A következő élő közvetítés része Párizsi terrortámadás: Elmarad a holland-német meccs, egy koncertnek is vége szakadt

Cseh miniszterelnök: nem szabad a bevándorlók ellen fordulni

Bár a párizsi merényleteket a migrációs válság idején hajtották végre, nem szabad elfeledni, hanem tudatosítani kell, hogy a gyilkosságokat jól szervezett iszlám radikálisok követték el. Haragunkat ellenük kell irányítani, és nem a menekültek ellen, akiket a legtöbb esetben éppen az ilyen gyilkoló fanatikusok vallási és etnikai gyűlöletkeltése zavart el otthonaikból

– hangsúlyozta Bohuslav Sobotka Prágában.

A kormányfő az állami ünnepségen beszélt, amelyen az 1989-es bársonyos forradalom kitöréséről, valamint az 1939. november 17-ei eseményekről emlékeztek meg, amikor a nácik Prágában a cseh egyetemek és főiskolák bezárása ellen tüntető diákok közé lőttek.

A menekültválság megoldását az Európai Unió határai védelmének felújításában, valamint az unión kívüli érintett országok stabilizációjában látja.

Amennyiben ezt a válságot meg akarjuk oldani, elsőrendű feladatunk békét teremteni olyan államokban, mint Szíria, Líbia és Irak, illetve ezen államok gazdasági és társadalmi helyreállítása

– mondta.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik