Napok óta ez a kérdés gyötri minden amerikai politikával foglalkozó embert. Az amerikai választás ugyanis néhány hónapon belül már a második olyan esemény volt, ahol egészen meglepő végeredménye lett egy voksolásnak. Pontosan úgy, ahogy a Brexit-szavazásnál is, a legtöbb Clinton-párti úgy feküdt le aludni, hogy minden rendben lesz, majd arra kelt, hogy minden a feje tetejére állt.
Én például szinte biztos voltam benne, hogy Clinton fog nyerni, bár – mivel nagyrészt a Fivethirtyeight választási podcastjából követtem a felméréseket – azt is tudtam, hogy a verseny jóval kétesélyesebb, mint azt sokan gondolják. Mégis arra ébredtem reggel, hogy
Trump megnyerte Philadelphiát, a tőzsdék zuhannak.
Egészen megdöbbentő érzés volt, pontosan olyan, mint amikor a Brexit-szavazás másnapján arra mentem be reggel ügyelni, hogy az előző napi tíz százalékpontos felmért előny elolvadt, és a kilépés fog nyerni.
A briteknél van hagyománya a durván benézett közvélemény-kutatásoknak, de az amerikaiaknál nem nagyon. Ezt például az Indianában tanító Krekó Péter mondta a választás másnapján.
És pont ezért döbbent meg mindenki, hogy most mégis sikerült ennyire benézni a választást. De felmerül a kérdés, hogy mégis mennyire mértek félre azok, akiknek ez lett volna a feladata. Az biztos, hogy néhányan nagyon. A politikában nem kifejezetten okos Huffington Postnál például Trumpnak kettő százalék esélye volt a győzelemre. A Nate Silver-féle Fivethirtyeightnél, ami azzal lett híres, hogy elég pontosan jósolta meg az előző két választás eredményét, 35 százalék volt ugyanez a szám a választás előtti napon.
Ezért is voltam nagyon kíváncsi arra, hogy ugyanez a lap végül hogy magyarázza meg a hibát, ha egyáltalán hiba volt.
Nate Silver szerint Hillary Clintonnak eleve nem volt akkora előnye országosan, ráadásul alul teljesített a váltásra esélyes államokban (swing state) is. Clinton pont azokban az államokban teljesített végül sokkal rosszabbul a vártnál, amelyeket Obama annak idején megnyert Közép-Nyugaton. De egyébként Silver azt is mondja, hogy ők folyamatosan beszéltek arról, hogy Clinton bázisa a partokon van, és hiába teljesít most jobban Kaliforniában, mint Obama négy éve, vagy veszíti el jobban Texas-t, mint Obama akkor, semmit nem nyer, vagy veszít vele az elektori kollégiumban.
A szavazatok aránya Silver szerint körülbelül két százalékot tévedett Clinton felé, ami teljesen normális hibaszázalék a felméréseknél és az elemzéseknél. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy kétszázaléknyi szavazatváltozással hogyan nézne ki az eredmény.
Így néz ki a mostani eredmény:
És így, ha százból egy ember meggondolja magát, és Trump helyett Clintonra szavaz:
Trump eközben csak 231 elektori szavazatot szerzett volna. Ez pontosan két százalékpontos változás. Ez egy nagyon szoros választás volt, amit az elektori szavazatokban jelentős államok döntöttek el. Nagyon könnyedén alakulhatott volna máshogyan is.
Silver szerint az amerikai baloldalon elképesztő lenézést lehetett érzékelni akkor, amikor a brit közvélemény-kutatók nagyon félrenézték a Brexit-szavazást. Most pedig ugyanezeket az indulatokat lehet az amerikai szakértőkkel szemben érezni. Pedig a mostani választási felmérések sokkal kevésbé voltak rosszak, mint a Brexit előtti brit felmérések.
Claire Malone, a lap másik újságírója ugyanakkor elmondta, hogy az elektori kollégium létrehozásnak a lényege pont az volt, hogy az akkori vidéki rétegnek végre legyen szava a választások előtt, és ne csak a többségi városi voksolók döntsenek el mindent.
Tegyünk is egy gyors kitérőt az elektori rendszerre
Az amerikai elnököt nem közvetlenül választják az állampolgárok, és nem is egy pártlista élén áll, mint nálunk. A közvetett elnökválasztás jellegzetessége, hogy az országos szavazás még nem jelenti automatikusan egy jelölt megválasztását. Formális értelemben ugyanis egy négyévente ülésező testület, az elektori kollégium dönt az elnök és az alelnök személyéről.
Az 538 tagú testületbe minden állam kongresszusi képviselői és szenátorai összegének megfelelő számban delegál tagokat (illetve az “államon kívüli” főváros, Washington D.C. is rendelkezik három delegátussal). Szenátorból minden államban kettő van, a kongresszusi képviselők száma azonban a népességarányhoz igazodik.
Ezért állhat elő időről-időre az a helyzet, hogy az egyes jelöltekre leadott szavazatok abszolút száma és az adott jelöltet támogató elektorok száma nem áll arányban egymással. Egy-két nagy népességszámú államban elért győzelem többet ér, mint sok, országosan “szétszórt” szavazat, vagyis bekövetkezik az az eset, hogy nem az lesz az elnök, akit a többség támogatott. Ez történt például 2002-ben, a Gore/Bush küzdelemben, vagy most, amikor Clinton több szavazatot szerzett, de kevesebb elektort.
Egy-egy állam elektorai általában a “győztes mindent visz” alapon szavaznak (bár elméletileg nem köti őket az adott állam választási eredménye, bárkire szavazhatnának). Az elektorok személye nem különösebben érdekes, funkciójuk leginkább ceremoniális: ők lehetnek egyszerű választópolgárok, közhivatalt viselők vagy más helyi notabilitások. Erről az egészről és az amerikai választási rendszerről korábban írtunk itt.
The electoral college is a disaster for a democracy.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 7, 2012
Az elektori kollégiumot nevezték már sokan avíttnak és fölöslegesnek, Donald Trump például azt írta a Twitteren, hogy az elektori kollégium katasztrófa a demokráciának. Most valószínűleg a másik oldal nagy része is így érzi. Egyébként is van abban irónia, hogy az állandóan csalással és ferdítéssel vádaskodó Trump, aki egy pillanatig nem volt hajlandó azt mondani, hogy majd elismeri a vereségét, végül úgy nyerte meg a választást, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint Hillary Clinton.
Szóval az elektori kollégium lényege az, hogy pontosan azoknak az elhanyagolt szavazóknak adjon valami előnyt, akik a szimpla közvetlen elnökválasztásnál háttérbe szorulnának. És a mostani választás alatt az történt, hogy ezek a szavazók pont Donald Trump szavazói voltak.
