Nagyvilág

Átmeneti kormány alakul Burkina Fasó-ban

Szükségállapotot hirdetett a Burkinai Köztársaságban (Burkina Faso) csütörtökön Blaise Compaoré elnök a nyugat-afrikai országban zajló zavargások miatt, amelyek során tüntetők gyújtogattak a parlamentben - tudatta egy helyi rádióadó. A hadsereg később bejelentette, hogy átmeneti kormányt állítanak fel, legfeljebb 12 hónapra.

“Szükségállapot lépett életbe az ország egész területén. A mai nappal hatályba lépő döntés végrehajtásáért a fegyveres erők vezetője felel” – olvasták fel az államfői hivatal által kiadott közleményt az Omega FM rádió műsorában. A tájékoztatás szerint a különleges intézkedések értelmében este héttől reggel hatig kijárási tilalmat rendeltek el.

A Magyarországnál háromszor nagyobb területű, 17 milliós népességű nyugat-afrikai ország elnöke emellett ígéretet tett rá, hogy párbeszédet kezd az ellenzékkel. “A változás feltételeinek megteremtése érdekében a mai nappal feloszlatom a kormányt. Arra szólítom fel az ellenzék vezetőit, hogy vessenek véget a tüntetéseknek, és ígéretet teszek rá, hogy nyílt tárgyalás veszi kezdetét” – hangoztatta a közleményében az elnök, aki 1987-ben, francia segítséggel, puccsal került hatalomra.

A hadsereg vezetője csütörtök este bejelentette, hogy a törvényhozást is feloszlatják, és legfeljebb egy éves időtartamra átmeneti kormányt állítanak fel. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki fogja vezetni a testületet. “Az alkotmányos rendhez való visszatérés nem tarthat tovább 12 hónapnál” – jelentette ki ennek kapcsán Honoré Traoré tábornok. Az elnök jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár eközben bejelentette, hogy pénteken megérkezik a világszervezet küldöttje a Burkinai Köztársaságba, és megpróbál közvetíteni a szembenálló felek között.

Washington csütörtökön aggodalmának adott hangot a Burkina Fasó-i helyzet romlása miatt. “Arra szólítjuk fel a feleket, köztük a biztonsági erőket is, hogy vessenek véget az erőszaknak” – mondta Bernadette Meehan, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

Az Európai Unió békét sürgetett és “konstruktív párbeszédre” szólította fel a feleket a helyzet normalizálása érdekében.
Csütörtökön betörtek a parlament és az állami televízió épületeibe, majd az elnöki palota elé vonultak a tiltakozók, akik a 27 éve hatalmon lévő elnök hatalmának meghosszabbítása ellen tüntettek. Az váltotta ki a demonstrációt, hogy a parlament csütörtökön tervezett szavazni arról, engedélyezze-e a következő választáson való indulást Compaorénak.

A tüntetések hatására a kormány végül visszavonta az államfő újbóli indulását lehetővé tevő törvénytervezetet, az ellenzék azonban most már Compaoré lemondását követeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik