A NATO szakzsargonjában „déli szárnynak” nevezett – gyakorlatilag Romániától Spanyolországig terjedő „határvidéken” – van egyfajta komplex problémahalmaz. A legfontosabb az Iszlám Állam terrortevékenysége, amellyel szorosan összekapcsolódik az európai dzsihadista terrorizmus és a Közel-Keletre tartó (vagy onnan visszatérő) önkéntesek. Ennek veszélyeit 2015-2016-ban megtapasztaltuk Párizsban, Brüsszelben, Koppenhágában és több német nagyvárosban.
A terrorizmus mellett van egy súlyos migrációs válság, ami nemcsak a Közép-Európai országokat érinti, de Olaszországot és Spanyolországot is. Mióta az EU megkötötte sokat vitatott egyezményét Törökországgal és az Égei-tengeren csökkent a migránsok és menekültek száma, megnőtt a Líbia felől Olaszországba érkezők száma.
A „déli szárny” Fekete-tengeri része Oroszország krími agressziója miatt vált forróvá, felborítva a korábbi egyensúlyt a belső tengeren. Bár sokan aggódtak, hogy a megromlott orosz-török viszony miatt a Fekete-tenger komolyabb incidensek színterévé válhat, ez nem igazolódott be, sőt, ma már úgy tűnik, hogy Ankara enyhülést keres Moszkvával.
A NATO szakzsargonjában „keleti szárnynak” nevezett terület pont az, aminek gondoljuk, az Oroszországgal közvetlenül és közvetetten határos hatalmas terület. Amíg a NATO a déli szárnyon jelentős erőfölényben van, addig a keleti szárnyon a kis NATO tagállamok jelentősen ki vannak szolgáltatva Oroszország esetleges fenyegetésének. Nem valószínűsítem, hogy Moszkva a balti államok lerohanását tervezné (vannak, akik látnak ilyet), de erről nyilván a három Balti államnak és Lengyelországnak totálisan ellentétes véleménye van, és ők is a NATO tagjai.
Hazai szempontok Varsóban
A fő konfliktus forrást végül is az jelentette, hogy amit ígértünk, azt ritkán tartottuk be, költségvetési forrást – különösen az EU-csatlakozás után – nem fordítottunk eleget a Magyar Honvédségre. A kritikák idővel elhaltak, amiben fontos szerepet játszott, hogy Budapest kivette részét az afganisztáni szerepvállalásból, szinte erején felül.
2014-ben, a walesi NATO-csúcson eredetileg azzal foglalkozott volna a szövetség, hogy mit csináljon az afgán misszió „lezárása” után (a misszió még létezik, de majd 100 ezer katona helyett, csak kb. 10 ezer fővel). Ekkor jöttek az ukrajnai események, amitől inkább egy válságtanácskozásra hasonlított az állam- és kormányfők csúcstalálkozója.
A mostani NATO-csúcs fontos eleme lesz, hogy a 2014-ben hozott döntésekből (amelyeket kollégáimmal a Külügyi és Külgazdasági Intézetben ebben az elemzésben szedtünk össze), mit és mennyit sikerült megvalósítani az elmúlt két évben.
Azt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a NATO-ban konszenzussal születik minden döntés, ezért a szervezet nem tud a tagokra „kényszeríteni” semmit. A döntések Magyarország döntései is, amiket a kormány úgy vállalt, hogy felmérte előtte, hogy képes lesz-e betartani. A „játék”, a diplomácia szerepe inkább ott ütközött ki, és ez volt fontos Magyarországnak, hogy a NATO döntései magyar szempontból kiegyensúlyozottak legyenek a keleti és déli szárny erőfeszítései között. Az ország sajátos földrajzi helyzete miatt egyszerre tartjuk fontosnak a menekült és migrációs hullám kezelésében való szerepvállalást, és a balti, de különösen a lengyel barátságra való tekintettel a keleti szárnyon való aktív szerepvállalást.
Ezeknek megfelelően 2014 és 2016 között a Magyar Honvédség élete igencsak leterhelt és mozgalmas volt. Szemben a korábbi évekkel, egymást érték a nemzetközi hadgyakorlatok, amelyre kiutaztak a katonák, és rendszeresek volt a Magyarországon tartott hadgyakorlatok, amelyek általában amerikai, esetleg cseh, lengyel és szlovák katonákkal közösen kerültek végrehajtásra. A magyar gyakorlóterekre látogató modern amerikai repülőgépek és harcjárművek, vagy a lengyel és baltikumi bázisokon megjelenő katonák ugyanazokat a célokat szolgálták: katonai szinten javítani annak képességét, hogy – leegyszerűsítve – idegen katonák megismerjék egymást és ugyanazt értsék a parancsnokon. Politikai szinten pedig a szolidaritás kimutatását. Ez itthonról lényegtelennek látszik, de az észt, litván vagy lengyel partnerek számára nem az.
Mit viszünk Varsóba?
A tagállami erőfeszítések Varsóban a közös nyilatkozatokban és az egyéni bejelentésekben fognak megjelenni. A magyar erőfeszítések nagy része ismert már, bár elképzelhető, hogy lesznek még meglepetések, új bejelentések is a NATO-csúcson. Az elmúlt hónapok legfontosabb magyar bejelentése az volt, hogy a kormány 2022 helyett 2026-ig fogja növelni évi 0,1 százalékkal a honvédelmi költségvetést. Bár ez csak egy ígéret, és ilyeneket már korábban is tettünk (legelőször 2002-ben), a geopolitikai környezet ma egy kicsit más.
A magyar védelmi költségvetés 2010-ben került a padlóra, akkor 0,85 százalékra esett vissza, ami az egyik legalacsonyabb volt akkor a NATO-ban.
Az első években valószínűleg a fizetésemelés (szakzsargonban illetményrendezés) fogja elvinni a pénzeket, de később remélhetőleg jut majd forrás a haditechnikai modernizációra, amire égető szükség lenne.
A „varsói csomag” része, hogy Magyarország ismét részt fog venni a balti légtérrendészeti misszióban, méghozzá 2019-ben, Észtországban. Ez a szolidaritás és a szövetségi közös teherviselés klasszikus példája. A balti országoknak nincsenek saját vadászgépei, ezért a 2004-es csatlakozásuk óta a többi tagállam segíti őket. Félévente 4-4 gép állomásozik egy litván és egy észt légibázison. Magyarországnak ez lesz a második szerepvállalása 2015 után.
A honvédség aktív szerepet vállal az ún. előretolt vezetésirányítási törzselemek működésében (NFIU). Ezeket a NATO keleti tagállamaiban hozzák létre (Magyarországon is lesz egy 2017-től) azzal a feladattal, hogy támogassák, koordinálják az adott ország haderejét, ha a NATO szövetségeseik megjelennének az országban (ez igazi logisztikai kihívást jelent mindig, megnövekedett, légi, vasúti gépjárműforgalommal). Mivel a 40 fős NFIU-k fele részben nem nemzetközi stábbal dolgoznak, ezért Magyarország is küld tiszteket Lengyelországba és a Baltikumba.
A balti térség támogatásának utolsó eleme az a felajánlás, amely szerint a V4 országok (azaz Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) egy-egy századnyi katonát fog küldeni a három országba. Nyilván nem azért, hogy megvédjék őket bármitől, hanem azért, hogy együtt gyakoroljanak és hogy – miként már említettem – megmutassa a Magyarország és a közép-európai régió, hogy segítünk. Mert a NATO, sok minden mellett a szolidaritásról és a kollektív védelemről is szól.
(A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.)
