problémákat, és voltak pozitív jelzések, de a labda a Fidesz térfelén pattog. A CEU-val kapcsolatban pedig elmondta: egy új konstrukciót javasolt arra, hogyan adhatna továbbra is amerikai diplomát Magyarországon, bevonva a dologba a müncheni egyetemet is.
Az, hogy nem sikerül majd mindenben megegyezni, mindenki számára várható volt, aki valaha látta Orbánt külföldön politizálni, hiszen erről szól a pávatánc. A magyar miniszterelnök rendszeresen így rendezi a konfliktusos ügyeit: ha négy-öt lépéssel túlmegy a határon, és mindenki kiakad rá, akkor visszalép egyet-kettőt, és mindenki megnyugszik, mert Orbánnal lehet tárgyalni. Most is pontosan ez látszik történni.
Orbán messze túlment minden Nyugat-Európában elfogadott határon azzal, hogy a saját, amúgy is kiugró népszerűségének növelése miatt a komplett Európai Uniót hitelteleníti Magyarországon. Rendszeresen akadályoz meg közös uniós külpolitikai lépéseket, és mond olyan, normális helyeket elfogadhatatlan dolgokat, mint hogy „nem akarunk kevert népességű Európát”. A legtöbb néppárti politikusnak pedig folyamatosan el kell számolnia a szavazói és a sajtó előtt azzal, hogy miért tűri meg Orbánt a Néppárton belül. Ez érthető módon feszültségeket szül, ezeket a feszültségeket pedig kezelni kell.
Az viszont, hogy a Fideszt kirakják a Néppártból, senkinek nem érdeke. Weber a kizárás támogatása helyett ezért állt elő azzal a három követeléssel, hogy Orbán fejezze be a Brüsszel elleni kampányát, engedje vissza a CEU-t és kérjen bocsánatot. A pávatánc lényege pedig az, hogy ezek közül a kormány teljesít mondjuk másfelet, a többi pedig el van felejtve.
Orbánék már a követelések megfogalmazása után bejelentették, hogy leszedik a Soros-Juncker plakátokat. A másik két kérés problémásabb. Csakhogy a Néppárt felől szivárgó információk szerint bocsánatkérésnek elfogadnák már azt is, hogy Orbán kimondja: elfogadja, esetleg meg is érti, ha másoknak nem tetszik az, amit csinál. Természetesen nincs a világon olyan szemantikai iskola, amely szerint ez bocsánatkérésnek számítana, de az Európai Néppártnak ez is elég lehet. Vagy az, amit Gulyás Gergely vetített előre, hogy Orbán a hasznos idióták kifejezés használatáért fog bocsánatot kéri (leegyszerűsítve a Fidesz kizárásáért kardoskodó néppártiakat nevezte így), nem a plakátkampány miatt.
A kalap mélyéről előrángatott CEU-ügyet viszont nem fogják tudni rendezni. Egyrészt azért, mert Orbán ezt a meccset már megnyerte. Lassan már az amerikaiakat sem érdekli, hogy a CEU-t elzavarták Magyarországról, pedig amerikai egyetemről van szó. Weber egy régi törést akarhat a CEU megmentésével rendezni a Néppárton belül, mert valahol itt romlott meg végleg a Fidesz viszonya az északi és nyugati jobbközép pártokkal, a Juncker-Soros-kampány inkább csak hab volt a tortán. Weber most a müncheni egyetemet is bevonná a CEU-ügy rendezésbe, és a német nagyipar dicsőségére a végén talán még egy BMW-kar alapítását is kiharcolja.
Még mindig teljesen felkészületlenek
Weber ötlete arról, hogy a bajorok beszállnának a CEU finanszírozásába vagy nagyon felkészült és átgondolt, vagy nagyon nem. Nézzük a két verziót.
Az első szerint a németek megértették, hogy Magyarország számára az amerikai nyomásgyakorlás nem számít, mert komolytalannak érzik. Ezért a bajorok úgy döntöttek, hogy részben bajor egyetemet csinálnak a CEU-ból. Márpedig a német politikai nyomásgyakorlás már a magyar kormány számára is fontos, hiszen a magyar gazdaság harmadát néhány német cég adja. Egy amerikai egyetemet lehet, hogy el mernek kergetni az országból, de egy németet nem. Sőt egy német egyetemmel már nem is lenne semmi baj a kormánynak.
A második lehetőség szerint Weber nem értette meg, hogy a CEU maradásának nem az az akadálya, hogy nincs rá pénz, hanem az, hogy hiába kellene a magyar oktatási rendszernek jóváhagynia az egyetem működését, nem teszi meg. A CEU mindenben megfelel a kizárólag rá (azaz ellene) szabott törvényi előírásoknak, amit az Oktatási Hivatalnak kellene ellenőriznie, de nem teszi, így az egyetem nem is működhet. A CEU viszont egy egyetem, amelynek évekre előre kellene terveznie, és ezt ilyen jogi környezetben nyilván nem teheti meg.
És akkor ott van még a magyar fél álláspontja is. A magyar kormány régóta azt játssza a felkészületlen külföldi újságírókkal, hogy elmondja: a CEU nem ment el Magyarországról, hiszen itt van a Közép-Európai Egyetem, és annak magyar programjai, csak az amerikai programokat vitték Bécsbe. Ráadásul az egyetem magától ment el, nem kergették őket. Ez az állítás természetesen nem igaz, hiszen ritkán szoktak egyhetes határidőkkel elfogadni külön egyetemekre szabott törvényeket úgy, hogy az ne jelentene valamit. A CEU lényegét pedig pontosan az amerikai programok adták Magyarországon, mert ezek nyitottak kaput a világ felé a magyar diákoknak, és ezek miatt tudott elképesztő mennyiségű pályázati pénzt idehozni az egyetem, hogy azt a magyar kutatók használhassák fel. De ezeket a válaszokat felkészületlen politikusoktól ritkán halljuk.
Ki lett ez számolva közben
És közben úgy tűnik, az is ki lett számolva, hogy ebben a pillanatban épp a Néppártnak kell jobban a Fidesz, mint fordítva. Az EPP parlamenti frakciója várhatóan amúgy is kisebb lesz a májusi EP-választás után, mint most, és a Fidesz nélkül ez még rosszabb lehet. A magyar kormánypárt kizárása (és szoros szövetségeseinek kilépése) pont annyi helyet vehet el az EPP-től, hogy meg tudja szerezni a legfontosabb uniós vezetői posztokat, mint a bizottság, a tanács, a parlament és a központi bank vezetése. Ezzel párhuzamosan egy újonnan összeálló, részben Orbán vezette pártcsalád akár blokkoló kisebbségként is működhet az Európai Parlamenten belül.
Ráadásul a szavazás fordítva is visszaüthet, mert egyelőre nem biztos, hogy többséget kapna a Fidesz kizárása, hiszen több nagy európai párt is inkább marasztalná Orbánt (így az olaszok és a franciák is). Ha szoros versenyben a Fidesz kizárása győz, az eleve megosztottá teszi a Néppártot, ami semmiképp nem jó Webernek. Ha pedig még győz is a Fidesz, az kifejezetten rossz lehet, mert a nyugat-európai konzervatív pártokat kergetheti Emmanuel Macron új pártcsaládjába.
Nem segít a külföld
Ideje feladnia azt a vágyakozást is a magyar ellenzéknek, hogy Orbánnak majd gátat szab a külföldi politikusok ellenállása. Ha valami sokadszorra is egyértelműen kiderül Weber szerepléséből, az az, hogy a Néppárt elsősorban nem a saját értékeit vagy akár a magyar demokrácia állapotát félti, hanem a saját egységét, választási sikerét, és Weber személyes ambícióit. Ez persze természetes, a világon mindenhol így működik a politika, de Orbán pontosan azért ennyire sikeres ebben a játékban, mert racionalitást vár el az ellenfeleitől. Majd akkor lépnek fel ellene, ha nekik is megéri, Orbán pedig mindent meg fog tenni, hogy ne érje meg.
Kiemelt kép: Szecsődi Balázs / Miniszterelnökség / MTI
