Nagyvilág

Tüntetések az exkormányfő fogva tartása ellen

Tüntetésbe kezdett szombaton Kijev központjában Julija Timosenko mintegy száz híve - köztük ukrán parlamenti képviselők - az ellenzéki politikus, volt kormányfő őrizetben tartása miatt.

Egy kijevi bíróság pénteken rendelte el Timosenko őrizetbe vételét, mert állítólag sorozatosan megsértette az eljárási szabályokat az ellene folyó perben, amelyben hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják.

A tüntetők felvertek körülbelül 30 sátrat a bíróság épülete mellett, és fogadkoztak, hogy mindaddig ott maradnak, amíg a hatóságok szabadon nem engedik az ellenzéki vezetőt. Olekszandr Turcsinov, Timosenko jobbkeze kijelentette, hogy fennáll a 2004-es narancsszínű forradalom megismétlődésének veszélye.

Az annak idején nyugatbarát kormányt hatalomba segítő forradalomnak Timosenko volt az ihletője.

A tüntetésen megjelent Vitalij Klicsko világhírű ukrán ökölvívó és fivére, Vlagyimir is. Mindketten első vonalbeli szereplői voltak a narancsszínű forradalomnak.

Timosenko elzárása “azzal a veszéllyel jár, hogy Ukrajna nemzetközileg elszigetelődik, és ezáltal az ukránok lemondhatnak arról, hogy valamikor demokratikus államban éljenek” – írta blogjában a bokszoló.

Pénteki meghallgatásán Timosenko nem volt hajlandó felállni, amikor a bíróhoz beszélt, többször megsértette őt, és kétségbe vonta a pártatlanságát. Ezért a bíró utasítására rendőrök vették körül a vádlottat, kivezették a tárgyalóteremből és megbilincselték. Kétszáz fős rendőri biztosítással, rabszállító autóval elszállították a Lukjanovszkij fogházba, és ott töltötte a péntek éjszakát.

A perben az a vád ellene, hogy visszaélt miniszterelnöki hatalmával, amikor a kormány jóváhagyása nélkül, állítólag túl magas áron kötött 2009-ben gázvásárlási szerződést Oroszországgal, és ezzel kárt okozott Ukrajnának. Ő hangoztatja, hogy ártatlan. A per megindítását bírálta az Egyesült Államok és az Európai Unió, Timosenko őrizetben tartását pedig külön kritizálta az EU, Franciaország és Svédország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik