Nagyvilág

Letartóztatták Julija Timosenkót

A volt ukrán kormányfő az egyik bíró szerint megsértette az eljárási szabályokat a hivatali hatalommal való visszaélését vizsgáló perében.

Egy kijevi bíróság elrendelte pénteken Julija Timosenko ukrán ellenzéki politikus, volt kormányfő őrizetbe vételét – jelentették a hírügynökségek.

Az ügyészség azért kérte a politikus előzetes őrizetbe vételét, mert Timosenko sorozatosan megsértette az eljárási szabályokat a hivatali hatalommal való visszaélését vizsgáló perében. Timosenko azzal gyanúsítja a bíróságot, hogy valójában Viktor Janukovics elnök megbízásából jár el, hogy megakadályozzák az indulását a választásokon.

A meghallgatása során Timosenko visszautasította, hogy felálljon, amikor a bíróhoz beszél, többször megsértette őt, és kétségbe vonta a pártatlanságát. A közönség soraiban helyet foglaló támogatói a zajongásukkal többször félbeszakították a tárgyalást. A bíró utasítására rendőrök vették körül Timosenkót, és meg is bilincselték, miután kivezették a tárgyalóteremből.

A perben az a vád ellene, hogy visszaélt miniszterelnöki hatalmával, amikor a kormány jóváhagyása nélkül, állítólag túl magas áron kötött 2009-ben gázvásárlási szerződést Oroszországgal, és ezzel károkat okozott Ukrajnának. Ő az ártatlanságát hangoztatja.

Az orosz külügyminisztérium pénteki nyilatkozata hangsúlyozza, hogy “a 2009-es gázmegállapodásokat a két ország törvényeinek és a nemzetközi normáknak a legszigorúbb betartásával kötötték meg a két ország elnökének az utasítására… Oroszország azt várja, hogy Timosenko pere legyen tisztességes, és álljon összhangban a nemzetközi emberiességi normákkal”.

Megszólalt a letartóztatás ügyében Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke is, aki aggodalmait fejezte ki “a döntés politikai motivációját és Ukrajna jogállamiságát illetően”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik